Most pedig megkezdődött a kapkodás, mert az államháztartási hiányt nem lehet túllépni, hiszen már így is majdnem duplája az EU-ban elfogadott 3 százaléknak. Kiadták az ukázt a minisztériumoknak, hogy nézzék meg, hol tudnak takarékoskodni, de azt is megmondták, hogy a létszámhoz, a bérekhez és a beruházásokhoz nem lehet hozzányúlni; adót sem lehet emelni. Akkor mi marad? A működési költségekből biztosan le lehet faragni – például a hivatali gépkocsik általában háromszor annyi üzemanyagot fogyasztanak Romániában, mint a lakosság saját járművei – , de ahol a közpénz számolatlan elprédálásához szoktak, ott vajmi kevés esély van a pénzügyi fegyelem hirtelen meghonosítására. Semmivel se több, mint amennyi az adók és egyéb kinnlevőségek behajtási arányainak javítására, nagy tartozásokat ugyanis csak a hatóságok elnézésével lehet felhalmozni. Így hát ez a nagy nekibuzdulás várhatóan afféle szemkiszúrás lesz, amilyen a speciális nyugdíjakat is övezi: szóban mindenki az eltörlésüket ígéri, a valóságban azonban inkább az uniós támogatásokról, az ország fejlesztéséről mondana le a politikai osztály, mint a kiváltságairól.

Ahol pedig a helyreállítási terv egyik részlete elúszik – mert a nyugdíjrendszert egyszerűen nem akarják méltányossá és fenntarthatóvá tenni –, ott már könnyebben megy utána a másik is. A következő átutalás ugyanis az állami adminisztráció megreformálásához kötött. Ez is választási ígéret volt, de Nicolae Ciucă kormányfő épp most közölte, hogy felejtsük el, a leépítés és a bércsökkentés ki van zárva. Pedig e téren is meglehetősen fonák viszonyok vannak: a minden jóléti rangsorban sereghajtó Románia EU-szinten élen jár a közszférára fordított összegekkel, ezek 2021-ben a bevételek 37 százalékát tették ki, és azóta mind nőttek. Csak egy példa: jelenleg 200 államtitkára és államtitkári rangú intézményvezetője van a kormánynak (mindegyik saját irodával, autóval, személyzettel stb.), holott Eugen Teodorovici volt pénzügyminiszter már 2018-ban (amikor csak 130-an voltak) beismerte, hogy az állami alkalmazottak 20 százaléka teljesen potyára veszi fel a (magánszféránál jóval nagyobb) fizetését. De ez csak az átlag, ha mögé nézünk, teljesen torz a helyzet: miközben a hivatalok egyre dagadtak, az egészségügyből több tízezernyi orvos és asszisztens tűnt el, és a tanügyben is krónikus a pszichológusok és más segítő szakemberek hiánya, mert ezeken a területeken nem a túl-, hanem az alulfinanszírozás a jellemző. És fogadni lehet arra, hogy ezúttal is itt kezdik a takarékoskodást, holott épp fordítva kellene eljárni: szélnek ereszteni a papírtologatókat és feltölteni a családorvosi rendelőket, iskolákat, kórházakat szakemberekkel.

A 2024-es választási „szuperév” előtt azonban egyetlen párt sem vállalja az elbocsátásokkal, megszorításokkal járó népszerűtlen intézkedéseket. Sürögnek-forognak, mímelik a cselekvést, és várják, hogy elmúljon a vihar. Ám a neheze még ezután jön.

Borítókép: Facebook / Nicolae Ionel Ciucă