A matuzsálemi kort megélt báró 1921. szeptember 21-én látta meg a napvilágot a Maros megyei Dedrádszéplakon. 1924-ben került Torjára, az Apor család birtokára, itt járt három elemit, a negyediket már Marosvásárhelyen a barátoknál, a ferenceseknél járta ki. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron a piaristáknál, a Római Katolikus Főgimnáziumban, majd a Csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban végezte. 1940 júniusában érettségizett Brassóban a Ioan Meşotă Gimnáziumban idegen, számára teljesen ismeretlen tanárok előtt. Összesen hatvanan jelentkeztek, de csak tíznek sikerült az érettségije. A bécsi döntés után, szeptemberben beiratkozott a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolára, ezt 1944. április 24-én végezte el és lett diplomás agrármérnök. Apor Csaba báró életében számos alkalommal elmesélte, a középiskolában semmi előnyt nem jelentett számára az, hogy Apornak született.

1944 októberében be kellett volna vonulnia katonának, de nem vitte rá a lelkiismerete, hogy Szálasira letegye az esküt. A második világháború befejezése előtt Debrecenből 1945. január 16-án hazatért Torjára, ahol mindent kifosztva talált. Amit meghagytak a németek, azt elvitték az oroszok. Január volt, hideg, tél és szegénység. Szerencsére megmaradt két pár ökör, egy ló, egy traktor, egy cséplőgép, egy pár mezőgazdasági eszköz és gép. Szülei is hazakerültek.

Közben megjelent a földreformtörvény, az új – dr. Petru Groza által vezetett – kormány vette át a hatalmat. Sok hercehurca és utánajárás után meghagytak 60 hektár mezőgazdasági területet szüleinek, és mivel több névre volt telekkönyvezve – 40 hold földet a gyermekeknek. Szüleivel és testvéreivel nekiálltak és keményen dolgoztak. Közben végig kellett tűrni és elviselni a sok zaklatást, a lejárató újságcikkeket.

Édesapját, báró Apor Pétert kétszer is letartóztatták. Először Luka László (Vasile Luca) rendeletére kiutasították az országból, és elvitték Nagyváradra, a magyar határra, de mivel ragaszkodott az itt maradáshoz, Magyarország nem fogadta be. Másodjára mint háborús bűnöst tartóztatták le, de mivel a két háború közötti viselkedése feddhetetlen volt, az ügyész végül ejtette a vádat. Aztán báró Apor Csabát próbálták bíróság elé állítani háborús bűnösként, de mivel semmi komoly vádat nem tudtak felhozni ellene sem, felmentették.

Eljött 1949. március 2., és elkezdődött egy még nagyobb kálvária. Tizennégy évig kényszerlakhely: egy év Sepsiszentgyörgyön és tizenhárom év Balázsfalván. Indok: akadályozták a kollektív gazdaságok létrehozását. Egy hónap sem telt el, s Balázsfalván agrármérnöki munkát kapott, először mint brigádost alkalmazták, pár hétre rá már agrármérnökké nevezték ki. Állami gazdaságoknál dolgozott 1950-től 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig. A rendszerváltást Marosvásárhelyen élte meg, ahonnan rövid időn belül, 1990 márciusában visszatért ősei birtokára, és elkezdte kitartó és fáradhatatlan küzdelmét, a perek sokaságát az egykori Apor-birtok visszaszerzéséért. Az erdélyi magyar történelmi családok közül neki sikerült a legnagyobb arányban, mintegy kilencven százalékban visszaszereznie az 1949-ben államosított nemesi birtokot.

Báró Apor Csaba négy évig Torja önkormányzati képviselője volt, és 2007. szeptember 10-én Torjáért-díjban is részesült. Ő volt az erdélyi magyar történelmi családok szervezetének, a Castellum Alapítványnak az első elnöke. Élete utolsó éveit feleségével együtt már nem Torján, hanem Marosvásárhelyen töltötte.

A báró földi maradványait a középtorjai Mária-kápolnába, az Apor család neogótikus sírkápolnájának kriptájába helyezik örök nyugalomra, az Apor család számos tagja mellé. Emléke legyen áldott, pihenése csendes.