Talán mondani sem kell, az említett „nemes” küldetésben már hosszú ideje élen jár a megélhetési provokátor, hivatásos szakfeljelentő és idestova két éve az AUR színeiben megválasztott parlamenti képviselő Dan Tanasă, illetve távolról sem elhanyagolható a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának idevágó, sajnos igencsak hatékony ténykedése sem.

Utóbbiak részéről nemrégiben kapott méretes pofont a helyi közösség, a helyi románság érdekeinek védelmezőiként pózoló társaság – az igazságszolgáltatás képviselőinek hathatós segítségével – sikerre vitte Sepsiszentgyörgy kormány által szentesített zászlajának „eltörlését”, igencsak kétes és semmiképp nem szakmai érvek mentén. Elkeserítő, de sajnos, a következő csapásra sem kellett sokat várni.

Még túl sem tehette magát a közösség a már többedik zászlóügyön, máris újabb aljas, lealacsonyító helyzetnek lehettek tanúi tegnap, akik a Tamási Áron Színház környékén megfordultak: az intézmény homlokzatán lévő kétnyelvű díszfeliratot távolították el, hogy később a magyart a román alatt helyezzék el. Az ok: a Dan Tanasă által bejegyzett szervezet (a Méltóságért Európában Polgári Egyesület) nagyjából három évvel ezelőtt pert nyert az önkormányzat ellen, majd mivel a végrehajtás elmaradt, a végletekig elment (újabb bírósági eljárással), elvégre mégiscsak az ország hivatalos nyelvéről van szó.

Sajnos, mint köztudott, a hivatásos feljelentő nem az első ilyen győzelménél tart – mások mellett a Székely Mikó Kollégium háromnyelvű feliratával is ez történt –, viszont a színház esete mégis kiemelkedik a szimbólumaink, az anyanyelvhasználat elleni sok éve tartó hadjáratának sorából. A provokátor ez alkalommal nem elégedett meg azzal, hogy a felirat sorsát bíróságon „rendezze”, hanem csillagászati bírság és kártérítés megítélését is elérte. Nem egy súlyos bűncselekményért, netán komoly anyagi károk okozásáért, hanem egy felirattal kapcsolatban. Az arányosság elvének nagyobb dicsőségéért.

Történik mindez 2023-ban, Romániában, a jogállamiság, a demokrácia, a kisebbségi (és nem csak) kérdések európai „mintaállamában”. Ahol a nemzeti kisebbségeket márpedig rég elhalmozták jogokkal (jóval többel, mint az indokolt lenne)… Nagy kár, hogy ez csak hivatalos szóáradat. A parlagi valóság, hogy a hivatásos nemzetféltők az igazságszolgáltatással és az állami hatóságokkal karöltve kiemelt feladatuknak tekintik, hogy mondvacsinált, jelentéktelen, gyakran abszurd ügyekkel (jogelveket is felrúgva) folyamatosan emlékeztessék a magyarságot: mind a közösség, mind a magyar nyelv csak legfeljebb másodrangú, megtűrt lehet. És ne is álmodozzunk ennél többről.

Borítókép: Albert Levente