A háromszéki vöröskeresztes mozgalom megalapítása Cserei Jánosné Zathureczky Emília nevéhez fűződik, a szervezet hivatalos bejegyzése 1884-ben történt meg, de már korábban is említik az önkéntes csoport létét, akik pénzt gyűjtöttek a kézdivásárhelyi Szentkereszty Stefánia Kórház építésére. 1989-ig a kommunista párt kisajátította a Vöröskereszt-mozgalom világszintű hírnevét annak érdekében, hogy pozitív mintaként tüntesse fel a szocializmus humanitárius megnyilvánulását, és a román egészségügy korlátlanul használta a Vöröskereszt szimbólumait, 1990-ben a nulláról kellett kezdeni az eredeti elvek alapján – ismertette Papp Adolf. A beteggondozás nem könnyű feladatát a vöröskeresztes  ápolók szeretettel, odaadással végzik – mondotta. Az igazgató megköszönte a helyi önkormányzat, vállalkozók és civil szervezetek támogatását, amely nélkül az önellátó nonprofit szervezet nem segíthetne a rászoruló embereken.

Egy társadalom ereje abban mutatkozik meg, hogy mennyire képes gondoskodni az idősekről, és amit a Vöröskereszt tesz, az erősíti a közösséget, hisz olyan munkát vállalnak, amely rendkívül igénybe veszi az ember szívét, lelkét, gyakran olyan személyeket gondoznak, akikről a legközelebbiek, sokszor a családtagok is már lemondtak – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A városatya azt kívánta az ápolóknak, kapják vissza az Istentől a többszörösét annak, amit ebbe a munkába befektettek, és köszönő oklevelet adott át Papp Adolfnak, „aki mindig igennel válaszolt a felkérésekre, és tudta, hogy jövőt csak az igenekre lehet építeni”.

Balázs Mária, a háromszéki Vöröskereszt 1990 utáni első igazgatója a kezdetekről elmondta, a polgármesteri hivatal 11-es szobájában kezdték a tevékenységet Alexandru Zahariával. Az indulásnál a svájci partner támogatása jelentette a legnagyobb segítséget, a beteggondozást is svájci mintára kezdték meg. Balázs Mária szerint a beteg embert minden tekintetben ki kell szolgálni, testét és lelkét is ápolni. A kezdetektől Barna Jolánt bízta meg az ápolók képzésével, aki röviden ismertette a jó ápoló legfontosabb ismérveit: empátia a beteggel szemben, következetesség, kommunikációs készség, a beteg sajátos nyelvezetére történő ráhangolódás, kreativitás, elsősegélynyújtási ismeretek birtoklása. Barna Jolán szerint az ápoló hozzáállása váljék megszokássá, figyeljen minden mozdulatra, úgy végezze gondozómunkáját, hogy az neki és a betegnek is legyen jó.

Sok fiatal elment az országból, maradtak az öregek, akiket gondozni kell és ehhez a munkához elhivatottságra van szükség, amit a vöröskeresztes ápolóktól az idős betegek meg is kapnak – hangsúlyozta dr. Csiszár Eszter kézdivásárhelyi gyermekorvos, a Kovászna Megyei Vöröskereszt elnöke. Lázár Andrea programvezető megköszönte az ápolók szívbéli munkáját, akik Florence Nightingale (angol ápolónő, a XIX. századi modern nővérképzés és a betegellátás reformjának elindítója) szellemiségében folytatják tevékenységüket, és külön köszönte Togor Andrásy Mária Magdolnának az ápolási program irányításában, összehangolásában kifejtett munkáját, majd a jelen lévő ápolóknak elismerő oklevelet nyújtottak át.

A Kovászna Megyei Vöröskereszt tizenhét ápolója és gyakornok inasa jelenleg Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kommandón, Bölönben és Bölönpatakon több mint kétszáz beteget gondoz, ápolási tevékenységük kiterjed a beteg személyi higiéniájának biztosítására, környezete tisztán tartására, öltöztetésre, etetésre, ezenkívül ágyneműt cserélnek, szellőztetnek, bevásárolnak, az orvosnál felíratják, a patikából kiváltják és beadják a gyógyszereket. Kimondottan beteggondozást végeznek, nem medikális munkát, szükség esetén a vérnyomás- és vércukormérés beletartozik a feladatkörükbe. Gyakori, hogy egy beteghez naponta kétszer, akár háromszor is vissza kell menniük, az esti pelenkázás, etetés is rájuk vár, ha a hozzátartozók ezt nem tudják elvégezni.

A vöröskeresztes ápolók az érintett családok tehermentesítésén kívül munkájukkal az egészségügyi ellátás egyik hiányzó láncszemét pótolják. Az ágyhoz kötött, leginkább kiszolgáltatott betegeket látják el, akik mellett akkor is ott vannak, amikor nincs remény a jobbulásra, és akkor is, amikor az életük véget ér.