Zászlókat lobogtatva és jelszókat skandálva menetelt a lakosság, a nagy többség színlelt lelkesedéssel, hiszen rosszul élt; ráadásul vasárnap, illetve a nyári vakáció idején is behívták „ünnepelni” még a gyermekeket is, és nem volt bocsánat az igazolatlanul hiányzóknak.

Azóta fordult egyet a világ, most az Erdély Romániával való egyesülését követelő 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés évfordulója a legnagyobb hivatalos ünnep, amihez a friss védőszent, Szent András ünnepét is hozzácsapták. Így már két szabadnap adott egymás után, amihez a közszféra gyakran kap egy harmadikat is, s a hétvégével együtt elég gyakran kijön egy kisvakáció, amelyet kedvük, illetve lehetőségeik szerint tölthetnek el az emberek. Telne belőle a közösségi rendezvényeken való részvételre, mégsem tolonganak bámészkodó tömegek a december elsejei katonai parádékon, ál-népi kulturális rendezvényeken: aki teheti, elutazik (Ciolacu Dubajba), mások otthonukba húzódnak – túlságosan sokan vannak köztük olyanok, akik semmivel sem élnek jobban, mint 33 évvel ezelőtt; nekik az az ünnep, ha egy tányér meleg étel van az asztalon. Ez a szakadék azonban nem tűnik fel a román politikusoknak: mindig csak a magyarságon kérik számon, hogy nincs ott az első sorban piros-sárga-kékbe lobogózva, szívére szorított kézzel, teli torokból énekelve a himnuszt. Melynek első sora egy friss, a december elsejei hosszú hétvégén keringő román vicc szerint Oldd meg, román-ra (Descurcă-te, române) változik a megélhetési nehézségek miatt. Jobb lenne, ha a hatalmon levők inkább a lakosság növekvő gondjaival és apátiá­jával foglalkoznának ahelyett, hogy az általuk teremtett nyomort olajmonarchiák luxusüdülőiben ünnepelnék.

Hazatérve pedig a magyarok leckéztetésével. Persze leckét adni könnyebb, mint azon dolgozni, hogy ne csak a kiváltságosok éljenek jól e hazában, vagy hogy a kisebbségek ne legyenek másodrendű állampolgárok, akik számára kötelező a hajbókolás, valahányszor a többség úgy kívánja. Lehetne másképp is: ha az állam többet tenne a polgáraiért, és akár 104 éves késéssel is gyakorlatba ültetné a gyulafehérvári ígéreteket, akkor joggal várhatna el nagyobb tiszteletet. De nem ez történik: ahogy Sabina Fati a Deutsche Welle román kiadásában megírta, a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeket csak nemzetközi nyomásra fogadta el a bukaresti parlament, érvényesítésüket azonban folyamatosan és körmönfontan akadályozzák. Románia nemhogy nem tudta a maga oldalára állítani a magyarokat: ma is ellenségként bánik velük.

Végre valaki észrevette. Következő lépésként megtehetnék, hogy a mi rugdosásunk és megalázásunk nélkül ünnepelnek Romániában. Akiknek okuk van rá.

Borítókép: Digi24