Több hónapos engedélyeztetési folyamat után március 1-jétől működik a Kovászna Megyei Vöröskereszt újabb szolgáltatása: B1/B2-es kategóriának megfelelően felszerelt mentőautóval, szakszemélyzet kíséretében vállalnak betegszállítást.
Míg korábban a Kovászna Megyei Vöröskereszt csak olyan személyszállító járművel rendelkezett, amellyel a járvány előtti időszakban időseket kísértek be a sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Idősek Otthona nappali foglalkozásaira, segítettek a mozgásképes, de nehezen közlekedő, anyagi lehetőségeikben korlátozott időseknek eljutni bankba, hivatalokba, olyan intézményekbe, ahol ügyeiket intézhetik – ez jelenleg is ingyenesen igénybe vehető –, március 1-jétől szükség esetén életmentő feladatokat is ellátó mentőszolgálatot indítottak.
Ez egy korábban tervbe vett szolgáltatás, amit az igény szült, de a járvány késleltette a programot – mondta lapunk érdeklődésére a Vöröskereszt megyei igazgatója, Pap Adolf. Ismertette a szolgáltatás lényegét, kiemelve: saját erőforrásból hozták létre, és hasonlóan működik, mint bármelyik állami mentőszolgálat az engedélyezett kategórián belül. Rendelkezik diszpécserszolgálattal, amely reggel 8-tól este 8 óráig hívható a 0722 045 988-as telefonszámon, és a szükségletnek megfelelően orvos, illetve asszisztens kíséri a beteget.
Két orvos, nyolc egészségügyi asszisztens és három mentősofőr képezi a csapatot, minden esetben aszerint döntenek, hogy kinek kell a helyszínre mennie, amit az adott helyzetre a törvény előír. Kérdésünkre Pap Adolf elmondta, különbség van a sürgősségi mentőszolgálat és az általuk működtetett szolgálat között. Az övék arra vonatkozik, hogy beteget szállítanak városon, megyén, országon belül, de akár külföldre is különböző kivizsgálásokra, műtétekre, egyik kórházból a másikba, kórházból haza vagy otthonról a kórházba. Az itt mutatkozó hiányt igyekeznek lefödni olyan szakmai színvonalon, amit a B1/B2-es kategória megkövetel. Eszerint minden olyan felszerelés megtalálható a mentőautóban, amit a vonatkozó törvény előír. Ezek: újraélesztő gép, a lélegeztetés biztosításához szükséges felszerelés, a különböző életfunkciók monitorizálásához szükséges műszerek, oxigénellátás, automata fecskendőrendszer, mindenféle olyan eszköz, amelyek az alap életfunkciók fenntartásához kellenek – sorolta Pap Adolf.
Ez nem ingyenes szolgáltatás, de a Vöröskereszt tervezi, hogy a minimálbér alatti jövedelemmel rendelkezők, főleg a nyugdíjasok számára ezt a lehetőséget is megteremtsék.
A szervezet minden szolgáltatására saját erőforrásaiból teremti elő az anyagiakat, ide tartozik a megyei önkormányzatnál megpályázott, valamint a helyi önkormányzatok által az otthoni beteggondozásra fizetett összeg, de a mentőszolgálat működtetése és fenntartása igen sokba kerül, nagyon szigorú előírásokat kell betartani, ezt önerőből nem tudják fedezni – mondta Pap Adolf. A felszerelések engedélyeztetése, utánkövetése, karbantartása, évi ellenőrzése nagyon sokba kerül, az egyszer használatos fogyóanyagok nagyon drágák, a gépjármű fenntartása és működtetése is nagy tétel, minden szállítás után a mentőt takarítani, fertőtleníteni kell, biztosítást kell fizetni, és a bedolgozó személyzet javadalmazásának is bele kell még férnie.
Bár nagyon költséges szolgáltatásról van szó, az eddigi nagyszámú ilyen irányú megkeresés miatt Pap Adolf meggyőződése, hogy sok olyan beteg és családja számára jelent elérhető megoldást a Vöröskereszt mentőszolgálata, akiknek éppen arra van szükségük, amit ők nyújtanak.