Két éve jár a Lábbusz

2023. május 18., csütörtök, Közélet

Két évvel ezelőtt, 2021. május 17-én indultak az első lábbuszok Sepsiszentgyörgyön, és a program olyannyira sikeres, hogy más városok is próbálják meghonosítani. Az évfordulón kisebb ünnepséget tartottak a főtéren, amelyen meg is tornásztatták a jelenlevőket.

  • Sepsiszentgyörgy főterén megünnepelték az évfordulót. Fotó: Kristó-Gothárd Hunor
    Sepsiszentgyörgy főterén megünnepelték az évfordulót. Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

A szervezett csoportokban gyalog történő iskolába menés ötletét külföldről hozta Kondor Ágota tanácstag, a cél egyrészt a gyermekek reggeli megmozgatása, másrészt az autós torlódás csökkentése volt. A program elsősorban elemista diákoknak szól, de az óvodásokat és nagyobb testvéreket is szívesen látják. A létszám egyre nőtt: a programot koordináló Székely Kincső tanácstag elmondása szerint három járattal indultak, most pedig naponta tíz útvonalon kísérik felnőtt önkéntesek az iskolába igyekvőket. Olyan nap is volt, amikor kétszáznál több gyermek lábbuszozott, de az átlag 140–160 között mozog; a két év alatt összesen 911 felnőtt szegődött melléjük. Cégek, intézmények, egyesületek, alapítványok vállalnak egy-egy hetet, de a szülők közül is egyre többen kapcsolódnak be, és nyugdíjasok is vannak, akik így végzik reggeli sétájukat.

Az évfordulón megjelent, sárga trikós „lábbusz-sofőröknek” Antal Árpád polgármester is köszönetet mondott, a tapasztalatcserére érkezett gödöllői küldöttség pedig – amelynek tagjai kedden maguk is részt vettek a lábbuszozásban – meglepetéstortával kedveskedett; egyébként ott is van ilyen program, de hát mindig lehet tanulni egymástól.

Az ünnepségen az önkéntes kísérők elismerő oklevelet, a gyermekek pedig kiflit kaptak, de előbb még néhány tornagyakorlatot is elvégeztettek mindenkivel. Új matricagyűjtő füzeteket is osztottak, és további nyereménytárgyak is lesznek, mert az eddigiekre a szorgalmasabb kisdiákok már kétszer is kigyűjtötték a megszabott pontokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 717
szavazógép
2023-05-18: Közélet - Nagy D. István:

Figyelemfelkeltő és érzékenyítő programmal jelentkeznek (Sepsi Helyi Akciócsoport)

A hátrányos helyzetű városrészekben lakók, elsősorban az Őrkőn élők felkarolásában oroszlánrészt vállaló Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület a romániai Nemzeti Kulturális Alaptól kapott támogatásból új programot indít PRObléMA? néven. A többpillérű kezdeményezés kiemelt célja, hogy a sepsiszentgyörgyi lakosság körében enyhítse vagy csökkentse a romákkal szembeni félelmet, idegenkedést, elutasítást, vagy helyenként éppen a gyűlöletet. A program négy szakaszból, pillérből tevődik össze: tematikus óriásplakát és matricakészítő pályázat, fotókollázs- és legó-műhely gyerekeknek, mesélő és filmkészítő műhely kamaszoknak, illetve egy cikk- (elemzés) sorozat készítése a romák elleni leggyakoribb előítéletekről.
2023-05-18: Közélet - Fekete Réka:

Megkezdődtek a nyelvi és képességpróbák (Felvételi kilencedik osztályba)

A júliusi kilencedikes felvételit megelőzően tegnap megkezdődtek a nyelvi és képességpróbák a kétnyelvű, pedagógiai, teológiai és művészeti osztályokba iratkozni óhajtók számára. Háromszéken kilenc ilyen osztály indul szeptemberben, a felmérés csak azokat a diákokat érinti, akik ezek egyikébe szeretnének felvételizni.