A magyar hősökre emlékeztek Sepsiszentgyörgyön csütörtökön, a doni katasztrófa 80. évfordulóján. 1943. január 12-én kezdődött a magyar királyi 2. honvéd hadsereg súlyos áldozatokkal járó visszavonulása a Don-kanyarból, amely „voronyezsi katasztrófaként” is ismert. A köztemetőben levő első világháborús obeliszk előtt az Erdélyi Vitézi Rend, a belvárosi református templomban és kertjében a Történelmi Vitézi Lovagrend V. Dálnoki Veress Lajos Székely Törzs sepsiszéki állománya tartott megemlékezést.
A köztemetőben tartott megemlékezés a Vitézi Rend nemzeti imájával, azaz a Magyar Hiszekeggyel kezdődött, majd v. dr. Székely Zsolt, az Erdélyi Vitézi Rend törzskapitánya jelezte: ez már a tizennegyedik alkalom, hogy ott összegyűlnek a második világháború áldozataira emlékezni. Két gyertyát gyújtott az obeliszk lábánál, egyiket a doni hősök, másikat az első világháborúban elesett honvédek, köztük nagyapja, v. Székely Gyula emlékére.
Történelmi visszatekintőjében a törzskapitány emlékeztetett, 80 évvel ezelőtt a 2. magyar királyi honvéd hadseregnek a Don-kanyarban pár nap alatt több mint 127 ezer fős vesztesége volt. A magyar történelemben voltak még mélypontok, de ez volt a legvéresebb küzdelem. A magyar honvédek nem is értették, mit keresnek ott, 3000 kilométerre az anyaországtól, gyenge felszereléssel, utánpótlás hiányában, mínusz 30–35 fokos hidegben. A magyar nemzetet a nagyhatalmi politikusok téves döntései belesodorták két világégésbe, az első világháborúban nem volt mit keresnünk, s négyévi küzdelem után szétszakadt az ország. A második világháborúba jóhiszeműen kapcsolódtak be a magyar és székely honvédek, az elvesztett területek visszaszerzését célozták meg. Sajnos, ennek is rengeteg áldozata volt. Nem szabad őket elfelednünk, és a hagyományt az ifjúságnak is át kell adnunk, mondotta a szónok.
Negyedmillióval kevesebben vagyunk Erdélyben, mint tíz évvel ezelőtt, nyomtatott magyar sajtótermékek szűnnek meg, a fiatalok kivándorolnak. Igyekeznünk kell ezt megakadályozni az Isten–haza–család hármas egység szellemiségében. Igyekezzünk megmaradni magyarnak, mert ha valaki valamiről lemond, az elvész. Ezt a földet nem szabad elveszítenünk, erről nem szabad lemondanunk, a vitézeknek különösen fontos, hogy igyekezzenek az ifjúságot összetartani, a vitézi szellemiséget megőrizni – hangsúlyozta Székely Zsolt.
V. Bucsi Zsolt Tamás vártemplomi református lelkipásztor Lukács evangéliumából (10, 25–37) vett igét olvasott fel, az irgalmas szamaritánus történetét. Majd imát mondott a hősök emlékére, kérve Istent, hogy segítse és áldja meg közösségünket, népünket. Az Úr imájának elmondása után v. Benedek Péter főszéktartó és Beke Ernő kézdiszéki hadnagy elhelyezte a szervezet koszorúját a hősi emlékmű lábánál, majd himnuszaink eléneklésével ért véget a megemlékezés.
Este a Történelmi Vitézi Lovagrend V. Dálnoki Veress Lajos Székely Törzs sepsiszéki állományának szervezésében a belvárosi református templomban tartottak megemlékezést. Alkalmi imát mondott Marosi Árpád parókus lelkész, történelmi visszatekintőt tartott v. Rab Sándor történelemtanár és v. Balázsi Csaba. A cinteremben levő második világháborús emlékművet fáklyás őrség mellett megkoszorúzták, s a résztvevők elénekelték himnuszainkat.
