Újabbnál újabb pofonok érik a kárpátaljai magyar közösséget. A munkácsi kistérségben zászlókat és magyar feliratokat távolítanak el, oktatási és kulturális intézmények vezetőit bocsátják el. A turulvesztett munkácsi várban megtiltják Petőfi Sándor mellszobrának koszorúzását, az államnyelvi jogok bizottsága iskoláinkat „listázza” a Beregszászi járásban. És ezek csupán az elmúlt hét történései. Amennyiben visszanyúlnánk egészen 2017 szeptemberéig, egy újságoldal is kevés lenne a méltánytalanságok felidézésére.
Egyes regionális ukrán nyelvű hírportálokon versenyt űznek abból, ki tud nagyobbat rúgni az itt élő magyar közösségbe, a kisebbségi közéleti szereplőkbe. Végtelenül elszomorító, hogy miközben az ország valós ellenséggel küzd, nemzetiségtől függetlenül kárpátaljaiak százai áldozzák életüket, egyesek vérlázító provokációval próbálnak politikai hasznot húzni a háborús közállapotokból. Jogos a kérdés, a kárpátaljai magyarok valóban csak arra jók, hogy meghaljanak a fronton?…
Túlontúl veszélyes mindaz, amit a hírhedt munkácsi klán művel a megyében. Amennyiben az arra illetékes és jogosult hatósági szervek nem állítják meg az alantas szándékú rombolásukat, a nemzetiségek közötti ellentétek szítását, mindez beláthatatlan következményekhez vezethet. A háborús stressz okozta felfokozott közhangulatban egy szikra is elég. A napnál is világosabb, nekik pont ez a céljuk. Éppen ezért nagyon bölcsnek és higgadtnak kell maradnunk, bármennyire is nehéz ez akkor, amikor újabb és újabb pofonok csattannak az orcánkon…
A munkácsi kistérségben megmutatkozó magyarellenes inzultusok politikai célt szolgálnak. Látszólag lokális jelenségről van szó, hiszen az ott uralkodó politikai elit ellenzéki szerepben tetszeleg. A megyevezetőket sem kímélik. Felróják nekik, hogy partnerként kezelik az itt élő magyarságot, de még azt is, hogy elfogadják a magyarországi humanitárius segélyszállítmányokat. A munkácsi klán azzal sincs kibékülve, hogy a megye első emberei miért tűrik meg továbbra is a menet közben betiltott, oroszbarátnak mondott ellenzéki párt képviselőit a különböző önkormányzatokban. Mondja ezt egy olyan politikus, aki egykoron hű kiszolgálója – minisztere – volt a Moszkva-barát Janukovics-rezsimnek. A politikai skizofrénia szánalmas iskolapéldájának vagyunk nemcsak a tanúi, de az elszenvedői is.
A munkácsi klán médiáját persze az nem érdekli, hogy Magyarország hány ukrán menekültről gondoskodott, hogy az ott befogadott ukrán gyerekek anyanyelvükön tanulhatnak, hogy a szomszédos ország történetének legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre Ukrajna megsegítése céljából. Azt vajon tudják-e a Latorca-parti kistérség urai, hogy a Kijev melletti bucsai térségben budapesti támogatásból készül el az első újjáépített közintézmény, hogy Magyarország ott iskolát, óvodát, kórházat finanszíroz… s még számtalan hasonló pozitív gesztust is említhetnék. De felesleges, hiszen ez őket úgysem érdekli, nekik csak a békés, toleráns együttélés mérgezése a céljuk…
Rossz és veszélyes irányba mutatnak ezek a folyamatok. Mindaz, ami történik, vidékünk nyugalmának szándékos megzavarását célozza. Vádaskodásaikkal ellentétben éppen ők azok, akik az agresszor kezére játszva destabilizációra törekednek. Vékony és veszélyes jégre léptek. Jó volna, ha leparancsolnák őket arról, amíg nem késő. Ezért is örvendetes a megye első embereinek minapi megszólalása a témában. Legyen béke!
Dunda György
