Az évfordulós ünnepségre rengetegen összegyűltek, s a megnyitóig is bőven volt, amire rácsodálkozni, hiszen a kertet veterán autók töltötték meg. Parányi Polski Fiattól óriási, majdnem nyolcliteres motorral ellátott Lincolnig tartott a felhozatal. Zömmel gyönyörű, patikaállapotú Daciák, ARO-k, Mercedesek, bogárhátúak, Ladák, Volkswagenek, BMW-k, Citroënek, látszott rajtuk, hogy a tulajdonosok lelke is benne van a járművekben, amelyek között közel hetvenéves, de tökéletesen működő, makulátlan fényezésű is akadt.

„A veterán autó olyan, mint a barátod felesége, csodálni lehet, de hozzányúlni tilos” – írta az egyik Mercedesre ráragasztott matricán. Ennek ellenére a gépkocsik zömét belül is meg lehetett csodálni. Érdekes volt a kontraszt az amerikai gépszörnyeteg és az egyik kis Citroën között: a tengerentúli autó páncélozottnak tűnt a francia autóipar képviselőjének vékony ajtaja mellett, a motorról nem is beszélve. Az egyik ARO-nak a motorterében a jármű makettjére is rá lehetett csodálkozni, a műszerfalán szintén kis makett díszelgett egy csomag Carpați és egy Nicolae Bălcescu képével ellátott „kékhasú”, azaz 1989 előtti százlejes társaságában. Az egyik 1200-as Lada rendszáma egy betű híján a származási helyre utalt (CCP), az egyik, tunningolás jeleit mutató bogár szélvédőjén a Classic, not plastic (klasszikus, nem műanyag) felirat sejtette, hogy a veterán autók tulajai mit gondolnak a mai, elektronikával agyonzsúfolt járművekről. A gépkocsik az idén 25 éves Romániai Retromobil Klubnak köszönhetően kerültek Bod Péter szülőfalujába.

Ez a múzeum mindenkié!

A megnyitóra a szabadtéri színpadon került sor. A Felső-Háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar nyitó hangversenye után következtek a beszédek.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is köszöntötte az érdeklődőket és a múzeum munkatársait, kijelentve: van ennek a helynek egy csodálatos kisugárzása, ami újra és újra idevonz minket. „Mintha mi is kicsit hazajönnénk ide. Megpihenni, feltöltődni, erőre kapni. Meggyőződésem, hogy a közönség tagjaiból is sokan átélték ezt, vannak, akik már gyerekkorban, fiatalkorban, mások felnőtt látogatóként. Így van ez már évtizedek óta, gyakorlatilag majdnem lankadatlan módon. A múzeum önmagában csak holt tárgyak raktára. Csernátonban a Haszmann család megtöltötte élettel a múzeumot, úgy fűzte össze a történelmi-néprajzi hagyatékot, hogy összekapcsolta a múltat a jövővel, élvezetessé téve a jelenben megélteket. Sőt, fél évszázad elteltével látjuk, hogy a Haszmann családnak mekkora szerepe volt a székely és az össznemzeti magyar azonosságtudatunk megtartásában, majd megerősítésében. Igen, ez volt az a csoda, amely a csernátoni múzeum hírét messzire vitte, ami újra és újra visszahozza látogatóit, és az érdeklődés nem lankad, nem ül el, hanem épp ellenkezőleg, folyamatosan pezseg az élet a múzeumban” – mondotta a megyei önkormányzat vezetője.

Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója kifejtette: nem árul el titkot, ha azt mondja, a csernátoni, zabolai, baróti és kézdivásárhelyi leányintézményeiknek a hírneve most már vetekszik az anyaintézményével. „Nagykorúsodnak, önálló intézményekké kezdtek előlépni. Nagyon jó, hogy van közösség, amely megtartja ezeket. Annak idején, 1973-ban csak egy baráti beszélgetés volt Pali bácsi és a múzeum akkori igazgatója, dr. Székely Zoltán között. Egy pohár fröccs mellett döntötték el, hogy megmentik az évszázados székely nemesi kúriát a pusztulástól, amelyet a kommunista hatalom a múltat végképp eltörölni jelszóval éppen lerombolni igyekezett. És milyen szép, hogy ma itt ünnepelhetünk” – idézte fel a múltat a Székely Nemzeti Múzeum vezetője, aki után dr. Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettese és Ötvös Koppány Bulcsú, a Maros Megyei Múzeum igazgatója is köszöntötte az ötvenéves intézményt.

Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus, a tájmúzeum vezetője beszédében kiemelte: „Édesapám mindig azt mondogatta, hogy ez a múzeum nem az enyém, nem a tiéd, ez a múzeum mindannyiunké. És mi az egész családdal így gondoljuk, azért is, mert az itt található sok apró néprajzi tárgy, a sok kincs, ami itt felhalmozódott, felgyűlt az öt évtized alatt, mind önöktől került ide hozzánk. A háromszéki, a csernátoni, a felső-háromszéki emberektől. Mindenkinek vannak itt kicsi emlékei, amiket őrizgetett a láda fiában, majd úgy gondolta, hogy ránk bízza, őrizgessük mi tovább, mert változik a világ, változik a divat. Ez egy szép, közös munkának az eredménye, ildomos lenne felsorolni, hogy mennyi mindenkinek, hány ezer embernek köszönhetjük, hogy ezen a napon ez a múzeum itt lehet. Mi, a harmadik nemzedék, akik itt dolgozunk és itt élünk – mert végül is ez egy életforma –, hálásak vagyunk, köszönjük nagyapánknak, nagyszüleinknek, szüleinknek. Fontos, hogy édesapámat mindig itt érzem magam mellett, bár ma nem lehet velünk, én ma nem tudtam egy nagyon összefüggő beszédet írni pont emiatt. Úgy érzem, hogy mindig fogja a kezem, és itt van velem, velünk, ránk tekint. Öröm az ebben a szomorúságban – habár ez az élet rendje, és el kell fogadnunk –, hogy van utánpótlás. Itt vannak velünk nagybátyáink, a Kolozsvárról érkezett nagynéném, unokatestvéreim. Fogjuk egymás kezét, és mindenki tudja, hogy hol a helye ebben a nagy gépezetben, és remélem, hogy lesz még ötven év, fog haladni tovább ez a szép történet”.

Az ünnepi beszédeket követően megnyitották az Okkal teremtve című szabadtéri kiállítást Virág Ágota fotóiból; a munkákat Kátai Jocó fotóművész és Dimény H. Árpád költő méltatták. A színpadon fellépett a baróti Bujka Énekegyüttes és a kézdivásárhelyi Finom zenekar, előadást tartott a Kocsis Hunor és Fákó Alpár által vezetett csernátoni Szakajtó gyermek néptáncegyüttes. Ezek mellett megnyitották a Haszmann Pál Múzeum bútorfestő, nemezelő és tojásíró szakkörének kiállítását, a rendezvény végére pedig a Felső-háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar tett pontot.