Idestova másfél éve működik a Prospera program, hogy Sepsiszentgyörgy három hátrányos helyzetű lakókörzetében (Őrkő, a Csíki negyed egy része és Szépmező) a mélyszegénységben élőknek esélyt adjon a szakmai képzésre, majd ezt követően megnyíljon előttük az út, hogy beléphessenek a munkaerőpiacra, ami aztán ösztönzőleg hathat közösségbeli társaik számára is.
Másfél év hosszú idő egy ember életében is, hát még egy olyan program életében, amely olyanokon hivatott segíteni, akik bizony eddig a sült galambot várták, mindig mástól, másoktól szerettek volna segítséget kapni, mindezt úgy, hogy ők a lehető legkevesebbet tegyenek érte. Persze, mint minden közösség, a program célcsoportja is vegyes összetételű, hisz vannak köztük azért olyanok – még ha sajnos nagyon kevesen is –, akik valóban komolyan gondolják, hogy új szakmát tanuljanak, s főleg hogy munkahellyel rendelkezvén, valamelyest nyugodtabb jövő elé nézzenek. A nagy többségnek két baja van a munkahellyel: a munka és a hely, ez pedig nem csupán nekik gond, hanem frusztrálóan hat a programban részt vevő partnerszervezetek velük foglalkozó munkatársaira, köztük rám is, hisz végül is én csak a magam nevében „beszélhetek”. Ettől függetlenül mindenki teszi a dolgát, igyekszünk a már tanfolyamot végzett embereket a lehető leggyorsabban elhelyezni, hogy mihamarabb elkezdődhessen a társadalom többségéhez való felzárkózásuk.
E tekintetben a körülményekhez képest jó eredményt értünk el, hiszen a múltkori élménybeszámolóhoz képest huszonegy programban részt vevő kedvezményezettnek sikerült munkát találnunk, ami álláspontom szerint kiváló eredmény. Ezek az emberek a partnerszervezetek munkatársainak közös erőfeszítése folytán munkahelyhez jutottak különböző cégeknél, egyesületeknél, köztük olyanok is, akik először léptek be a munkaerőpiacra. Ez pedig mindenféleképpen bizalomra ad okot a sok frusztráló élmény mellett is, hiszen azt üzeni nem csupán azoknak, akik ezekkel az emberekkel foglalkoznak, hanem azoknak is, akik eddig esetlegesen másodrendű állampolgárokként tekintettek rájuk, hogy van némi remény a jobb életre. Ebbe kell belekapaszkodni, s megpróbálni kibírni a maradék öt hónapot, hogy a végén, amikor meghúzzuk a mérleget, a pozitív serpenyőbe kerüljön a több, és ne a másikba.
Elkötelezettség, odaadás, empátia, türelem – ezekkel nagyobbrészt mind rendelkeznek a kollégák, akik a terepen dolgoznak a kedvezményezettekkel, úgyhogy bátran kijelenthetem: a program sikeressége immár az érintett célcsoporton múlik csak és kizárólag. Száz szónak is egy a vége: ha van az említett településrészeken élő hátrányos helyzetű emberekben tanulási vágy, van hajlandóság, hogy kitörjenek abból a mocsárból, amelyben évek, évtizedek óta élnek, és ha követik már a munkaerőpiacra integrált társaikat, látván, hogy azok dolgoznak, megváltozott az életük, tehát ha a példa ragadós, eredményes lehet a projekt fél év múlva, annak zárásakor.
Mi, akik ezen és ezekért az emberekért dolgozunk, mindannyian ebben bízunk, hisz meggyőződésünk szerint annak jótékony hatásai megmutatkoznak majd egész városunkra nézve, nem csupán az említett területeken lesz érezhető a pozitív hatás – és végül is ez a legfőbb cél –, hogy ne csupán a programban részt vevő személyeket zárkóztassuk fel a tásadalom többségéhez – tehát csak az egyén szintjén érjünk el sikereket –, hanem ezeket a hátrányos övezeteket is közelítsük valamelyest legalább fejlettségben a többi városrészhez, mert végső soron ez a város és az itt lakók közös érdeke is.
Erőss Bulcsú mentor, Eurocenter Amőba Prospera-partner
