És a nehéz gazdasági helyzet, az elszabaduló infláció nem csak a leginkább rászorulókat, a bérből és fizetésből élőket érinti, hanem szinte kivétel nélkül mindenkit. Hiszen a pénzromlás miatt nem csak a napi megélhetés drágul, azoknak is főhet a feje, akiket nem kizárólagosan a fogyasztói kosár tartalma és költsége foglalkoztat.

De maradva a hétköznapi, a többséget érintő csökkenő vásárlóerőnél: ha egy évvel ezelőtt valaki azt jósolja, hogy egy esztendő múltán elillan az a kevéske, viszonylagos stabilitás, kiszámíthatóság, sőt, mindaddig elképzelhetetlen gazdasági körülményekkel szembesülünk, bizonyosan nevetségesnek tűnik. Hiszen megszokott volt a pár százalékos infláció, az 5–6 lej körüli üzemanyagár és a többi. Hogy mégis kártyavárként dőlhetett össze mindaz, ami örökkévalónak tűnt, hát ez nem csupán a Romániában élőket, de az európai polgárok zömét is sokkolta. Mert nem kizárólagosan az árak szabadultak el, hanem a jelek szerint véget ér a viszonylag kényelmes, nyugati jóléti társadalmak kora. És nemcsak azért, mert kitört az orosz–ukrán háború, hanem főként azért, mert a politikai döntéshozók képességei – tisztelet a kivételnek –, jövővel kapcsolatos víziói vitathatóvá, esetenként kifejezetten szánalmassá váltak.

A nagy többséget persze mégis az foglalkoztatja leginkább, hogy tavaly novemberhez képest az élelmiszerek fogyasztói ára mifelénk 21,5 százalékkal emelkedett, e tény önmagában is döbbenetes. E pénzromlás még nehezebb helyzetbe sodorja mindazokat az átlagos jövedelműeket, kispénzű nyugdíjasokat, akik már egy évvel ezelőtt is arra kényszerültek, hogy okosan gazdálkodjanak kevéske jövedelmükkel. Miből, mennyit vonjanak most meg, hogy maradjon gyógyszerre, a gyermekek iskolai költéségére, a legfontosabbakra? És főként, hogy a téli fűtésszámlát is ki tudják fizetni, mert ezen a fronton is igen lehangolóvá vált a helyzet: a villamos energiánál tavaly november óta 47,2 százalékos áremelkedést, míg a földgázszolgáltatásnál 37,6 százalékos drágulást jelent a statisztikai intézet. Ezek megint csak megrázó értékek, noha itt azért megjegyzik az adatközlők, hogy az energiahordozóknál a kormány ársapka-rendeletében megszabott hatósági árral számoltak. Ám – és ezt vélhetően már a közgazdászok is javasolnák – jó óvatosnak maradni, mert az ársapkázás csalóka, védő erejére hosszú távon nehezen lehet számítani.

Egy szó mint száz, kizárólagosan a pénztárcákat tekintve, lehangoló ez az esztendővég. És ez még mindig a kisebbik rossz, nagyobb baj, hogy mindennek nem is látszik a vége. De nem is az a legnagyobb gond, hogy – például – az eddig negyven százalékkal megdrágult vaj mennyivel lesz drágább egy év múltán, hanem az, hogy homályos a döntéshozók jövőképe. Mert az igazi kérdés nem az, hogy hány százalékos lesz egy év múltán az infláció, hanem az, hogy miként lehetne megállítani azokat a kedvezőtlen politikai, társadalmi és gazdasági folyamatokat, amelyek együttesen nem csupán szegényebbé, hanem bizalmatlanabbá és reménytelenebbé is teszik a polgárokat.

Borítókép: Idős sepsiszentgyörgyi asszony bevásárlás után – egyre szegényesebb a kosár. Fotó: Albert Levente