Közel két évtizede a betegek szolgálatában – így lehetne a legvelősebben vagy nagybetűs szalagcímként jellemezni a Gyulafehérvári Caritas háromszéki szervezetének otthoni beteggondozói programját, ám ezen esztendők mögött sok szervezés, rengeteg álmatlan éjszaka, kőkemény munka, hatalmas hivatástudat és óriási elkötelezettség, milliónyi meghitt pillanat, kimondott és elmaradt köszönömök, szenvedés mellett öröm és bánat volt, illetve van most is. Ahogy az oktatást sem lehet elképzelni tanítók, tanárok nélkül, úgy a katolikus segélyszervezet idős embereknek, betegeknek nyújtott egészségügyi, háztartási, illetve szociális segítségét sem lehet elképzelni a fáradságot nem ismerő ápolók nélkül.

A Caritas Háromszéken még 2004-ben indította be az otthoni beteggondozói programját. Előbb Sepsiszentgyörgyön és környékén volt elérhető a szolgáltatás, majd egy évvel később, 2005-ben Kézdivásárhelyen és a céhes várost környező településeken lehetett igénybe venni az olykor életmentő és nélkülözhetetlen szolgáltatást.

Az elmúlt tizenkilenc esztendő során sokat változott a program, a legjelentősebb módosulás 2017-ben történt, amikor megszűnt a szentgyörgyi munkapont, s ennek következtében a beteggondozás hangsúlyosan Felső-Háromszékre összpontosult. Egészen tavaly őszig, amikor új fejezettel bővült a Kovászna megyei projekt, hiszen sikeres PIN-pályázatnak (Programe de Interes Național) köszönhetően már Bodzavidéken is jelen van a szervezet, amely az ott élő időseken, betegeken segít.

A Kárpát-medence legkeletebbi megyéjében összesen tizenhat településen közel hatszáz ellátottja van a Caritasnak, akik napi, heti vagy havi rendszerességgel részesülnek valamilyen egészségügyi és szociális ellátásban. Az ellátottak nagy többségben 60 év fölöttiek, a legidősebb a bélafalvi Páll Veronika néni, aki 2022 nyarán töltötte be a századik életévét.

Az évek során a háromszéki ápolói csapat egy jó közösségé forrott össze, a legfiatalabb 27 esztendős, és ő is már három éve dolgozik a szakmában. Tavaly Ozsdoláról ment nyugdíjba az első ápoló, akinek a helyére nemrégiben alkalmaztak új személyt.
 

A szerencsés tizenhárom

Felső-Háromszéken Kézdivásárhely mellett tizenkét községben dolgoznak fáradhatatlanul a szervezet ápolói, megkönnyítve az ellátásra szoruló, egyedül élő idősek mindennapjait. A céhes városban 48, Ozsdolán 35, Berecken 45, Lemhényben 44, Kézdialmáson 28, Esztelneken 44, Kézdiszentkereszten 36, Kézdiszentléleken 50, Torján ugyancsak 50, Csernátonban 40, Szentkatolnán 30, Gelencén 40, Zabolán 44 kedvezményezettje van az otthoni beteggondozói programnak, ez összesen 534 személyt jelent, akikért huszonegy ápoló felel.

„Bár kicsinek tűnik, nem kevés a kollégák száma, hiszen mi ápolási órát szerződünk ki, s nagyon ritka az az eset, amikor háromnegyed órát kell foglalkozni egy beteggel. Az 534 kedvezményezetthez nem járunk ki naponta, hiszen van olyan beteg, akihez havonta egy alkalommal megy haza az ápoló, de van olyan is, akit hetente kétszer látogatnak meg. Szombat és vasárnap is dolgozunk, mivel az ellátottjaink között akadnak teljesen egyedül élő személyek is, akiknek kell a mindennapos ellátás. Egy-egy ápoló naponta 15–20 beteget keres fel” – nyilatkozta érdeklődésünkre Istók Katalin, a felső-háromszéki betegekért felelős szakember.

Istók Katalin azt is elmondta: a caritasos ápolók nemtől, etnikumtól, vallástól függetlenül minden rászorulónak próbálnak segítséget nyújtani, s mindegy, hogy az az idős vagy beteg személy honnan jött, ha szüksége van segítségre, akkor ők mennek, és teszik azt, amihez a legjobban értenek. „Mi most már eljutottunk oda, hogy nem nekünk kell keresni az ellátásra szorulókat, hanem ők keresnek minket. Ha pedig valakit megkerestek, akkor ő tudja, hogy mivel jár, és úgy érzem, hogy nyitottak az emberek. Városon kulcsuk van a kollégáknak, falun viszont tudjuk, hogy hol van a kulcs, aki egyszer igényli a szolgáltatásunkat, az szívesen fogad, mert annak tényleg szüksége van a segítségünkre” – tette hozzá.

Meglepő vagy sem, ám Kovászna megyében csak hölgyek végzik ezt a munkát, férfi csak kétszer jelentkezett az ápolói állásra, ellenben a kézdivásárhelyieknek volt egy szociális munkás kollégájuk, aki az erősebbik nemet képviselte.

Istók Katalin érdeklődésünkre elmondta, hogy minden olyan településen, ahol a Caritasnak vannak ellátottjai, a szervezet szerződéses viszonyban áll a helyi önkormányzattal, az egészségügyi pénztárral, de a munkájukat Kovászna Megye Tanácsa is segíti. Emellett van olyan betegük is, aki a jövedelme szerint önrészt fizet az egészségügyi szolgáltatásokért, ez egy minimális összeg ahhoz képest, hogy az ellátottak mit kapnak cserébe. Ha olyan a szociális helyzet, felmentik őket a hozzájárulás befizetésétől.

„Nehézségek mindenhol vannak, így ebben a munkakörben is. Az ápolóink ezeket megbeszélik egymást közt, hogy könnyebb legyen a mindennapi tevékenységük. A leggyakoribb gondunk az, hogy az ellátottjaink olykor többet várnak el, többet szeretnének tőlünk, mint amit mi nyújtani tudunk. Volt esetünk, amikor azt várták el tőlünk, hogy elvégezzük az ünnepek előtti nagytakarítást… A legtöbb személy elégedett a munkánkkal. Nagyon sok beteg esetében az van, hogy a hozzátartozók reggel elmennek munkába, ekkor kimegy a kolléga, aki a téli időszakban tüzet gyújt, vizet melegít, ő mosdatja, ő teszi tisztába a kedvezményezettet, ő veszi elő a reggelit, és ha kell, akkor meg is eteti. Úgy gondolom, hogy az, amit adni tudunk, óriási segítség, nemcsak magának az ellátottnak, hanem a hozzátartozóinak is” – ecseteli munkájuk nehézségét és fontosságát Istók Katalin.

Meglátása szerint az általuk végzett munkát hivatástudat, kötelességtudat nélkül nem lehet végezni: ezt az állást vagy szereted, vagy nem. „Ha nincsen lelked hozzá, akkor nincs mit itt keresned. Ezt nem lehet csak úgy csinálni, hogy van egy munkád, és kész. Azt megéreznék az idősek, a kollégák, hiszen a rátermettség mellett szociálisan is érzékenynek kell lenned erre a feladatra. Amikor bemész az ember házába, akkor folyamatosan kell járjon a szemed, s nem azt kell nézd, hogy mekkora a rumli vagy éppen mekkora a tisztaság, hanem azt, hogy annak a személynek pont akkor mire van szüksége. Lehet, hogy minket csak egy vérnyomásmérésre hívtak, de akár többet is tehetünk. Vannak helyzetek, amikor együtt szenvedünk a beteggel, ez pedig megmarad az emberben, és este, amikor lefekszel, akkor is arra az ellátottra gondolsz” – vázolta fel az ápolói munkához fűződő belső elkötelezettséget Istók Katalin.
 

Új színtér, ugyanaz az odaadás

Tavaly novembertől új színtérrel bővült a Kovászna megyei otthoni beteggondozás, a Caritas Bodzavidékre is kiterjesztette tevékenységét, így három ottani településre is kilátogatnak a frissen alkalmazott, felkészített és továbbképzett ápolók. „Itt eleinte meg kellett keresnünk azokat a személyeket, akiken segíthettünk. Az jó volt nekünk, hogy a polgármesterek mindenféle felületen meghirdették, hogy a Gyulafehérvári Caritas elindítja ezt a szolgáltatását, de sokan nem tudták, nem értették, hogy miről is szól a dolog. Felvettük a kapcsolatot a helyi szociális irodákkal, emellett orvosokat és családorvosokat is megkerestünk. Az ellátottjaink közül huszonöten pályázatból kapnak ellátást, a többiek számára pedig másféle finanszírozásból oldjuk meg az otthoni beteggondozást” – vezette fel az új helyzetet a bodzavidéki programért felelős Fülöp Zsófia.

Az elmúlt hat hónapban Bodzafordulón, Zágonybárkányban és Szitabodzán egyaránt 15–15, összességében tehát 45 ellátott részesül a hiánypótló szolgáltatásban. „Ha szabad úgy fogalmaznom, akkor Bodzavidéken rengeteg a matuzsálem, s azt kell mondanom, hogy arányában ott több az idős ellátottunk, mint Felső-Háromszéken. Sokuknak a hozzátartozóik külföldön dolgoznak, és az öregek itt maradtak” – mondta Fülöp Zsófia, hozzátéve, a napi munkából tizenkét ápoló veszi ki a részét.

Bár Bodzafordulón és környékén még friss az otthoni beteggondozói szolgálat, a caritasos kollégák gyorsan átestek a tűzkeresztségen. „Sajnos, az új ápolók is megtapasztalták már azt a szörnyűséget, hogy az ajtónyitás után ők találták meg az elhunyt beteget. Ez volt a legnagyobb traumája az egyik kolléganőmnek, szó szerint félt ettől, és be is vonzotta. De olyan is történt, hogy a helyszínen lévő kollégának kellett mentőt hívnia, mert válságos állapotban találta az ellátottat, s a krízishelyzetet is meg kellett oldania. Előfordult már, hogy a rossz bőrben lévő beteg visszautasította a kórházba szállítást, vagy a hozzátartozók sértődtek meg azért, hogy a kórházba szállíttattuk a beteget. De amikor reggel te nyitod ki az ajtót, sosem tudod, hogy mit kapsz, és ez olyan dolog, amit a nap ad, a pillanat hozza. Azt is el kell mesélnem, hogy Szitabodzán a kollégák egyik dombról mennek át a másikra, sok esetben gyalog, hiszen a házakat autóval nem lehet megközelíteni” – vázolta fel az olykor nehéz munkakörülményeket Fülöp Zsófia.