Ady Endre és szerelme, Léda legendás kapcsolatát dolgozza fel a Kugler Art Szalon által Sepsiszentgyörgyön is bemutatott Héjanász – Ady. Léda. Párizs. című felolvasószínházi előadás, mely rendkívül sok érdeklődőt vonzott vasárnap este az Árkosi Kulturális Központ Olt utcai székhelyére. A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet által meghívott előadás iránti nagy érdeklődés talán annak is tulajdonítható, hogy a költő születésének 145., szerelme születésének 150. évfordulója alkalmából készült produkcióban olyan közismert színészek léptek fel, mint Pokorny Lia és Bárnai Péter.
A Szederkényi Olga által írt és rendezett előadás a költő életének azt a kilenc évét (1903–1912) öleli fel, amikor múzsájával, Diósyné Brüll Adéllal, Lédával kapcsolatban állt. A költő és szerelme szédítő magasságokat és mélységeket is átélt ebben az időszakban, időnként együtt voltak Párizsban, a Riviérán, Budapesten vagy Nagyváradon, máskor csak levelek révén tartották a kapcsolatot. Az egymásnak írt levelek, Ady párizsi tudósításai, versei és más életrajzi szövegek nyomán rekonstruált események közvetítésében egy narrátor segíti a színészeket, aki a szentgyörgyi előadáson a rendező, Szederkényi Olga volt. Az időutazást fotó- és filmvetítés is segítette, ilyenformán nagyszerűen megelevenedett az előadásban a múlt századforduló és Ady életének az az időszaka, melyben életműve egyik legfontosabb része született meg.
Az előadás inkább a költő magánéletére, érzelmeire, szenvedélyes szerelmére koncentrált, kevésbé a munkásságára vagy a személyiségére. Az előadók hasonlítottak a fényképekről ismert párra, nagyszerűen hozták a költő és szerelme külső személyiségjegyeit, a felolvasások köré kitalált apró játékok, gesztusok hangsúlyozták, árnyalták az elmesélt-felidézett eseményeket. Pokorny Lia személyiségéből árad az a fajta női varázs, melyről elhisszük, hogy képes rabul ejteni kora egyik legnagyobb költőjét, Bárnai Péter erőteljesen alakította a költő vívódását, a szenvedő férfit, de azt a határtalan mélységet, érzékenységet, amilyennek Adyt a költészetéből ismerjük, nem éreztük a játékából.
Nagyon nehéz érzelmeket közvetíteni egy csupán felolvasott szöveg által, nagyon nehéz szerelmes embert játszani, főként, amikor olyan közel ül a színész a nézőhöz, hogy minden elejtett pillantás tökéletesen dekódolható. Itt azonban nem lehetett kifogásunk a játékra, több alkalommal is igazi könnyek jelezték az átélés fokát, a befektetett munka minőségét. És mégis, minduntalan azt éreztük, hogy külsőségekben merül ki Ady és Léda szerelmének bemutatása. Talán kevesebb eljátszott érzelemmel és több versidézettel mélyebben szánthatott volna a produkció.
