Elviekben akár örvendhetnénk is, hiszen ismerve a hazai közúti infrastruktúra-fejlesztés csigatempóját, már az is megvalósításnak számít, hogy legalább eddig eljutottunk, és ha lassan is, de belátható időn belül akár összefüggő autópálya-szakaszokat is láthatunk, használhatunk. Nem Székelyföldön – Kovászna és Hargita megye továbbra is fehér foltként világítanak az ország kellős közepén mint gyorsforgalmi infrastruktúra által teljesen elkerült térségek, de elviekben az elkövetkező években ez is megváltozhat, a Bákó–Brassó, illetve a Marosvásárhely–Jászvásár autópálya megépültével. Mindez viszont a jövő zenéje, és várhatóan sok víz lefolyik majd mind az Olton, mind a Maroson, míg ezeken az utakon száguldozva Brassóba vagy Marosvásárhelyre igyekezhetünk majd.

A székelyföldi vagy az ahhoz sok tekintetben hasonló moldvai helyzeten túl ugyanakkor az általános kép sem túl lelkesítő. A végénél tartó év a legnagyobb jóindulattal is legfeljebb középszerűnek mondható az országos szinten frissen elkészült és át is adott autópályák vagy gyorsforgalmi utak tekintetében. Előbbiekből nyúlfarknyi szakaszokat sikerült befejezni, utóbbiaknál ugyan volt néhány látványos megvalósítás, de bőven akad olyan is, ami jövőre marad vagy továbbra is csak papíron létezik.

Ami igazán szomorú ugyanakkor, hogy az ezer kilométeres határ átlépése távolról sem egy nagy megvalósítás. Kis kutakodással elég hamar kiderül, hogy több kelet-közép-európai országban már legalább tíz éve meghaladta ezt az autópályák teljes hossza (egyesek, például Magyarország lassan meg is duplázza), a gyorsforgalmi utak terén pedig még jobban állnak. Mindez olyan körülmények között, hogy az illető országok nem voltak előnyösebb, szerencsésebb helyzetben, mint Románia, sőt, esetenként hátrányból indultak, mégis szűk 15 év alatt különböző buktatók és akadályok dacára sikerült látványosan feljavítaniuk közúti infrastruktúrájukat. Romániában ezzel szemben a mindenkori kormányok egymást túllicitálták az autópályák építéséről szajkózott ígéretekben, a gyakran kínkeservesen elindított beruházásokat fiaskók, botrányok, hosszabb megtorpanások, visszalépések jellemezték és jellemzik mai napig, ráadásul nem egy esetben az alapos késéssel megszületett végeredményben sincs túl sok köszönet (lassan az számít kivételnek, ha rövid időn belül nem lesz gond az átadott úttal).

A fentiek tudatában, újabb évet zárva nem marad más, minthogy keserűen nyugtázzuk: mint oly sok más téren, az infrastruktúra esetében is Románia legfennebb araszolásra képes, és sajnos még igen messze az a pillanat, amikor elmondhatjuk, hogy nem úttalan utakon vagyunk kénytelenek bolyongani.

Borítókép: wikipedia.org