Sepsiszentgyörgy önkormányzata a napokban az alábbiakat közölte közösségi oldalán, két fénykép alatt: „Mindössze ennyi maradt a szépmezői betlehemesből, miután ismeretlenek megrongálták azt. Szomorúak vagyunk, mert még pár évig örömet tudott volna szerezni a gyermekeknek!”.

Valóban lehangoló látvány a szétcincált betlehemes. Nem kell feltétlenül drámai következtetéseket levonni az elkövetőről, talán még arra a kérdésekre sem érdemes választ keresni: ki volt, miért tette, mire vetemedhet még? Lehetett bárki, unatkozó gyermek, ittas duhaj, cseperedő vandál... Hogy miért zavarta őt éppen a betlehemes, a jászol, a karácsonyi csillag, talány. Annyi bizonyos, kezdetnek ez nem rossz, a gyöngéd tettes megérezhette a rongálás mámorát. Ma egy betlehemes, holnap következhet valami más.

Például egy városközponti tabló Sepsiszentgyörgyön. Mert azt is észrevették, nem csak az alkotás mindenkori és népes rajongói, hanem az is, akit zavar és bánt, ha valami szépet lát.

A nagy többségnek természetesen örömet és elégtételt jelentenek a háromszéki óvodások munkái a város szívében, a Te magad légy a festmény! vetélkedő legjobb alkotásai, s a főtéren járók zöme is boldogan szemléli, miként ábrázolták a háromszéki apróságok egy-egy elismert művész remekművét. Az adventi, karácsonyi és esztendőfordulós időszakot egyaránt végigkísérte ez a remek szabadtéri kiállítás, különös pannógyűjtemény, s kíséri még a mostani esős napokat is, jelezve, hogy palántáink jó úton járnak, tanulnak, figyelnek, nyitottak a világra. Jó ezt látni.

Azt már kevésbé, hogy van, akit a művészet, a gyermekek alkotása is pusztításra ösztönöz. Egy szélső pannó közepét alighanem egy ökölcsapás tette foghíjassá, s mellette egy másik teljesen el is tűnt. Ki volt, miért tette, mire vetemedhet még? Lehetett, bárki, unatkozó gyermek, ittas duhaj, felnövekvő vandál... Hogy miért zavarta éppen a gyermekek alkotása, talány. Annyi bizonyos, ez kezdetnek, de már folytatásnak sem rossz, a tettes már alaposan megérezhette a rongálás mámorát. Ma egy gyermekrajz, holnap következhet valami más. Valami igazán figyelemre méltó. Valami brutális, valami helyrehozhatatlan.

Például kivágható egy pusztába rejtett népi fürdő néhány varázslatos nyírfája, mint Székelypetőfalván. Egyelőre „csak” láncfűrésszel vágtak bele törzseikbe, alaposan, és nagy kérdés, túlélik-e, avagy inkább elpusztulnak, kidőlnek. Brutalitás és vadság ez már a javából. Pedig évszázadosak e fák, és nemcsak árnyékolták, óvták, különlegessé tették eme, szinte a semmiből – borvizes gödörből – újjászületett fortyogó borvízfürdőt. Zöld sziget, oázis Székelypetőfalva határában – ez volt. 2007 júliusában, a fürdővel együtt születtek e sorok is: „Imecsfalva irányából három-négy kilométeres, poros, gödrös földút vezet Petőfalvára. Kánikulában hosszabbak az árnyéktalan kanyarok, a mezőbe szétfutó porfelhő eső helyett permetezi a növényeket. Az egykor erős, módos gazdatársadalommal rendelkező falu mára elöregedőben, kétszáz lelket számlál, de újabban mégis biztató, hogy tizenvalahány fiatalabb család felfedezte magának ezt a pusztába rejtett helyet, és odaköltözött. Az épülő fürdőhöz át kell menni az egész falun, látható az iskola, az éppen pap nélküli templom, az itteni életformát hitelesen őrző házak. Ha az utat is sikerül belátható időn belül járhatóbbá tenni – ezt maguk a petőfalviak is szeretnék –, növekedhet e térség vonzereje. Maga a készülő fürdő a falu után jobb oldalt látható, amolyan zöld sziget, parányi nyírfaligetbe rejtett oázis a szántón. A fürdő tervezője (Dékány Diána magyarországi tájépítész) jó érzékkel tiltotta meg, hogy hozzányúljanak a fákhoz, akár egyet is kivágjanak”. A brutális, magabiztos vandál számára ellenben nincs sem jó érzék, sem tiltás, láncfűrészével ő percek alatt végez egy évszázad teremtményével. Gyöngédségnek se híre, se hamva, az elkövető már rég a rongálás mestere. Ki volt, miért tette, mire vetemedhet még?...

Talán szerencsésebb, ha nem ismerjük meg e pusztítási folyamat negyedik fokozatát. Hiszen e három „mű” elegendő látlelet a kórról, a vandalizmus fokozatairól. Nyugtalanító, de ez is itt történik, mifelénk, a Székelyföldön. Előbb egy betlehemes, aztán néhány festmény, majd pár évszázados nyírfa: nincs határ, nincs kímélet.

Borítókép: Megrongált gyermekmunkák Sepsiszentgyörgy főterén. Fotó: Mózes László