A sarokba állított, elárvult szánkóknak is helyreáll a becsületük. Kérdés, hogy meddig tart ez a megkésett boldogság, de fölösleges a jövőre gondolni, annak örüljünk, ami épp van. Most pont a gyermekek örömének, aztán majd kiderül, mi lesz később.

Készül a vasárnapi ebéd, a konyhából rálátok a szemeteskukákra. Mindennapi látvány, mondhatni megszokott, ahogyan családok guberálnak, de valahogy mégsem lehet ezt közömbösen nézni. Főleg, ha gyermekek is vannak a „csapatban”. Miközben a konyhában ember elé való étel készül, pár méterrel arrébb az jelenti a boldogságot, ha valami élelmet is találnak a kuka tetején. Na, ezt nem lehet megszokni, nekem legalábbis nem megy. Szóval, készül az ebéd, és nem kell különösebben az ablakra ragadnom, hogy lássam, mi zajlik a kukák körül. A szomszédból egy apa indul szánkózni a gyerekeivel, de előtte megállnak a kukáknál, és becsületes szelekcióval a szemétbe kerülnek az odavalók. A gyermekek is részt vesznek az akcióban, ők adogatják az apának az eldobni valókat, jó látni, hogy időben megtanulják, mi hova jár, hiszen nem mindegy, ugye. Majd indulnak tovább, kezdődhet a rég várt szórakozás.

Nem sokkal később egy másik család érkezik, szintén szánkóval, gyerekekkel. Csakhogy itt a szánkónak más a rendeltetése. Nem a gyermekek ülnek rá, hanem a kukából guberált szajréval teli csomagokat húzzák vele haza. Másfajta vasárnapi program... Az ilyenek láttán könnyen lehet ítélkezni, azt is mondhatnánk, hogy minden ember felelős a maga életéért. De a gyermek mégiscsak mindenhol gyermek, csak nem ugyanúgy… Nem mindegy, hogy a hegyoldalban ereszkedik le önfeledten, vagy a közös kútról húzza haza szánkóval a vízzel teli bödönöket. Nem mindegy az sem, hogy őt húzzák a friss hóban, vagy ő húzza maga után azt, amit a család mások szemetéből még hasznosítani tud. Aztán, ha ez megvolt, az erdőről a tűzifát. Persze dolga végeztével leereszkedhet a domboldalon, és biztos meg is teszi. Ő is önfeledten visong, mert hiszen ő is gyerek, akkor is, ha tudja, hogy a szánkónak nem csak egyféle rendeltetése van, és ezek közt csak a legutolsó a szórakozás. Akkor viszont mindent bele! És jöhet neki is a hógolyózás, készíthet hóembert. Másnap indulhat megint guberálni, az erdőre fáért, és amíg tél van, legalább szánkóval teheti… Na, ilyen kósza gondolatokkal „játszadoztam” főzés közben. Hogy milyen vasárnapi ebéd kerekedhet a kukák tetejéről, vagy hogy milyen „kincsek” kerültek arra a szánkóra, csak elképzelni tudom. Mint azt is, hogy valamikor csak leereszkedik az a szánkó egy domboldalon…

Borítókép: Albert Levente