Reflex Nemzetközi Színházi FesztiválRekordsebességgel fogynak a jegyek

2023. március 8., szerda, Közélet

Hétfőn kezdték árusítani a jegyeket a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál márciusi moduljának előadásaira, és a Tamási Áron Színház online jegyértékesítő rendszerének kimutatása szerint már két előadásra is elfogytak a jegyek. A rendezvény korábbi kiadásai alkalmával is előfordult már, hogy egy-két nap alatt minden jegy elkelt, a helyzetről Bocsárdi Lászlót, a fesztivál igazgatóját kérdeztük.

Örömükre szolgál, hogy ismét nagy az érdeklődés a Reflex iránt, nagyon gyorsan fogynak a jegyek, a szervezők pedig mindent megtettek és megtesznek a fesztivál kezdetéig, hogy lehetőségeik szerint növeljék a helyek számát – mondta lapunknak a fesztiváligazgató. „Igyekeztünk többször is műsorra tűzni azokat az előadásokat, amelyekre kevesebb néző fér be, de az anyagiak miatt nem tudjuk tovább növelni ezek számát, a Rimini Protokoll produkcióját ötször, a Witkacy Színház előadását csak négyszer tudtuk betenni a programba. Ezek olyan jellegű előadások, amelyekre sajnos korlátozott a helyek száma, de több száz férőhelyes nézőterünk is van az Arénában, amelyre szintén fogytán vannak a jegyek. A sajtótájékoztatóból és a Facebook-oldalunkról értesültek az érdeklődők arról, hogy hétfőn indul a jegyárusítás, és már reggel megvásárolták azok nagy részét” – fogalmazott Bocsárdi László.

Mint kifejtette, az elmúlt fesztiválokon tapasztalt feszültség elkerülése végett minimálisra csökkentették a meghívottak számát, de vannak olyan hivatalos vendégei, mecénásai, médiapartnerei a fesztiválnak, akik segítsége nélkül nem tudnának Reflexet szervezni, és nekik kénytelenek fenntartani bizonyos számú helyet. Azonban a visszajelzések függvényében folyamatosan szoktak még helyek felszabadulni, aki rendszeresen követi az online jegyértékesítő rendszert vagy feliratkozik a sepsiszentgyörgyi központi jegyirodában a várólistára, szerencsével járhat. Abban is reménykednek, hogy amikor beszerelik majd egy előadás díszletét, kialakítják a játékterét, tudnak még beszúrni székeket, akár széksorokat is, de ez csak a helyszínen, az előadások alkotóival való konzultáció során fog kiderülni.

„Ahhoz, hogy minden közeli és távoli érdeklődő beférjen a Reflex Fesztivál előadásaira, további támogatókra is szükség volna a megyei és a városi önkormányzat mellett, hisz rendkívüli módon megnövekedtek a szervezés költségei. Ezenkívül a játszóhelyeink is adottak, ennél jobban nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket” – mondta végezetül Bocsárdi László.

 

Jegyárak

A március 24–28. között látható előadások jegyárai: Sarah Kane: Blasted (Andrei Mureșanu Színház, rendező: Bobi Pricop) – 20 lej; romeo@julia.com (M Studio, rendező: FrenÁk) – 15 lej, kedvezményes jegy: 10 lej; Jü-koncert – 35 lej, kedvezményes jegy: 15 lej; Stefan Kaegi: Uncanny Valley (Rimini Protokoll, rendező: Stefan Kaegi) – 65 lej; A. P. Csehov: Ványa bácsi (Small Theatre of Vilnius, rendező Tomi Janežič) – első kategóriájú jegy: 95 lej, második kategóriájú jegy: 65 lej; Sławomir Mrożek nyomán: A mészárszék (Witkacy Színház, Zakopane, rendező: Andrzej St. Dziuk) – 100 lej; Pintér Béla: Gyévuska (Tamási Áron Színház, rendező: Hegymegi Máté) – 25 lej, kedvezményes jegy: 15 lej, szakmai jegy: 12 lej.

A fesztivál szervezői nem tudnak minden előadásra kedvezményes jegyeket biztosítani, de a házigazda intézmény előadásaira és a Magyarországról érkező Jü zenekar koncertjére is rendelkezésre áll bizonyos számú kedvezményes belépő diákoknak, nyugdíjasoknak, szakmabelieknek. Színművészeti egyetemi hallgatók vagy drámaosztályos középiskolás diákok tízes csoportjai igényelhetnek csoportos szakmai jegyet is a következő előadásokra: Ványa bácsi, Uncanny Valley, Gyévuska, romeo@julia.com, Jü-koncert.

 

Reflex Mecénásbérlet

A korábbi fesztiválok gyakorlatához hűen mindazok számára, akik támogatni szeretnék a fesztivál első, márciusi modulját, Reflex Mecénásbérlet vásárlását is lehetővé teszi a Tamási Áron Színház, mely belépésre jogosít az első modul minden előadására. Egy Reflex Mecénásbérlet ára 500 lej, két bérlet kedvezményesen 800 lejbe kerül. A sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában személyesen megvásárolható bérletek száma korlátozott, ezekkel kapcsolatosan további információkért a 0726 083 338-as telefonszámot hívhatják az érdeklődők. A központi jegyiroda nyitvatartási rendje: hétköznapokon 9–16, pénteken 9–13 óra között, előadások előtt egy órával nyit a pénztár.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2023-03-08: Jegyzet - Demeter J. Ildikó:

Ahol a kisebbség egyenrangú a többséggel

Bonjour, ça va? – ezt a köszöntést hallottuk naponta többször Svájcban, és ha németül vagy angolul feleltünk, akkor is szinte mindig francia választ kaptunk. Mi, erdélyiek, akik nemegyszer hallottuk, hogy Kelet Svájca lehetnénk, eleinte értetlenül fogadtuk ezt – azt gondoltuk, a többnyelvűség úgy fest, hogy a minden fél által ismert nyelven beszélünk –, de napok alatt belerázódtunk. Nem lehetett haragudni a rendületlenül jókedvű helybeliekre, akik a legnagyobb természetességgel, teljesen görcsmentesen használták anyanyelvüket, élték az életüket.
2023-03-08: Közélet - :

Bezár a kicsi pálya is

Visszafordíthatatlanul leromlott a kicsi sípálya állapota is Sugásfürdőn, ezért mától kezdve ezt is bezárja a Sepsi ReKreatív Rt. A késve indult síszezonnak így már hivatalosan is vége lett megyénkben.