Érdemes felidézni, mi történt 1990 első hónapjaiban Erdélyben, Marosvásárhelyen. Az 1989-es fordulat testvéri mámora gyorsan tovatűnt, ahogy a magyarság elkezdett szerveződni, anyanyelvű oktatást, jogokat követelni, ébredeztek és egyre aktívabbá váltak – az egykori Securitatéban is mélyen gyökerező – magyargyűlölő erők. Jelszavuk – mely szerint a magyarok Erdély Magyarországhoz csatolását akarják – kellő táptalajra talált, hisz a románok egyesülésének nemzettörténelmi fináléját ugyanúgy sulykolta évtizedeken keresztül a nacionálkommunista történelemoktatás is, mint elődeik a két háború között. Már februárban a magyar szeparatizmus veszélyéről beszélt az országot irányító Ion Iliescu, pedig a magyarság csupán békés, néma tüntetéseken (igaz, tíz- és százezreket megmozgatva) követelt önálló anyanyelvű oktatást. Olaj volt a tűzre március 15-e, amikor hosszú idők tiltása után mindenki úgy érezte, végre méltóképpen, szabadon ünnepelhet. Másnap Marosvásárhelyen román tüntetők leverték egy patika kétnyelvű feliratát, letépték a magyar nyelvű plakátokat, a hangulat pogromra emlékeztetett. Azt terjesztették, hogy románokat bántalmaznak, és feltüzelték a környező falvak tájékozatlan lakosságát is. Március 19-én, egy hétfői napon kormánydelegáció érkezett Marosvásárhelyre, hogy elsimítsa a nemzetiségi ellentéteket, ám a tárgyalások alatt a Vatra Românească (az egyik leghírhedtebb román nacionalista szervezet) által toborzott tömeg gyülekezett a főtéren, magyarellenes jelszavakat skandáltak, hozzájuk délután több ezer, jórészt ittas, a környékről busszal és teherautón beszállított román csatlakozott. Vandál pusztításba kezdtek: megostromolták az RMDSZ helyi székházát, halálra keresték vezetőit. A kivezényelt katonák tétlenül nézték végig, amint az épületből kilépőket – köztük Sütő András írót – brutálisan összeverik. 

Március 20-án reggel a városháza előtt több tízezer magyar gyűlt össze. A délutáni órákra a Görgény völgyéből érkezett, fejszékkel, dorongokkal felfegyverzett román parasztok megpróbálták kiszorítani őket a főtérről, sikertelenül. A kivezényelt katonaság ekkor is tétlenül nézte az összecsapást, melyet végül késő este a magyarok segítségére érkező környékbeliek – magyarok, cigányok, székelyek – döntöttek el, kiverték a térről a románokat. 

Hivatalos dokumentumok szerint a véres eseményeknek 190 román és 88 magyar sebesültje, 3 román és 3 magyar halottja volt. A későbbiekben több mint negyven embert ítéltek el, de közöttük csak két románt.

Dióhéjban ez történt 1990 márciusában Marosvásárhelyen. Legutóbb a harmincadik évfordulón kért választ Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra a kérdésre, hogy „kinek az utasítására törtek rá a magyar közösségre”. Mint fogalmazott, ahhoz, hogy soha többé ne forduljon elő hasonló, a felelősöket meg kell büntetni. Azóta sem történt semmi. És úgy tűnik, ez nem változik: Marosvásárhely fekete márciusa fekete folt marad.