Kőrösi Csoma Sándor életútja a megfeszített munka és türelem jegyében zajlott. Elszántsága, konoksága a kitűzött cél elérésének érdekében kortársai számára is már-már érthetetlen volt. Saját fizikai és szellemi határainak folyamatos feszegetése, átlépése kitűnő példája annak, hogy a lét minden pillanata egy új kapu, egy új határ átlépése. Életművével kaput nyitott a múlt és ugyanakkor a jövő felé is. Ezért annyira aktuális napjainkban is Kőrösi Csoma Sándor életútja. Sokunk számára már fiatalkorunkban egy követendő modell volt, hiszen személyisége arra tanított és tanít most is, hogy türelemmel és elszántsággal tanítani, formálni lehet az anyagot, határait átlépni.

A műalkotások anyagszerűségéből eredően az anyagban benne levő távolságok, ürességek, kiterjedések alkotják azt az elsődleges rendszert, amely megalapozza azokat. A mű végső alkotóelemét az anyagban kell keresnünk. Ezek azok a jelek, amelyek áttörnek a világ láthatatlan dimenzióján és láthatóvá válnak a műalkotásban.

A Csoma-tárlat idei kiírása a művész helyzetére reflektál jelen társadalmunkban. Arra a kérdésre próbál választ találni, hogy egy vizuálisan telített, képek által elözönlött világban szükséges-e megtalálni, és ha igen, hogyan találja meg a művész azt a kaput, amely nyitni tud egy másik dimenzióra, hiszen a művészet nemcsak a láthatót tükrözi, hanem a láthatatlant is.

A tárlatnak nincs műfaji megkötöttsége, hiszen úgy gondoljuk, hogy a vizuális kommunikációs újítások és azok lehetőségeivel való élés izgalmas és fiatalos színt tud hozni a törzsanyagba. Külön megemlítendő a művészeknek az igényük, hogy a beküldött munkák által a napjaink kiüresedett képözönének áramlásában próbálnak egy szubjektív, autentikus vizuális információt közölni. Éppen ezért jelen tárlat anyaga a művészi világlátás szubjektív kapuit nyitja meg a közönség előtt, egy olyan látás anyagát mutatva be, amely egy autentikus belső valóság pillanatait villantja fel. Egy megismert, személyes élettörténeten átszűrt valóság pillanatképei, amelyekben nem az átélés, látás adott módja, hanem annak a hogyanja jelenik meg.

Tematikus megközelítésből kiemelhetünk pár közös pontot az egyes munkák között. Ilyen a megfoghatatlan idő megjelenítése, amelyben a művészek arra a kérdésre próbáltak választ találni, hogy eleve az idő múlásának kitett anyag hogyan tükrözi az idő múlását? Hogyan tudjuk megjeleníteni a személyes idő megélését? Mivelhogy mindezt nagyrészt az elmúlás tudatával kapcsoljuk össze, alapvetően melan­kolikus, misztikus vagy nosztalgikus hangulatot idéz elő, amely a munkák többségén érződik. A rácsodálkozás az időre az ember és a mulandóság különleges kapcsolatából ered. Bár az időhöz való viszonyunk nagyon egyszerűnek tűnik, kielégítő választ annak megértésére lehetetlen találni. „De mi az idő? – mondta Szent Ágoston – Ha tőlem kérdezik, tudom. Ha meg akarom magyarázni a kérdezőnek, nem tudom.” A tudósok mérik, a pszichológusok a tudat állapotában próbálják megtalálni a választ, a filozófusok teljesen más szempontok szerint közelítik meg. Jelen katalógus anyaga a vizuális művészek próbálkozásait mutatja be, a kezdet és folytatás kapuit a meghatározhatatlan idő dimenzióiban.

Az idei tárlat alkalmával is örömmel üdvözölhetjük az évek óta Erdélyből és Magyarországról egyaránt visszatérő művészeket, akik jelenlétük folytonosságával bizonyítják azt, hogy a tárlat egyik fontos célkitűzése, a közösségépítés megvalósult. Mellettük üdvözöljük azokat a művészeket is, akik első ízben mutatkoznak be a kovásznai közönség előtt. Az alkotások színvonalasságából kifolyólag idén ismét megerősödött a bizalmunk abban, hogy a Csoma-tárlat közösségépítő és értéket felmutató jellegével hiánypótló a Kárpát-medencében. Általa, habár földrajzilag távol is vagyunk, mégis közel kerülünk egymáshoz, és bízunk abban, hogy nem a szemét, hanem a kultúra és a művészet összeköt.

Kányádi Iréne

(Az idei Csoma-tárlat katalógusában megjelent méltatás. A tárlat megtekinthető a kovásznai Kádár László Képtárban.)