Amikor 2019 novemberében Bukarestben Románia Svédországgal Európa-bajnoki selejtezőt játszott, és egy csere folytán a színes bőrű Alexander Isac lépett pályára, ekkor rasszista bekiabálásokat, huhogásokat lehetett hallani a lelátókról. A játékvezető lefújta a meccset, felszólították a drukkereket, hagyják abba a „biztatást”. Ez természetes, mert tudjuk, hogy a fekete életek számítanak (ezt hirdeti a hasonnevű mozgalom). A játék folytatódott, és valahányszor labdához ért Isac, fütyülték. De végül nem állították le a mérkőzést. Elképesztően szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de mit tehetnénk? – mondta később Isac.

A Sepsi OSK–FC U Craiova meccsen szó sem volt ilyesmiről. Itt rasszizmusmentes, mindössze xenofób megnyilvánulások voltak, ordibálás formájában. A xenofób bekiabálások bizony sokkal enyhébbnek számítanak nálunk, és már jó ideje sikeresen használják azokat, ahol csak lehet. A rassziz­mus az értelmező szótár szerint tudománytalan elmélet, amely a különböző emberfajták, népek közt magasabb és alacsonyabb rendűeket különböztet meg. Bár nálunk a magyarokat alacsonyabb rendűnek tartják, mint a románokat – ami abból is látszik, hogy a bíróságok olyasmiket döntenek el, hogy például a magyar feliratok nem elég, ha a román után következnek, hanem csakis alatta lehetnek –, vajon eddig miért nem jutott senki eszébe, hogy ez ugyanoda tartozik, mint a rasszizmus: a hátrányos megkülönböztetés változatos tartalmú dobozába...

A xenofóbia idegengyűlöletet jelent ugyan, de nálunk sokkal elfogadhatóbb, mint a rasszizmus. A görög összetett szó az „idegen” és a „félelem” szavakból tevődik össze, és (beteges) félelmet jelent az idegenektől. A szurkolók és más hazaffyak csak a magyaroktól való jogos félelmükben kiabálnak a stadionokban (és úton-útfélen is). Még jobban tudjuk, hogy jogos a fóbia, mióta Iohannis elnökünk beköszönt a magyaroknak mondván, hogy „jó napot kívánok”… Ezért megbüntette a Diszkriminációellenes Tanács, majd a fellebbezés után elengedték büntetését. A tanács főnöke, Asztalos Csaba most is széttárta karjait, és megmutatta, hogy kezében a xenofóbia ellen semmi fegyver nincs. Megbüntetik a klubokat, amelyek kifizetik a büntetést, de a szurkolók bátrabban, vidáman biztathatják csapatukat mindenféle xenofób, magyarellenes rigmusokkal.

Cristian Tudor Popescu, a közismert véleményformáló írt egy jegyzetet, amelynek címe: Kérem, ne nevezzen rasszistának, én idegengyűlölő vagyok. Ebben bírálni meri a FRF érvelését, amely arra hivatkozott, hogy a szabályzat csak a rasszista megnyilvánulásokat bünteti, Szentgyörgyön azonban a buzdító bekiabálások „csak” xenofóbok voltak.

A drukkerek ilyesfajta megnyilvánulása (egy futballszaki szerint) csak amolyan helyi folklór: csúfolódó rigmusokból, bosszantó rímekből, a nép ajkán termett csipkelődésből áll. Ezért a magyaroknak nem kellene háborogniuk, biztosan csak azért teszik ezt, mert nincs humorérzékük.

A „szakértők” most mindenfélét mondanak. Azt is, hogy a szentgyörgyi szervezők voltak a hibásak, mert ki kellett volna tessékelni a craiovai szurkolókat, és ezt kellene tenni minden hasonló esetben is. Hát kíváncsi lennék: egy ötvenezer néző előtt lejátszott mérkőzésen hogy lehetne percek alatt kiüríteni a lelátók felét?

Most attól tartok, hogy a csütörtöki mérkőzésre craiovai szurkolók is jönnek, mert nem lehet tudni, hogy ki kicsoda. És aztán ők, ha netán látják, hogy a craiovai csapat vesztésre áll, akkor elkezdik kiabálni, hogy: Afară, afară cu oltenii din ţară!, vagy kifeszítenek egy olyan molinót, amelyiken az áll, Kifelé az oltyánokkal Székelyföldről! Akkor vajon mi történik? Ha meg a bíró ezért nem állítja le a mérkőzést, de ha egy színesbőrű játékos lesz a pályán (szokott lenni valamelyik csapatban), és valakik elkezdenek huhogni, akkor az már rasszizmus, amiért a bírónak le kell fújnia a mérkőzést. Azt majd ismét újra fogják játszani? És ez így mehet a végtelenségig?

Borítókép: Tókos Csaba