Marosvásárhelyen a Kultúrpalota kórustermében, a székely szabadság napját követően Gábor Áron-díjat vett át Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár. Gábor Áron-díjjal a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért kifejtett áldozatos munkát ismeri el az alapító Székely Nemzeti Tanács.
A kevesek egyike
Az egybegyűlteket Izsák Balázs SZNT-elnök köszöntötte röviden, majd a szót a Szili Katalint méltató Gáspár Sándornak, a Marosvásárhelyi Székely Tanács elnökének adta át.
A rádiós újságíró Szili Katalin munkásságát ismertetve szólt a miniszterelnöki megbízottnak a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának létrejöttében betöltött fontos szerepéről, s köszönte, hogy évek óta következetesen kiáll a székelység autonómiatörekvései mellett.
Különösen fontos ez a jelenlegi időszakban, amikor a háború miatt felbolydult Európában a fokozódó nehézségekre és bizonytalanságra utalva, ezekre hivatkozva sokan viszonylagosnak minősítenék alapvető törekvésünket, Székelyföld autonómiájának elérését. Szili Katalin pedig következetesen kiáll mellette és mellettünk is, hangsúlyozva az autonómiatörekvések jogosságát – mondotta Gáspár Sándor.
Kevés olyan baloldali politikus akad, aki tevékenysége és megnyilatkozásai által kivívta az erdélyi magyarság megbecsülését – jelentette ki a Marosvásárhelyi Székely Tanács elnöke –, majd Szűrös Mátyást nevezte meg, aki a határon kívüli magyarokra is figyelt, illeve Pozsgay Imrét, akinek érdeme, hogy az ’56-os forradalomról elsőként merte kimondani, hogy nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt. „Sajnos a több százból csak ezt a két baloldali politikust tudom még említeni, mint akikre mi itt Erdélyben nagy várakozással és reményekkel tekintettünk a rendszerváltást követően, hiszen a magyar nemzet teljességének elismerése jelentette számunkra valójában a korszakváltást. És tapasztalnunk kellett, hogy a magyar nemzet politikai jelenléte az európai, valamint a közép és kelet-európai közéletben igazolódik. Az új szóval jelölt külhoni magyar közösségeknek azt kellett érezniük 15–20 évvel, 30 évvel ezelőtt, hogy nem mindenki, nem az egész magyarországi politikum örvend a létünknek, eszmélésünknek. Ilyen környezetben Szili Katalinnak is döntést kellett hoznia. Szili Katalin a nemzetet választotta 2004. december 5-én is a fülke magányában, 2010. június 4-én, amikor egyedül ült a frakció helyén a parlamenti patkóban, de ezt mutatják képviselői javaslatai, döntései és kezdeményezései is, és azok is, amelyeket az Országgyűlés elnökeként tett” – hangzott el a méltatásban.
Szili Katalin köszönetet mondott, amiért a Székely Nemzeti Tanács úgy gondolta, sorsa – és nem karrierje – alatt elért eredményei érdemessé teszik legnagyobb elismerésükre, a Gábor Áron-díjra. „Lehet, hogy pont ezek az időszakok voltak, ez a 2004. december 5. körüli időszak, amikor én magam is érzékeltem, hogy választás, értékválasztás előtt állok. Én mindig azt gondoltam, hogy nem lehet Magyarország az a különleges ország, ahol csak olyan baloldal létezhet, amelyik nem tud nemzetben és kereszténységben gondolkodni, hanem csak egy olyan baloldal, amelynek kizárólag az ateizmus és a nemzetellenesség és a tőkelogika határozza meg mindig a politikáját. Ennek is volt köszönhető az a 2004. december 5-i – azt kell hogy mondjam ma is: méltatlan – népszavazás, ami gyakorlatilag megtörte a nemzet gerincét, és amelyik eljuttatott oda bennünket, hogy aztán végül 2010-től egy újabb nemzetpolitikai irányt keresünk, és új lendületet vehet a nemzetpolitika. Tehát azért valljuk be őszintén, van hat év veszteségünk” – mondotta a miniszterelnöki megbízott.
Szili Katalin meggyőződését fejezte ki, hogy mindaz, amit a Székely Nemzeti Tanács programjában megfogalmazott, s amiért kiáll, előbb-utóbb sikerhez fog vezetni. De nem lesz elég megszerezni a névleges autonómiát – tapasztalta, amikor a gaguzoknál járt –, hanem tartalommal kell megtölteni, s hogy az mi legyen, azt nem Budapesten, hanem a helyi közösségekben, a székelységnek kell kitalálni. „Ez a díj engem kötelez arra is, hogy a jövőben is veletek legyek, akkor, amikor úgy érzitek, hogy a sajátjaitok bántanak, de akkor is, amikor együtt kell küzdenünk azért, hogy a románok elismerjék, követelésünk nem ördögtől való, és csak azt akarjuk, amit Európában már oly sokan elértek” – fogalmazott Szili Katalin
Mi ilyen multikulturalizmust akarunk!
Csinta Samu Bakk Miklóst méltató írását Izsák Balázs olvasta fel. Úgy fogalmazott, nem kétséges, hogy Bakk Miklós Gábor Áron-díja megalapozott: kivételes szakmai tudáson alapuló elméleti ismereteivel tanácsadóként, javaslattevőként húsz esztendeje segíti a Székely Nemzeti Tanács munkáját, kivette részét az SZNT európai polgári kezdeményezésének megtervezéséből és az aláírásgyűjtési kampányban is. „Kiemelkedő elméleti, kutatói és oktatói tevékenysége, kisebbségjogi és politikatudományi területen a közösségi autonómiák ügye melletti több évtizedes következetes kiállása egyértelműen a kisebbségi kérdés egyik legelismertebb elméleti szakértőjévé avatták, aki ugyanakkor attól sem zárkózott el, hogy elméletileg megalapozott álláspontját akár törvényjavaslat kidolgozásával, közéleti vitákban való részvétellel is képviselje. Elkötelezett szószólója annak az álláspontnak, miszerint olyan stratégiaváltásra van szükség, amely Székelyföldet is a modernizációs centrumok közé emelné, ahonnan más, magyarok által lakott régiókra is minták sugároznának ki” – adózott elismeréssel Bakk Miklós munkássága előtt Csinta Samu.
A díjazott köszönetét fejezte ki a Székely Nemzeti Tanácsnak, hogy azt a munkát, azt a segítséget, amit szotyogtatva ugyan, de elkötelezetten az elmúlt húsz év során végzett, hasznosnak, kitüntetésre méltónak találták.
Két fel nem tett kérdést válaszolt meg. A laudációban is elhangzott, Bihar megyei székelyhídiként tartják számon – hiszen ott született – ő viszont úgy tartja, székely szülei révén – „akik nagyon gyorsan hazatakarodtak Háromszékre” – és azáltal is, hogy eszmélése, öntudatra ébredése, műveltsége megalapozó rétege mind-mind Háromszékhez köthető, székely. Oda kötődik családja minden szálával: felmenői közt találhatóak primorok, falubíró-iskolaalapító, székely polgárok, szépapja Gábor Áron mellett állt az ágyúöntéskor, rokonságukban neves emberek is találhatóak. Aztán „körbeélte” Erdélyt: élt és tanult a bánsági szórványban, onnan választott feleséget, Kolozsvárra kerülve tapasztalta meg, milyen ellentmondások terhelik az erdélyi közéletet. Mindezzel a tapasztalattal „kanyarodott vissza élete” az általa szülővárosnak tekintett Kézdivásárhelyre. Természetes és magától adódó tehát, hogy ő székelyföldi.
Mint politikával és a politológiával foglalkozó székely úgy gondolja, amit mi el szeretnénk érni, azt modern konzervativizmusnak lehetne nevezni. Olyasvalamit akarunk, amit leginkább – bár mára már elcsépelt, lejáratott és közhelyszerű fogalommá lett – multikulturalizmusként lehetne leírni. De nem azt a fajtát szeretnénk, amelyet egy hamis univerzalizmus jegyében tulajdonképpen globális tendenciát terjesztenek, és amelyről látjuk, hogy tulajdonképpen végképp foglyául ejtette Nyugat-Európát, hanem azt a fajtát szeretnénk megvalósítani, amelyik az európai civilizáció eredeti karakterének a megőrzésére irányul. „Tehát mi azt akarjuk, hogy Székelyföld és általában Európának azok a sajátos kulturális, területi adottságai, amelyek összességükben az európai civilizációt alkotják, ezek megőrzendőek legyenek külön-külön és egységükben is, és ezek által váljék Európa multikulturálissá” – mondotta Bakk Miklós.
A ma nemzedékének feladata az, amit a múlt emberei, köztük az ő felmenői is vállaltak a maguk korában: nem hősökként viselkedtek és éltek, hanem helytálltak ott és úgy, ahogy lehetett közösségük érdekében – tegyük meg mi is, ami erőnkből kitelik, mert nagy szükség van rá – kérte.
