Márpedig az Olt a határ — Szekeres Attila

2009. január 9., péntek, Közélet

Hogyan is áll a határ kérdése Mikóújfalu és Málnás között? — érdeklődtünk Málnás község polgármesterétől, Kasléder Józseftől, minekutána Nyáguly Vilmos, Mikóújfalu elöljárója azt nyilatkozta lapunk szerdai számában (Új község Gerebencz romjain), hogy számukra kedvezően rendeződött az ügy.

A határvita az 1968-as közigazgatási reform által alakított, Mikó­újfalu központú Málnás község felbomlása után robbant ki. Nyáguly elmondta, igazság tétetett, s a prefektus által kinevezett bizottság az utódközség javára ítélt meg két kőbányát (az Olton túl négy kőbánya található — szerk. megj.), s összesen 300 hektár területet. A történelmi Málnás község polgármestere ezt az ügyet rég lezártnak tekinti. Kasléder szerint azonban borzasztó nagy törvénytelenség történt. 2006-ban kormányhatározat rendelte el, hogy az 1968-as határokat, tehát a települések összevonása előtti határokat kell visszaállítani. A közigazgatási határokat nem lehet átrajzolni sztálini módszerekkel — teszi hozzá. De két bánya Mikóújfalunak fogja fizetni az adót — vetettük fel. Nem fogja egy sem, amíg az Olt itt folyik el, Málnásnak fognak adózni, mert a folyó a közigazgatási határ, ha tetszik egyeseknek, ha nem! — szögezte le Kasléder József.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-01-09: Közélet - x:

Külföldi hírek — Váry O. Péter

Libanonból is támadták Izraelt
Rakétákkal támadták tegnap Libanon területéről Izrael északi részét; az izraeli tüzérség válaszcsapást mért azokra a helyekre, ahonnan a rakétákat kilőtték. Egyes katonai források szerint nem a Hezbollah, hanem Libanonban működő palesztin fegyveresek lőttek ki rakétákat Izraelre, és valószínűleg elszigetelt akcióról van szó.
2009-01-09: Közélet - x:

A lakosság harmada lemaradt (Egészségfelmérő program) — Fekete Réka

Január végéig érvényesíthetik az ingyenes laboratóriumi vizsgálatokra vonatkozó szelvényüket azok a biztosított és nem biztosított személyek, akik 2008. december 31-ig részt vettek a családorvosi alapvizsgálaton. Háromszéken a lakosság kétharmada élt a másfél évig tartó lehetőséggel.