Sokan figyelnek már e napra, kisebb falvakban és nagyvárosokban egyaránt. Ráadásul az idei magyar kultúra napja más, mint a tavalyi, most ugyanis a Himnusz 200. évfordulóját ünnepeljük. A miénk tehát, érdemes ehhez méltósággal és tartással közelíteni. Eme alkalmi szemlélethez persze jó lenne következetesen, más időszakban is ragaszkodni, akkor sem veszítenénk semmit, ha az év minden napján a magyar kultúra éltető erejére alapoznánk.

Ebben az időszakban ugyanakkor egy másik, némiképp hasonló ünnepi eseménysor is zajlik: január 15. a román kultúra napja, mely hasonló viszonyulást és megközelítést kíván a román ajkúak részéről. Csupán pár nap választja el e két évfordulót, s ennek kapcsán érdemes felvetni, végiggondolni, e közelség jelenthet-e okot valamiféle közeledésre, kulturális együtt gondolkodásra. Igen, jelenthet. Főként azért, mert már létezőek, sőt, nem is gyöngék az egymás irányába tartó kulturális szálak. Érdemes mindezekre hangsúlyosan gondolni, mindazon barátainkra figyelni, akik nem csupán a két kultúra megismerését, hanem a két nemzet közeledését is szolgálják. Ők ugyanis a szövetségeseink, és szövetségesekre mindenkinek szüksége van, különösképpen a mostani, összekuszálódott időkben.

És e tekintetben nem állunk rosszul: sőt, kultúra terén jobban állunk, mint más területeken. A művészek, a figyelemre méltó kultúrát teremtők ugyanis inkább értik egymás nyelvét, mint mások, mint az egymás barátságát olykor csak érdekből keresgélő politikusok. Neves román színházi rendezők már évtizedek óta elismert alkotók az erdélyi magyar teátrumokban, e közeledést, illetve alkotói közelséget jó példaként érdemes szem előtt tartani, s e gondolkodásmódot a világot jelentő deszkákról jó lenne átültetni a hétköznapokba is. Vagy legalább gyakrabban beszélni róla. Miként erdélyi, székelyföldi magyar színészek állandó díjazottjai romániai seregszemléknek, román nemzetiségű színészek, nézők tapsolják a magyarokat, és fordítva. Az értelmes együttélés és együtt gondolkodás jó példái ezek. Figyelemre méltóak, fontosabbak, mint a politikusok által létrehozott ünnepélyes percek. Persze, ezeknek is lehet örülni, csak állandó kérdés: meggyőződés vagy valamiféle más elképzelés állhat-e a háttérben? E felvetés most is felszínre bukkan, miután számos, a magyar közösség irányába tett barátságtalan gesztusa után végre elismerést jelent a Klaus Iohannis által adományozott díj a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színháznak. A Kulturális Érdemrend tisztikeresztje – amellyel a román kultúra napja alkalmából az államfő a bánsági társulatot kitüntette – a magyar szó tiszteletét is jelentené? Azt, hogy sajnálná a „jónapotkívánokozást”?...

Maradjunk a hétköznapok és a kis közösségek szintjén, és örvendezzünk annak, hogy Sepsiszentgyörgyön természetessé vált, hogy ebben az időszakban a román filmnapokat magyar filmnapok követik. Örvendezzünk a magyarul is jól beszélő román költő, Romulus Bucur Bogdán Lászlóhoz írott versének, örvendezzünk a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház remek előadásainak, melyeket a kortárs román kultúrára fogékony magyar nézők bármikor megtekinthetnek. Talán eme aprócskának tűnő, ám valójában meghatározó tények és gesztusok további bizakodásra is okot adhatnak, s talán remélhető, hogy egyszer mindez nem csupán egyének és kis közösségek számára jelent majd felbecsülhetetlen értéket.

Borítókép: Jelenet az Andrei Mureșanu Színház Privitor című előadásából. Fotó: Facebook / Andrei Mureșanu Színház / Volker Vornehm