Emlékszünk, az elmúlt nagyjából egy évben a helyi és a térségi hatóságok, elöljárók mellett egy adott pillanatban már a kormány és az illetékes bukaresti hatóságok is sikertörténetként tálalták a légikikötő létrejöttét, és mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy ezen a nyáron végre le- és felszálló gépekkel népesedjen be a kifutópálya. Az már egy más lapra tartozik, hogy a lelkesedők általában elfelejtették: komoly ellenszél közepette, sokadik nekifutásra, pár ember – nyilván távolról sem önzetlen – határozottsága, hajthatatlansága nyomán jöhetett létre a reptér, nem mellesleg az elmúlt fél évszázadban egyetlenként az országban.

De hagyjuk a múltat, a részleteket, mindez már nem fontos, lényeg, hogy megvan és működhet, nemcsak a brassóiak, de más térségbeliek – így a székelyföldiek – megelégedésére. Mondhatnák, mondhatnánk, ha már a bőven hivalkodóra sikeredett hivatalos avató környékén ne törtek volna felszínre különféle gondok a reptér működése, működtetése körül, melyek azóta is csak szaporodnak. Ezek mára odáig jutottak, hogy az egyetlen légitársaság, mely állandó járatokat biztosít, ha nem is a távozással, de járatainak felfüggesztésével fenyegetőzött több oknál fogva is: a reptér nem megfelelő üzemeltetési órarendje, biztonsági és műszaki hiányosságok, elhibázott légi irányítás és hasonlók. Párhuzamosan pedig ment az adok-kapok a légi irányítási felügyeletet ellátó hatósággal, és közvetve a reptér vezetőségével. A jelzett gondok ráadásul röhejes és ijesztő állapotokat is előidéztek.

Az egész hajcihő tegnap végül mondhatni nyugvópontra jutott, a Dan Air légitársaság egyelőre marad, és az érintettek, állítólag, ha nem is egyszerre és nem is mind, de megoldják a gondokat. A szerencsésnek látszó végkifejlet és az optimista nyilatkozatok ellenére, az egész cirkuszt elnézve sajnos kénytelenek vagyunk elkönyvelni, hogy ismét csak egy ronda, erősen Balkán-ízű történettel állunk szemben. Nagyon úgy tűnik, hogy a presztízs-, illetve politikai tőkeszerzés ebben az esetben is többet nyomott a latban, mint a hitelesség és megbízhatóság – és előbbiek érdekében az illetékesek vállalták azt is, hogy egy legalábbis részben felkészületlen létesítményt beindítsanak.

Kérdés, hogy ezek után még mennyi hitele marad a nagyon fiatal reptérnek a légitársaságok előtt, illetve képes-e és engedik-e felnőni a feladathoz, hogy elkerülje az ilyen és hasonló cirkuszokat? Ugyanis az, hogy a reptérre szükség és igény van, nem képezi vita tárgyát, az viszont a jelek szerint igen, hogy képes-e és hagyják-e megfelelni. Nagyon reméljük, hogy a válasz minderre az igen, és végre kétségek nélkül vehetjük igénybe a szolgáltatásokat.

Borítókép: Ferencz Csaba