Korszerűsítik Sepsibükszád úthálózatát

2023. március 22., szerda, Közélet

Sepsibükszád önkormányzata is élt a kormánytámogatások adta lehetőségekkel, így még idén elindulhatnak a községben az úthálózat felújítását célzó munkálatok. A részletekről Bács Márton Csaba településvezető számolt be lapunknak.

  • Nagy D. István felvétele
    Nagy D. István felvétele

Az elmúlt húsz évben talán nem volt még példa arra, hogy Bukarest ilyen bőkezűen mérje a pénzt vidékfejlesztésre – fogalmazott a beruházásokra lehívható összegek kapcsán a polgármester. Úgy véli, ez jó dolog, azonban a kisebb önkormányzatoknak, ahol kevés az alkalmazott, a többletfeladatok ellátása bizony gondot okoz. Elmondta, Sepsibükszád leadott pályázatainak legjelentősebbike révén a település teljes úthálózatának korszerűsítését tudják megvalósítani.

A munkálatokra az Anghel Saligny-program biztosít jelentős finanszírozást, a vonatkozó szerződést másfél hónapja írták alá. Eszerint az úthálózat részeként 4,3 kilométernyi utca aszfaltozására, sáncok kialakítására 8 870 000 lejes támogatást kap a község, amihez a munkálatokra vonatkozó tavalyi kimutatás további 300 ezer lejes önrészt irányoz elő. „Mi ezt az összeget megdupláztuk, reméljük, hogy elég lesz, de szükség esetén pótolni is tudjuk. Tehát megvan a szerződés, az építési engedély, a kivitelezési terv is, most már csak a közbeszerzési eljárást kell kiírnunk. Bízunk benne, hogy jelentkeznek cégek, és abban is, hogy nem fognak fellebbezni a vesztesek, hiszen akkor már idén neki tudunk fogni a munkának” – mutatott rá a polgármester. Hozzáfűzte, ugyancsak a Saligny-programban pályáznak egy járda kiépítésére is, mely az iskolától indul a település Tusnádfürdő felé vezető szakaszán.

Az úthálózat kapcsán Bács Márton Csaba jelezte azt is: tavaly Nagyváradon legyártották Sepsibükszád új utcanévtábláit és a kapuszámokat, készülnek azok kihelyezésére. Ezek alapja acéllemez, melyre zománcfestékkel vitték fel a feliratokat, és a település címere is helyet kapott rajta.  

Ugyancsak az előző év végén kötöttek szerződést a megyei kataszteri hivatallal az ingyenes telekkönyvezésre. Első körben a kültelkek, szántók telekkönyvezését szeretnék elvégezni, ennek zajlik most az irodai előkészítő szakasza. „A kivitelezésre másfél év a határidő, és 160 ezer lejre kötöttünk szerződést, ami 800 parcella felmérésére elégséges összeg” – mutatott rá a polgármester.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1188
szavazógép
2023-03-22: Közélet - Fekete Réka:

Adott a pénz és a lehetőség (Óvoda- és iskolafejlesztés Háromszéken)

Az óvodák és iskolák fejlesztését célzó, az Országos Fejlesztési Alapból finanszírozott pályázatra összeállított igénylés szerint a háromszéki tanintézetek közel 16 millió eurós támogatásra számítanak – tájékoztatott Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. Az általa vezetett intézmény jóváhagyta az igényléseket, az érintett önkormányzatok meghozták a vonatkozó határozatokat.
2023-03-22: Közélet - :

Megújul a Szentkereszty-kápolna (Kézdivásárhely)

Kerek évfordulóhoz érkezett a kézdivásárhelyi gyermekotthon, melynek elődjét a Háromszék vármegyei Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézetet kereken 150 éve hozták létre.