Azt tartják róla, ő az, aki mindent tud mindarról, ami Kovászna igencsak nyugtalan altalajában végbemegy. Etikai kérdéseket is felvető rövid séta következik ebben a „háborgó” világban Gyila Sándor, a Dr. Benedek Géza Szívkórház nyugalmazott fizikusa idegenvezetésével.
– Milyen mértékben befolyásolta pályaválasztását a hely, ahol élt?
– Gyerekkoromtól nagyon érdekelt a környék. Ötödikes voltam, amikor baráti körömmel, Gergely Marikával és öccsével, Lacikával már „kutatóintézetet” működtettünk a disznópajtánk fölötti padláson, a közeli árnyékszék fanyar illatában. Volt saját kőzetkiállításunk és laboratóriumunk, ahol például ecetet öntöttünk a borvízbe, és gyönyörködtünk a bikarbonátok felpezsgésében. Fizika szakon végeztem az egyetemet Kolozsváron, azzal az ígérettel a birtokomban, amit a kovásznai líceum akkori igazgatója, Szigeti Albert tett, miszerint ha egyetem után hazajövök, teremt nekem egy fizikatanári állást az iskolában. 1976-tól újra Kovásznán élek. Szerettem tanítani, ráéreztünk egymásra a diákokkal, és talán tanárként mentem volna nyugdíjba, de az egyre hibbantabb Ceaușescu-rendszerben úgy kezelték az oktatást, mint valami technológiát. Márpedig az én olvasatomban a tanári hivatás sokkal inkább művészet, amelynek során nem bütykös tengelyeket, hanem embereket „gyártunk”. Nem csak én menekültem el egy idő után az oktatásból, hanem későbbi fiatal kollégák is.
– Milyen más lehetőségek nyíltak egy „menekülő” fizikatanár előtt?
– Akkoriban zajlott az ONT néven emlegetett Országos Turisztikai Hivatal által kezdeményezett és finanszírozott, Kovászna geofizikai felmérését célzó program. Én időközben megismerkedtem a kutatócsoport vezetőjével, Andrei Apostol geofizikussal, akinek elmondtam, hogy készülök otthagyni a tanügyet. A beszélgetést három éven át tartó geofizikusi gyakornokság követte, illetve ahhoz a felismeréshez való közeledés, miszerint Kovászna egy szélsőségesen alátektonizálódott terület a földrengésveszélyes Vrancea-zóna szomszédságában. Apostol szeizmográfot is működtetett Csomakőrösön, ám a folyamat sajnos torzóban maradt, miután a geofizikus nem tért vissza Amerikából egy tudományos konferenciáról. Akkoriban már írogattam szakcikkeket, és miután a Révue Roumaine de Géophysique jelezte, hogy közölné az egyik írásomat, elmentem Bukarestbe megbeszélni a részleteket. Dorel Zugrăvescu akadémikus, a lap főszerkesztője, a Geodinamikai Intézet igazgatója rám kérdezett, hogy tudnám-e folytatni Apostol kutatásait, és jól fizetett, de bukaresti székhelyű munkahelyet ajánlott. Meghívás a Román Akadémia kutatóintézetébe! Sajnos nem tudtam elfogadni, idős szüleimet nem hagyhattam magukra.
– Hogy kötött ki végül a szívkórházban?
– A dolog eredeténél részben Miltiade Filipescu geológus-akadémikus – Kovászna egy másik kutatója – áll, aki jó barátja és tanácsadója volt dr. Benedek Gézának, a kórházalapító főorvosnak. Többedmagával, köztük a marosvásárhelyi magyar orvosképzés elit csapatával javasolták Benedeknek, hogy alkalmazzon a kórházhoz embereket, akik hozzákezdhetnek az orvoslási célú Kovászna-kutatásokhoz. Nekem 1983-ra végképp elegem lett a tanügyből, és mivel Apostol elmenekülésével elesett a Hankó-völgyi obszervatórium megvalósításának lehetősége is, felmentem a főigazgatóhoz azzal, hogy hallottam a kórház új kazánjának felszereléséről, szeretnék ott fűtőként dolgozni. Benedek elképedt, fűtőnek nem tud alkalmazni, mondta, mert túl magas a végzettségem arra a munkára, de ne búsuljak, mert indul itt egy rendszeres kutatás. Így kerültem a szívkórházba, ahol én lettem az első és egyben utolsó „mohikán”.
– Mi volt az első feladat, amellyel megbízták?
– Az igazgató-főorvos kezembe nyomott egy csomagnyi publikációt arról, hogy nyugati klinikákon használni kezdték a meteorológia adatait a betegség és a kezelés evolúciójának értelmezésében. Az volt a kérése, hogy honosítsam meg a szívkórházban is ezt a módszert. Menj, nézelődj, tájékozódj, koldulj, szerezz, és akkor lesz, volt a válasza, amikor igyekeztem felvázolni neki, mi mindenre lenne szükségem ehhez az újításhoz. Kézdivásárhelyről és a Lakócáról minden hónap végén kaptam a meteorológiai adatokat, de a nagy fordulat akkor következett be, amikor Bukarestben Bacinschi professzor megtanított, hogyan kell eljárni. Annak alapján küldtünk egy kutatási programjavaslatot a Tudományos és Technológiai Tanácshoz valamennyi megyei illetékes aláírásával, az eredmény pedig minden várakozásunkat felülmúlta: egy teljesen felszerelt meteorológiai állomást kaptunk a kórház udvarára.
– Kovászna természeti adottságai közismerten gyógyhatásúak, de milyen érzés egy fortyogó „pokolsáron” élni?
– Van egy mondás, miszerint ha a kovásznaiak tudnák, mi van alattuk, elköltöznének. Én tudom, mi van alattunk, de eszem ágában sincs menekülni. Más kérdés, hogy etikus-e minderről felvilágosítani az embereket. Szerintem igen, ezt a célt is szolgálni kívánja a készülőfélben lévő, Gyere velem Kovásznára című könyvem. Nemcsak etikus, de egyenesen kötelező eloszlatni egy sor téveszmét, például azt, hogy Kovásznán posztvulkanizmus van, miközben szó sincs róla. Ez manapság nem más, mint egy régebbi, egyetemi szintű geológiai tanítás terméke.
– Az elmúlt évek, évtizedek alatt milyen mértékben változott Kovászna altalajának összetétele?
– Szakértői konszenzus van abban, hogy az utóbbi időben „berobbantak” a globális tektonika folyamatai. A kovásznai vizek vegyi spektrumai összevissza imbolyognak, a friss analízisek eredményei ritkán találnak az előzőkkel. A város határában épült Pepsi-platformon palackozott ásványvízről például mindennap más értékeket hozott ki a vegyi elemzés. Egy idő után valakik észrevételezték ezt, le is állították a termelést. Ugyanakkor egy nagyon erős, sós, arzéntartalmú víz (F10 bis) mostanában „megszelídült”, éppen iható. És ami még furcsább: egy fokkal melegebb az elmúlt években megszokotthoz képest. A szén-dioxid exhalációhozama is ingadozik, összefüggést sejtetve a szeizmikus folyamatokkal.
– Ha már szóba került az információk közlésének etikája: egy várható földrengés bejelentése vagy elhallgatása hová sorolható?
– Fogós ügy, hiszen a pánikkeltést a törvény is bünteti. Ma már például nem az a kérdés, hogy előfordulhat-e egy hatalmas mediterrán vidéki földrengés, hanem hogy mikor pattan ki. Ma már olyannyira nem titkolják ennek valószínűségét, hogy Alexandriában, Isztambulban és Marseille-ben is polgári védelmi gyakorlatokat tartanak a szökőár érkezésére készülve. Sőt, talán még Konstancán is van valami hasonló, de erről nem nagyon hallunk. Folyamatosan figyelem a kovásznai vizek „viselkedését”, a gázok izotópanalitikai viselkedését. A vizeknél már „arcátlanul” szembeugró a vegyi „imbolygás”, olyan is előfordult, hogy két egymáshoz közeli mélyfúrásból érkező víz „kicserélte” egymás között a vegyi összetételt – a főtéri Elvira-sátorban lévő két forrás esete. Aztán 2020 januárjában nyilvánvalóvá vált, hogy itt valami készül. A Vrancea-zóna két héten át csendben volt, holott naponta kellene kipattanniuk kisebb földrengéseknek. Két nappal az általam valószínűsített földrengésidőpont előtt be is mentem a polgármesterhez megbeszélni a dolgokat. Másfél nap múlva bekövetkezett egy 5,2 fokos földrengés, szerencsére különösebb károk nélkül. Eddig három Vrancea-epicentrumú földrengést sikerült előre jeleznem.
– Mindezek a híres kovásznai mofetták hatékonyságát is befolyásolják?
– Természetesen, az értékek változását azonban egy állandó felügyelet alatt lévő kezelőközpont esetében – mint amilyen például a szívkórházé – korrigálni lehet. Nagy baj inkább akkor van, amikor kovásznai gyógytényezőként olyasmit hirdetnek, ami távol áll a tudományos igazságtól.
Gyila Sándor
Tanár, kutató fizikus, sajtómunkatárs. Kovásznán született 1953. június 30-án. Iskoláit szülővárosában végezte, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetem fizika karán diplomázott. Hazatérése után öt éven át tanított egykori középiskolájában, a kovásznai líceumban. Közben részt vett egy Kovászna természeti kincseit felmérő, éveken át zajló kutatásban, geofizikus minősítést szerezve. 1983 őszétől a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház munkatársa, ahol a kórházalapító igazgató-főorvos és a korabeli marosvásárhelyi orvosprofesszori csapat megbízásából – Romániában elsőként – bevezette az orvosmeteorológiai kutatást, majd a szén-dioxid-gázfürdő (mofetta) biofizikai és geofizikai vetületeinek tanulmányozásába kezdett. A csernobili atomkatasztrófa évében (1986) aktívan részt vett a nukleáris szennyezés mérésében. A rendszerváltástól kezdődően a Háromszék napilap külső munkatársa, A titokzatos kovásznai asszony című könyv szerzője. Három választási cikluson át volt városi tanácstag. 1995-ben PhD-ösztöndíjat nyert a Szegedi Biofizikai Intézetbe, de rákbetegsége okán tanulmányai hamar félbeszakadtak. Tandemben dolgoznak dr. Csige Istvánnal, a debreceni Atommagkutató Intézet (ATOMKI) főmunkatársával, egyetemi docenssel a kovásznai gyógytényezők követésében, a mofettákban történő fizikai folyamatok nyomjelzéses és izotópanalitikai tanulmányozásában. Munkájuk eredményeként Kovászna az egyetlen fürdőhely Romániában, amely folyamatos, több évtizedes – professzionális színvonalú – adatbázissal és ezzel kapcsolatos tapasztalattal rendelkezik. Ötödik esztendeje nyugdíjas, de kérésére szívkórházi laboratóriuma fennmaradt, ahol függetlenként, önkéntesként tovább dolgozik, elsősorban a kovásznai borvizek, szén-dioxid-gázfeltörések szeszélyes magaviseletének okait és a Vrancea vidéki földrengések előjeleit kutatva EU-projektek keretében.
