Múlt csütörtökön Matekovics János Zoltán doktorandusz Szegeden mutatta be a sepsiszentgyörgyi színház 1988-as Szentivánéji álom előadásának komplex Philther-elemzését.
Az I. SZITU EÖTVÖZET Színháztudományi Konferencia, amelyet folyó év június 1. és 3. között először szerveztek meg Szegeden, színháztudománnyal elhivatottan foglalkozó hallgatók és kutatók eredményeit hivatott megismertetni. A konferencián közel negyven előadó vett részt, akik többek között Szegedről, Budapestről, Pécsről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Temesvárról érkeztek. Az előadások tematikája lefedte a magyarországi és erdélyi színháztörténet teljes palettáját.
Matekovics János Zoltán előadásában hangsúlyozta, a Kovács Levente rendezte Szentivánéji álom produkcióra egy olyan kontextuális közegben kerülhetett sor, amelyben megerősödött a központosított kommunista párthatalom, és a magyar tagozattá lefokozott Sepsiszentgyörgyi Színház tartotta el a román tagozatot is. Kovács Levente 1988-ban azt a merész rendezői koncepciót követte, hogy az előadás a hatalom és az ifjúság viszonyát taglalja, okosan álcázva mindezt a shakespeare-i tündérmese mögött. A hatalom ugyanis önös érdekektől vezérelve mindig önnön apoteózisára törekszik, ami elől menekülni vagy ellene lázadni kell minden esetben és minden rendelkezésre álló eszközzel. A korabeli recepciótörténet ezt a koncepciót – talán szándékosan – nem ismerte fel, ezért vádolták az előadást koncepciótlansággal. A rendező amellett, hogy megzenésített Shakespeare-szonettekkel „dúsította” az előadást, felcserélte az első két jelenetet (a mesteremberek jelenetét követően került sor az athéni színre). Csíky Csaba eredeti zenéje néhol a gregorián szerkezetre emlékeztette a nézőt. Fontos eleme az előadásnak az alkalmazott koreográfia, amely Könczei Árpád munkája. Ennek a modern balettelemeket is magában foglaló koreográfiának, amely gyakran használta a talajt, egyik ikonikus eleme az előadást záró bergamaszkatánc, amely egy jellegzetes, zenét mellőző, szinkópás, nyújtott, pontozott ritmuson alapul, amelyet Debreczi Kálmán, Dobos Imre, id. Győry András, László Károly, Márton Árpád és Veress László mutatott be lábbal dobogva és kézzel tapsolva. Előadásuk és félelmetes táncuk a művészi méltóság védelmében történt, jelezve a hatalomnak: mindig lesznek olyanok, akik felemelik a hangjukat bármilyen diktatórikus, elnyomó rendszer ellen.
Arady Zoltán
