Aztán szombaton, az utolsó utáni órában felébredt Marcel Ciolacu, a nép- és szakszervezetbarát PSD vezetője, felfüggesztette a további tárgyalásokat a tanügyi gondok orvoslásáig.

Nevetséges lenne, ha nem volna siralmas az, ami a múlt héten történt. Egymást érték a pártgyűlések, szűkebb és tágabb körben dolgoztak a stratégián, hogy mily módon csikarhatnának ki többet koalíciós partnereikből, melyik párt hogyan kerülhetne ki nyertesen a politikai csereberéből. Kiszivárogtatások, fenyegetések tetőzték a hatalmas küzdelmet, és ismét kiderült: kicsinyes, szűk látókörű eme politikai adok-kapok összes résztvevője.

A liberálisok Iohannis taktikázásaitól meggyötört, szétszabdalt pártjukat próbálják egységes, jelentős erőként felmutatni. Kénytelenek lemondani a miniszterelnökségről, így megkaparintanának minden egyebet, amit csak lehet. A párt élén középszerű, plágiummal vádolt vezetők küzdenek azért, hogy megőrizzék bár látszólagos hatalmukat az alakulaton belül és kívül, taktikáznak, ügyeskednek, hogy minél jobban kerüljenek ki az egyértelműen vesztesnek tűnő viadalból. Ravaszabb tárgyalópartnereiket nem sikerült két vállra fektetniük, így az RMDSZ-t szemelték ki áldozatnak, őket taszítanák ki a kabinetből, hogy megkaparintsák a nagy pénzek fölött rendelkező tárcákat, a fejlesztést vagy a környezetvédelmet, akár mindkettőt. Két hete mást sem hallunk, csak hogy parlamenti arányához képest mennyire felülreprezentált a magyar szövetség a kormányban, s néhány liberális hangadó már az ajtót is mutogatja. Nem számít az sem, hogy az RMDSZ nélkül igen törékennyé válik a fegyelmezetlen parlamenti többség, hisz eddig is láthattuk, igazán nagy dolgokat nem akarnak átvinni a törvényhozáson.

Nyeregben érzik magukat a szociáldemokraták, övék a miniszterelnöki tisztség, de még többet akarnak, fontos tárcák kellenének a párt éllovasainak, így keményen alkudoznak, és szemrebbenés nélkül feláldozzák ők is az RMDSZ-t, ha ezzel előnyhöz juthatnak.

Normális esetben, normális országban egy hasonló kormányfőcserét alapos elemzés előzne meg. Számba vennék, mit teljesítettek a vállalt programból, melyik miniszter hogyan látta el feladatát, milyen fontos tennivalók következnének, és ki lenne a legalkalmasabb e kihívások teljesítésére. Romániában semmi ilyesmi nem történt. Egyértelműen csak a koncon marakodnak, az a tét, ki tud több pénzt, paripát, fegyvert megkaparintani vezéreinek, s nagyobb esélyt teremteni a jövő évi választási győzelemre.

Nem csoda hát, hogy ebben a nagy küzdelemben észre sem vették, hogy feje tetejére állt az ország. Elkezdődött a tanügyiek általános sztrájkja, melynek következményei beláthatatlanok, hasonlóra készülnek az egészségügyben dolgozók, és ki tudja, még hány ágazat képviselői kapnak vérszemet. Szépen sorban mind előjönnek a szőnyeg alá söpört problémák, visszaütnek a halogatott reformok. És mindennél jobban mutatják, menyire gyenge, gyáva és erőtlen a Iohannis által oly nagyszerűnek nevezett kormányzás, mennyire fantáziátlanok, tehetségtelenek az ország élére röpített politikusok.

Borítókép: Facebook / Marcel Ciolacu