Elkezdi keresni a további irányokat, majd egy hirtelen, merész döntés alapján elhatározza, hogy hazaköltözik a szülővárosába. Hogy ez mitől inkább merész, mint bátor döntés? Mert, bár itt eszmélt a világra, innen indult, már nem azt találja, amit hátrahagyott. Ő sem a régi, és akiket a valamikori életéből itt talál, sem ugyanazok. Más életet élnek. Újra kell építeni mindent, elsősorban saját magát. Bár az ismert városban, de mégis. Új helyzetekben, lassan, türelemmel. Nem egyik napról a másikra fog ez megtörténni, tudja jól. Hiányoznak a máshol maradt barátok, minden és mindenki, amik, akik nélkül sokáig elképzelhetetlen a hogyan tovább. Hiába a jól ismert utcák, épületek, a mindenhez kötődő emlékek, újra meg kell kapaszkodnia. Majdnem nehezebb, mint egy idegen helyen.

Az ember megteremti az otthont, ahol jó, ahonnan eljár és ahová hazamegy. De az ajtón kívül még mindig keresi a helyét. Telnek az évek, mindenféle helyzetbe kerül, vagy hozza magát, amelyek új ismeretségekkel, barátságokkal járnak, és lassan a régi kapcsolatok is kezdenek visszaépülni. Aztán egyszer csak azon veszi észre magát, hogy szinte bárhová megy, rendben van. A piacon ott a paradicsom-, sajt-, virág-, házifűszer- és vörösribizlibor-árus ismerőse, akikkel elbeszélget. Akik, ha szokás szerint elhagy valamit, megtartják, vagy mi több, elkezdenek nyomozni, hogy hová juttassák vissza. A gyógyszertárban, ha nincs pont a neki fontos akármi, végigtelefonálják a várost (bár ahogy ismerem őket, ezt mindenkivel megteszik), sőt, olyan is volt már, hogy a gyógyszerésznő átment a szomszédos gyógyszertárba, mert ott megvolt a fontos pirula. Amikor télvíz idején bedöglik a kazán, az egyik szomszéd szól, hogy menjen át az ember a lányával egy forró tea mellett melegedni, amíg megoldódik. Amikor az embernek más szerelőre van szüksége, a tömbházfelelős a műtétből lábadozó férje mellől minden erejével azon van, hogy segítsen. Amikor a vihar felszakítja a terasztetőt, egy másik szomszéd észreveszi, és hívás nélkül érkezik, hogy segítsen. Amikor a másiknál ott a pótkulcs, mert az biztonság… Amikor nem indul az autó, és két perc múlva ott vannak a régi, újból megtalált barátok, és megoldják… Amikor… Sorolhatnám még sokáig, de az újság nem gumi, hogy nyújtsam. Ezt egy számomra kedves ember mondta egyszer, jogosan, amikor hosszú lére eresztettem egy írást. Itt, ahol évekkel ezelőtt lehetőséget kaptam az újrakezdések egyikére, az írásra. A továbbra.

Amikor az ember (gondolom, kiderült, hogy az ember én vagyok) hátradől, az nem rossz. Nem azért dől hátra, mert problémák nélküli az élete, dehogy. Azért, mert – nem egyik napról a másikra megesve – újra biztonságban érzi magát. Mert már ajtón kívül is, újra otthon van.

Borítókép: Pixabay