A középkorban az egyedüli időmérő eszköz – amely könnyen hozzáférhető volt és nem került sok pénzbe – a napóra volt. Ez szabta meg a faluközösség életritmusát, az mutatta, mikor kell templomba menni és mikor mennyi az idő. A napórákat jól látható helyre készítették, hogy a faluban mindenki számára látható legyen. Így kerültek a napórák majdnem mindenhol a falu közepén levő templomtoronyra, vagy ha védőfal vette körül a templomot, akkor arra (Csíkkarcfalva, Székelyderzs, Kálnok).

Amikor a törökök megtámadták Nándorfehérvárt, III. Calixtus pápa bullában adta ki, hogy a harang minden délben szólaljon meg, hogy a falu népét összegyűjtse imádkozni a nagy veszedelem elhárításáért (imabulla). Miután ez az intézkedés eredményesnek bizonyult, és Hunyadi János legyőzte Nándorfehérvárnál a törököket, a pápa megtartotta a déliharangszó-bullát, amely ezentúl a hálát volt hivatott kifejezni (az elején tulajdonképpen kora délután volt a harangszó, 1500-tól tették át pontosan a déli időpontra).  Honnan tudhatta az 1500-as években bármelyik kis falu papja, hogy mikor van pontosan dél, mikor kell megkongatni a harangokat? Egyetlenegy lehetőség volt erre: a napóra. Emiatt feltételezzük, hogy tulajdonképpen minden templomon kellett lennie napórának.

Így történhet meg ma Erdélyben, hogy egy torony felújításakor, amikor lekaparják a mészréteget, előbukkanhat alóla egy-egy régi napóra maradványa. Szép és a történelemhez hű vállalkozás a restaurátorok részéről felújítani ezeket a régi napórákat is, amelyek valamikor a falu életritmusát szabták meg.

Csakhogy itt jönnek a problémák. Ahogyan a napórák kimúltak, kimúlt a napórák tudománya is, kikoptak azok az ismeretek, amelyek a pontos megszerkesztésükhöz szükségesek. Így a restaurátorok kizárólag a fellelt maradványokra támaszkodhattak, azokból kiindulva próbálták visszavarázsolni a régi napórát. A gyakorlat azt mutatja, hogy ez nem elég. Ugyanis például ha egy óravonal teljesen eltűnt, akkor azt már nincs, mi után visszafesteni (Csíkszenttamás), illetve az eltűnt árnyékvetőt sincs mi szerint visszatenni (Gyergyóalfalu). Legtöbbször rosszul, merőlegesen a falra kerül vissza (Héjjasfalva, Szászrégen, Menaság stb.), vagy rossz helyre (Kálnok, Kászonújfalu, Szamosújvár), vagy egyáltalán vissza sem kerül (Csíkszenttamás, Gyergyóalfalu). Kirívó példa erre Csíkrákos esete: amikor 2021-ben felújították a templomot, kivették az árnyékvetőt tövestül a helyéről és rossz irányba tették vissza. Ha a felújítandó napóra esetében figyelembe vennék a napórák szerkesztésének technikáját, akkor nem történnének olyan hibák, mint Csíkrákoson, vagy visszafesthetnék a hiányzó óravonalakat a megfelelő helyre (Csíkszenttamás, Gyergyóalfalu).

Felmerül egy elvi kérdés, ami a restaurálást illeti: szabad-e egy restaurátornak egyáltalán figyelembe vennie a napórák tudományát? Szabad-e odafesteniük (óravonalat) vagy tenniük valamit (árnyékvetőt), amit nem találtak ott? Szerintem ez az adott helyzettől függ, és mindenképpen érdemes alaposan átgondolni. Például ha már nincs az árnyékvető (kiesett, elveszett), de a helye – a kis lyuk – a falban általában még ott van, akkor miért ne lehessen pótolni a hiányt egy új árnyékvetővel, amely élővé tenné a napórát a faluközösség számára? (Kálnok).

Egy másik kérdéses helyzet, amikor nincs nyoma egy óravonalnak, pedig a napóra szerkesztése szerint ott kellene hogy legyen. Ez esetben a restaurátor hozzáállásától függ, hogy üresen hagyja-e vagy fest oda óravonalat. Például Csíkszenttamáson már szabad szemel is látszik, hogy a VIII-as és a X-es óravonal között kellene lennie még egy óravonalnak, értelemszerűen a IX-esnek. Ez a napóra szerkesztéséből egyértelműen kiderül, sőt, az is, hogy pontosan hol kellene lennie. Ha tehát ezt a szerkesztést a restaurátor alkalmazná, akkor lehet, hogy figyelmesebben keresné ott az óravonal nyomait, és talán rá is bukkanna: amit addig például egy véletlen karcolásnak tekintett, és nem óravonalnak. Ugyanez a helyzet a gyergyóalfalusi restaurált napóránál.

Végül még egy fontos gondolat. A több évszázaddal ezelőtt készült napórákat többször is újrafestették, hiszen mindig, amikor a templomot javították és a falakat átfestették, ez a falon levő nap­órát is érintette, mint például napjainkban Héjjasfalván vagy Egrestőn. Amikor a nem restaurátor festő-meszelő mester újrafestette a napórát, az óravonalak nem mindig oda kerültek, ahol korábban voltak. Az évszázadok során az óravonalak szép lassan „elvándoroltak” eredeti helyükről. A kérdés akkor úgy tevődik fel, hogy a mai restaurátor fogadja-e el a sok nem szakember évszázadokon át felgyülemlő átfestési tévedéseit és hibáit, vagy pedig próbálja visszafesteni a napórát eredeti formájára. Egy meglévő napóra elemzéséből kiolvasható, hogy milyen volt eredetileg, még akkor is, ha az óravonalak kissé elvándoroltak. Én nem vagyok restaurátor, de a csíkrákosi napóra láttán úgy éreztem, nem hagyhatom ezt a problémát szó nélkül. Célom segíteni a restaurátorok munkáját, hogy visszavarázsolhassák a napórákat oda és úgy, ahogy évszázadokon át álltak.

Miholcsa Gyula