Az aggályok ugyanakkor nagyon is jogosak, valami igencsak félrecsúszott a cenzus során, erre utal, hogy mintegy kétmillió személy esetében sem a nemzetiségre, sem az anyanyelvre, sem a felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatokat nem sikerült sem az „önmegszámlálás”, sem a kérdezőbiztosokkal lebonyolított szakaszban összegyűjteni – különböző statisztikai módszerekkel, intézmények adatbázisából pedig nem lehet megbízhatóan dolgozni. A képet tovább rontja, hogy már az első szakaszban gyakran lehetett hallani, hogy az úgynevezett önkitöltés érdekében létrehozott informatikai rendszer több sebből is vérzett, és a sorozatos jelzések ellenére a felelősök nem voltak hajlandóak érdemben foglalkozni ezzel. Az eredmény pedig magáért beszél, az Országos Statisztikai Intézet közlése szerint mintegy 1,1 millió kérdőív az önkitöltős szakaszban hiányosan került a rendszerbe, ehhez hozzájön még további 500 ezer, ami a második szakaszban került be részben kitöltöttként. Emellett további nagyjából egymillió személyt egyáltalán nem írtak össze a két szakasz során – a rájuk vonatkozó adatokat különböző intézmények nyilvántartásaiból szedték össze.

A problémák sora itt nem ér véget, amint azt a szakértők is jelezték: az egyes megyék népességalakulása kapcsán is furcsa eredményekkel szolgál a cenzus, ellentmondva a többéves megfigyeléseknek, például az elvándorlás ügyében. Kérdés, hogy ezekben az esetekben az adatok egyáltalán mennyire közelítik meg a valóságot, azaz hogy hányan is élnek életvitelszerűen azon a településen, térségben, amit megjelöltek, vagy esetleg hosszú ideje külföldön tartózkodnak. Egy másik gond – amit a szakértők már jeleztek –, hogy a cenzus könnyen torz képet mutathat például a társadalom elöregedéséről is, egyebek mellett azáltal, hogy főképp az aktív lakosság elvándorlását illetően – részlegesen mindenképp – irreális.

Erdélyi magyarként nyilván elsőbbséget a közösségünkre vonatkozó adatok élveznek – ezektől függ a kisebbségi jogosítványaink érvényesítése is –, ám Románia polgáraként nem tekinthetünk el a teljes képtől sem. Ez pedig jelenleg így mutat: komoly pénzek elköltése, egy hatékonynak kikiáltott összeíró rendszer bevetése mellett továbbra sem tudhatjuk bár megközelítőleg pontosan, hogy hányan is élnek ebben az országban, ebből mennyien tekinthetőek aktívnak, illetve pontosan milyen demográfiai folyamatokra lehet számítani.

Adja magát a kérdés: ilyen alapra mégis hogyan lehet építkezni, jövőt tervezni? Légvárakat talán igen, de azokból már láttunk eleget az elmúlt harminc évben.