Védelmi státuszt kérő ukrajnaiak

2023. március 8., szerda, Világfigyelő

Januárban kevesebb ukrajnai menekült kért ideiglenes védelmi státuszt az Európai Unió tagállamaiban az előző hónap adataihoz képest; továbbra is Lengyelország adta meg a legtöbb ilyen jogi státuszt a háború elől menekülőknek.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat közlése szerint a háború elől Ukrajnából elmenekültek januárban is nagy, de csökkenő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak. Az év első hónapjában a legtöbb, 28 445 ideiglenes védelmi státuszt biztosító Lengyelországot Németország (28 205), Románia (8955) és Spanyolország (4250) követte. Lengyelország januárban a decemberi adatokhoz képest 3415-tel kevesebb ilyen státuszt adott meg a kérelmezőknek. Jelentős volt a csökkenés továbbá Romániában, ahol a novemberi adatokhoz képest januárban 2305-tel kevesebb ilyen jogállást biztosítottak, míg Olaszországban és Írországban kétezerrel. Jelentősebb növekedést a decemberi adatokhoz képest Németországban (+3095) jelentettek.

Az ukrajnai háború kezdete óta a legtöbb ideiglenes védelmi státuszt Németország (971 920) és Lengyelország (969 425) biztosította.

A menekült ukrajnai kiskorúak számára januárban Németország biztosította a legtöbb, 8275 ideiglenes védelmet, majd Lengyelország (6800) és Románia (2905) következett.

A jelentésből kiderült azt is, hogy Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta tavaly márciusban 1440, áprilisban 7075, májusban 6935, júniusban 5650, júliusban 2794, augusztusban 1895, szeptemberben 1220, októberben 1240, novemberben 1040, decemberben 410, idén januárban pedig 725 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2023-03-08: Világfigyelő - :

Magyarország kiveszi a részét (A legkevésbé fejlett országok támogatása)

Magyarország kész továbbra is kivenni a részét a világ legkevésbé fejlett országainak támogatásából a stabilitás erősítése és a további illegális migrációs hullámok megelőzése érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Katarban, a legkevésbé fejlett országokkal foglalkozó ENSZ-konferencián.
2023-03-08: Közélet - Fekete Réka:

Mentőszolgálatot indítottak (Kovászna Megyei Vöröskereszt)

Több hónapos engedélyeztetési folyamat után március 1-jétől működik a Kovászna Megyei Vöröskereszt újabb szolgáltatása: B1/B2-es kategóriának megfelelően felszerelt mentőautóval, szakszemélyzet kíséretében vállalnak betegszállítást.