Az iparosotthon sikerekben gazdag évei - Józsa Lajos

2009. január 13., kedd, Magazin

A sepsiszentgyörgyi iparosok és az otthon tagjainak anyagi támogatásával elkészül a tekepálya, melynek ünnepi átadását 1935. február 22-én tartják, a következő évben felavatják a nyári pavilont is, ezeket az éveket nyíltan nevezhetjük az iparosotthon sikerben gazdag éveinek.

A tekepálya felavatásán nagyszámú közönség vett részt. Erdély legmodernebb kuglipályája 79 000 lejbe került. Első megmérettetésüket a sepsiszentgyörgyi tekézők a kolozsvári Iris csapatával játszották, mely alkalomra Klein Dezső kifestette a tekepályát, és kijavította a villanyvezetéket is. Azt, hogy a Virtus név alatt játszó sepsiszentgyörgyi csapat milyen eredményt ért el, nem írták jegyzőkönyvbe, de hogy jól tudtak a sepsiszentgyörgyiek tekézni, azt az eredménynek elkönyvelhető sikert hozta, hogy az országos tekebajnokságot az Otthon pályáján játszták 1935. július 3-án és 4-én. A verseny ideje alatt ételt és italt szolgáltak fel a népes közönségnek.

A nagytermet sorra bérlik különböző kulturális rendezvények megtartására. Az állami tanítók zenekara hetente egyszer az iparosotthonban gyakorol. Áprilisban Fehér Imre színigazgató bérli a termet, melyért 500 lejt fizet. A Református Dalárda 1935 pünkösdjének első napján bérli a nagytermet 1000 lejért. A Klinger S. C. Tekecsapata egész évre kiveszi a kuglipályát heti két edzés céljára. 1935. október 17-én a Sepsiszentgyörgyi Kereskedők 50 éves jubileumi ünnepségüket tartják, ahová meghívták a közeli városok kereskedőit is.

1936. április 20-án a Klinger Sport Club kibéreli a nagytermet és a zenekart, ahol nagyszabású díszünnepélyt tartanak. Május 15-én az otthon vezetősége megszavazza egy nyári pavilon építését. Június 11-étől a római katolikus legényegylet hetente három alkalommal a nagyteremben színdarabot próbál. A tanítók színi egyesülete is a nagyteremben próbál, amiért 600 lejt fizet. Egy rádió megvásárlását engedélyezi a közgyűlés. 1936. augusztus 11-én elkészül a nyári pavilon, melynek megépítése 11 900 lejbe került, ugyanezen a napon nagy mulatságot rendeztek, mely tekintélyes anyagi sikerrel járt. Nőiszabász-tanfolyamot indít Illyés Gyuláné, ahol sok nő jelenik meg. Novemberben a Székely Nép helyi újság ipari rovatot indít, az iparosok tevékenységéről számol be folyamatosan. A Marosvásárhelyi Asztalos Ipartársulat meghívót küld fennállásának 315. évfordulójára. A sepsiszentgyörgyi iparosok Bustya Bélát küldik Marosvásárhelyre, ahol a zászlószentelésen pénzadomány mellett egy aranyszeget is bever a zászlórúdba. A szövőgyári tisztviselők több esetben szerveznek mulatságot az otthon nagytermében.

Eltekintve attól, hogy Lurtz Gyula és Rácz Ferenc között szűnni nem akaró viták alakultak ki már évek óta, fellendülés volt tapasztalható ezekben az években.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-01-13: Gazdakör - x:

Hírlugas

Kisállat-kiállítás
A Háromszéki Fajbaromfi- és Kisállattenyésztők Egyesü­lete pénteken 9 órai kezdettel nyitja meg évi kiállítását Sepsiszentgyörgyön a Szemerja negyedi új sportcsarnokban. A kiállítás pénteken és szombaton 9 és 18, vasárnap pedig 9 és 14 óra között látogatható. A vasárnapi zárás után kerül sor a tombolahúzásra, melyen értékes fajállatokat nyerhetnek a szerencsések. Az óvodások és iskolások szervezett csoportos látogatását péntek délelőttre várják, ekkor a belépti díj kedvezményes, mindössze 50 bani gyermekenként. Egyébként a belépti jegy ára 1 lej fiataloknak és 2 lej felnőtteknek. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. (Incze Péter)
2009-01-13: Magazin - x:

Átadták a Golden Globe-díjakat

Los Angelesben 66. alkalommal adták át helyi idő szerint vasárnap este az Oscar-díj ,,előfutárának" is tekintett Aranyglóbusz- (Golden Globe) filmdíjat.