Harminchárom év telt el azóta, hogy március 19–20-án vérbe borult Marosvásárhely főtere, de mind a mai napig nem kaptunk hivatalos választ arra a kérdésre, ki uszította a magyarok ellen a románokat, kinek volt érdeke etnikai konfliktust szítani Erdély akkor még legnagyobb magyar többségű városában. A román közvélemény körében legelterjedtebb, legismertebb tézis szerint a két fél szélsőséges nacionalistái csaptak össze, a magyarok többségének emlékében úgy él, hogy megfélemlítésünket, az egyre erőteljesebb közösségi törekvések visszaszorítását, no meg Ceaușescu Securitatéjának SRI néven való újraélesztését szolgálták 1990 véres márciusának eseményei. Utóbb bebizonyosodott, mindhárom szempontból sikeres volt az akció.
Érdemes felidézni, mi történt 1990 első hónapjaiban Erdélyben, Marosvásárhelyen. Az 1989-es fordulat testvéri mámora gyorsan tovatűnt, ahogy a magyarság elkezdett szerveződni, anyanyelvű oktatást, jogokat követelni, ébredeztek és egyre aktívabbá váltak – az egykori Securitatéban is mélyen gyökerező – magyargyűlölő erők. Jelszavuk – mely szerint a magyarok Erdély Magyarországhoz csatolását akarják – kellő táptalajra talált, hisz a románok egyesülésének nemzettörténelmi fináléját ugyanúgy sulykolta évtizedeken keresztül a nacionálkommunista történelemoktatás is, mint elődeik a két háború között. Már februárban a magyar szeparatizmus veszélyéről beszélt az országot irányító Ion Iliescu, pedig a magyarság csupán békés, néma tüntetéseken (igaz, tíz- és százezreket megmozgatva) követelt önálló anyanyelvű oktatást. Olaj volt a tűzre március 15-e, amikor hosszú idők tiltása után mindenki úgy érezte, végre méltóképpen, szabadon ünnepelhet. Másnap Marosvásárhelyen román tüntetők leverték egy patika kétnyelvű feliratát, letépték a magyar nyelvű plakátokat, a hangulat pogromra emlékeztetett. Azt terjesztették, hogy románokat bántalmaznak, és feltüzelték a környező falvak tájékozatlan lakosságát is. Március 19-én, egy hétfői napon kormánydelegáció érkezett Marosvásárhelyre, hogy elsimítsa a nemzetiségi ellentéteket, ám a tárgyalások alatt a Vatra Românească (az egyik leghírhedtebb román nacionalista szervezet) által toborzott tömeg gyülekezett a főtéren, magyarellenes jelszavakat skandáltak, hozzájuk délután több ezer, jórészt ittas, a környékről busszal és teherautón beszállított román csatlakozott. Vandál pusztításba kezdtek: megostromolták az RMDSZ helyi székházát, halálra keresték vezetőit. A kivezényelt katonák tétlenül nézték végig, amint az épületből kilépőket – köztük Sütő András írót – brutálisan összeverik.
Március 20-án reggel a városháza előtt több tízezer magyar gyűlt össze. A délutáni órákra a Görgény völgyéből érkezett, fejszékkel, dorongokkal felfegyverzett román parasztok megpróbálták kiszorítani őket a főtérről, sikertelenül. A kivezényelt katonaság ekkor is tétlenül nézte az összecsapást, melyet végül késő este a magyarok segítségére érkező környékbeliek – magyarok, cigányok, székelyek – döntöttek el, kiverték a térről a románokat.
Hivatalos dokumentumok szerint a véres eseményeknek 190 román és 88 magyar sebesültje, 3 román és 3 magyar halottja volt. A későbbiekben több mint negyven embert ítéltek el, de közöttük csak két románt.
Dióhéjban ez történt 1990 márciusában Marosvásárhelyen. Legutóbb a harmincadik évfordulón kért választ Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra a kérdésre, hogy „kinek az utasítására törtek rá a magyar közösségre”. Mint fogalmazott, ahhoz, hogy soha többé ne forduljon elő hasonló, a felelősöket meg kell büntetni. Azóta sem történt semmi. És úgy tűnik, ez nem változik: Marosvásárhely fekete márciusa fekete folt marad.