Új év kezdetén a szokásosnál gyakrabban gondolunk arra, hogy mit hoz a holnap. A gyermek a felnőtté válás csodáját várja, az ifjú szakmai beteljesedést, elégtételt és az igazi szerelmet. A felnőtt legtöbbször aggódik: az egészségéért, a munkahelyéért, a gyermekekért, az öregedő az önnön és a világ sorsáért.
A fiatalabbaknak a holnap a változást, a nagy kaland ígéretét jelenti, az öregebbeknek pedig a meglévő bástyák védelmét. A fiatal nem szeret hátranézni, a múltba, mely leláncolja, és sokszor csak legyint az öregebb intésére, titokban megmosolyogja meséit, megkérdőjelezi tapasztalatait. Az idősödő fél a jövőtől, úgy érzi, valami kicsúszik a kezéből, megpihen a múlt emlékein, és nem mindig érti a fiatalokat.
A múlt és jövő közti csapongásban azonban elénk áll a jelen. Bizonyos filozófiák szerint itt a mérleg nyelve ez, a kiteljesedés pillanata, de átlagos értelemben elferdül a valódi értéke. ,,Élj a mának!" — harsogják a reklámok lépten-nyomon, azaz szerezd meg az ételt, italt, élményt, újabb telefont, sóvárogj egy újabb autó után, hisz mindehhez jogod van.
Senki sem szól azonban arról, hogy legalább néhány percig örülj annak, amid van, és tudatosítsd, hogy a jövőd nem varázsütésre változik meg, hanem hittel végzett munka és felelősségvállalás nyomán. Az elméleti lehetőségek korlátlanok, a gyakorlatiak pedig röghöz kötöttek, de ebből is lehet elérhető célokat kovácsolni.
Amit holnap el akarunk érni, abban ma kell hinnünk, ma kell összegyűjtenünk mindazt, amiből holnap építkezhetünk. Ma kell megszerezni a tudást, ma kell tisztelni és értékelni az előttünk járókat, ma kell megérteni a fiatalokat, de mindenekelőtt ma kell megbocsátani és szeretni.
Ha mindezt megtesszük, akkor el tudjuk fogadni a szüntelen változást, ami mindig és mindenki számára magában hordozza a lehetőséget, az új kezdetet.
Ehhez szilárd támaszt nem az eltelt évek, hanem a megtalált és megőrzött szellemi-lelki értékek jelentenek.
Így, a mából kiindulva mindannyiunk számára reményteli lehet a holnap.
