A közösség — amint vezetője és egyik nagy művésze, Balanyi Károly kifejtette — ,,nem stiláris erővonalak mentén szerveződik, hanem a hitelességet és a művészi minőséget tekinti mértéknek", számukra, legalábbis az alkotóközösség egy részének számára, mert a képtárban bemutatkozó művészek meglepően, sőt, megdöbbentően különböző módon viszonyulnak témáikhoz, nemcsak stiláris, hanem szemléletbeli sokféleség is jellemzi őket! — a nagy kérdés az, hogy Kodály példája nyomán hogyan lehet hagyományokra építve, magyar kultúrába ágyazottan hiteles kortárs művészetet teremteni?

A tárlat meggyőzően bizonyítja, hogy lehet.

A grafika, festmény, plasztika, tűzzománc nagyon sokszor igen méltánylandó magas színvonalon, sokat próbált korunk nagy művészeti kihívásainak igyekezvén megfelelni úgy tiltakozik az elidegenedés ellen, hogy síkraszáll egy új vonzó, bensőséges, emberközpontú környezetért. Felemeli szavát az autonóm létért, állandóan, nyomatékosan figyelmeztetve a veszélyeztetett létezésre. Átvilágítja, leleplezi, megmutatja az elnyomás különféle formáit. A megalázottság, a nyomorúság, a félelem bugyraiba száll alá, leképezni a manipuláció hálószerűen terjeszkedő struktúráit, az ember új világát létrehozó akadályok ellen harcol, a szennyezett, veszélyeztetett környezetre hívja fel a figyelmet a jogaiba visszaállított, sokszor devalvált Humánum nevében.

Leleplez és mozgósít. Új vizuális kultúra létrehozásán dolgozik, mintegy visszahajolva a magyar művészet és a város igen gazdag hagyományaihoz.

Hogyan is írta a húszas években az új művészetek egyik ideológusa, Moholy Nagy László? ,,Mindenekelőtt a művészetek titokzatosságának kell eltűnnie, korlátozottságának, miszerint csak szakemberekhez szól, a művészetet körüllengő misztikumnak, az állandó és kizárólagos zsenikeresésnek. (…) A művészet közösségi jellegű, és az a hivatása, hogy áttörje a szakszerűség határait."

Névsorolvasás helyett — hiszen adott terjedelemben legfeljebb erre lett volna lehetőségünk, ami a kiállított harmincegy művész elleni inszinuáció is lehetett volna, hiszen valaki óhatatlanul és érdemtelenül mindég kimarad — inkább ezekre a közös tanulságokra és kihívásokra szerettünk volna figyelmezni. (Mindkét kiállítás januárban még megtekinthető. Higgyék el, érdemes…)