III. ligás focicsapatot már nem kérünk. Elegünk van abból, amit 2008 az őszön itthagyott. Tudod, mi, szentgyörgyiek szeretjük a focit, bennünk még él a szép labdarúgás emléke, na, mi arra vágyunk. Ha nem hozhatod már a tavasztól, segíts hozzá, hogy a következő bajnoki év, valamikor augusztus végén, szentgyörgyi reményekkel indulhasson. S ha már segítségedet kértük, segíts abban is, hogy a két remek szakember — az egykori mester és tanítványa, Csiki Sándor és Ceangău Sándor — tudja megmenteni a sír szélére politizált női kézilabdánkat, s folytathassa a megkezdett munkáját a lassú, de biztos felemelkedés útján. És segíts abban is, hogy Kézdivásárhelyen fedél alá kerüljön a jégpálya, s a vargák városának jégkorongja fel tudjon emelkedni arra a szintre, amilyenen volt a sepsiszentgyörgyi, hogy Felső-Háromszék gyöngyszeme, az a csodálatos sportcsarnok ne maradjon egyetlen hét végén sem üresen, hogy a kosarasok és a kézilabdázók jelentős lépéseket tegyenek egy magasztosabb cél felé. Na és segíts abban is, hogy Barót, Kovászna megtalálja az utat a színvonalasabb teremsportok felé. Tudjuk, szerény pénztárcával érkeztél, és arra sem igen lesz esély, hogy menet közben fel-feltöltsd... De ha csak egy esélyed is lesz rá, gondolj ránk.

És akkor jöhetnek az egyéni sportok. A birkózás 2008-ban megtette a magáét. Túl az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki szereplésen, bajnoki érmeken sikerült egy olimpiai központot is kiharcolnia. Hinni merjük, hogy ebből a tősgyökeres szentgyörgyiek, háromszékiek is hasznot húznak, ők is közelebb kerülnek a tűzhöz. A birkózás esetében már nem az országos bajnoki címekért, érmekért vágyódunk, hanem a nagy világversenyek — világ- és Európa-bajnokság — érmeiért. Kell, kell már egy-két érem, mert különben elértéktelenedik a munka. Sorrendben a torna következik. Olimpiai versenyzője volt (Adrian Bucur), na meg egy Vlej Zsombora. Adriant kaptuk, Zsombort neveltük. Segíts, hogy még több Zsombort nevelhessenek tanáraink abban a termecskében, ahol naponta meg-megizzadnak. Ami pedig az atlétikát illeti, állj melléje, hogy behozhassa a 2000 óta mutatkozó, önmagához viszonyított lemaradását. Műanyag borítású pályánk van, ez viszont nem érződik az eredményességen. Atlétáink egyszerűen eltűntek a nagy világversenyek — csak azt ne mondják, hogy a Balkán-bajnokság az — porondjáról, az évi világ- és Európa-ranglistákat ne is említsem. Hasonló visszaesésben leledzik a karate is. Van egy Vass Lacink, aztán szünet, majd jön egy kézdivásárhelyi csikócsapat. Ígéret, persze, hogy ígéret, de mi az évek során többhöz szoktunk, s ezért többet várunk 2009-ben is. Hogy nincs pénz?... Ezt a fogalmat nem ismerik például a kézdivásárhelyi asztaliteniszezők, cselgáncsozók. 2008-ban alig volt olyan hét vége, hogy ne lett volna versenyük a kontinens valamelyik városában, itthon a hazai asztalitenisz vagy cselgáncs valamelyik fellegvárában. És nem ,,import"-sportolókkal járták Európát, az országot, hanem kézdivásárhelyiekkel, ozsdolaiakkal, egyszóval háromszékiekkel... Nem szégyellték felfedezni a felső-háromszéki gyerekekben rejtőzködő tehetséget, nem riadtak vissza a munkától, mely e tehetségek kibontakozását hivatott elősegíteni. Ezt a viszonyulást, hozzáállást várjuk másoktól is 2009-ben.

Amikor azt írtam, hogy ,,és másoktól", akkor mindenekelőtt a sepsiszentgyörgyi egyesített Iskolás Sportklubra gondoltam. Január 1-jétől úgymond függetlenként dolgozik, saját sportbázisa nélkül, tehát a régi pályagondokkal, de a töretlen elvárás terhe alatt. Mert legyünk őszinték, mindenki az Iskolás Sportklubot tekinti a megyeközpont első számú utánpótlás-nevelő egységének. Az Iskolás Sportklub szakembereinek munkája teremti meg a kiindulás alapját valamennyi jegyzett sportágunkban. E munka sikerén áll vagy bukik Sepsiszentgyörgy sportjának jövője. Légy segítségünkre, 2009!