László Zsuzsa
Legalábbis remélem, mindenképp: az elmúlt hetek, hónapok valahogyan ezt igazolják. Folyton azért aggódunk, hogy technikásodik (na, már megint kitaláltam egy szót), személytelenedik el a világ. Hogy a végtelenségig felpörgött életünkben már nincs idő bizonyos dolgokra, nincs meg a hozzájuk való figyelemre, odafigyelésre kellő erő, türelem. Nincs idő, türelem, igény olvasni, kiállításra, színházba járni, és így tovább… Mert állandó rohanásunk szétcincál, lefáraszt.
Aztán ott az internet, ahol már minden (is) elérhető. Többek között filmek minden mennyiségben, az otthon kényelméből élvezhetően. Bocsánat a mennyiségért, nem minősítésnek szántam. Én is nézek az otthon kényelméből filmeket, sőt, még időnként sorozatfüggővé is válok. Mégis azt látom és remélem, hogy nem az én alapvető, mindenben a jót vagy mindenképp a jót is meglátó idealizmusom kápráztat el, hogy mégsincs olyan nagy baj. Amíg egy nemzetközi színházi fesztiválon tolonganak az emberek, ahol amúgy jókat lehet beszélgetni is, amíg egy többnapos könyvvásáron igen nagy a nyüzsgés, és ott is jó találkozásokra adódik lehetőség, amíg egy kiállításmegnyitón vagy azt záró tárlatvezetésen zsúfolásig megtelnek a termek, és sorolhatnám… Ezek engem mindenképp egy kicsit rendben tartanak, vagy pontosabban, amikor már-már én is elbizonytalanodnék, hirtelen helyre raknak. Infláció ide vagy oda, hál’ Istennek nem csak a bevásárlóközpontokban tolonganak mégis az emberek. Eget verő számlák ide vagy oda, mégis kikerül, az ember valahogy kiszorítja azokat a színházjegyeket, és ha teheti, könyvet is vásárol, akkor is, ha nem olcsó. Ha most épp nem vásárolhat, legalább elmegy, ott van, nézelődik, találkozik, beszélget. Mert sajnos nem mindenki engedheti meg magának azt, amit szeretne…
Nemrég egy baráti társaságban szerencsém volt megismerkedni egy nagyon értelmes, jó fej, kisebbik lányom korú sráccal. A szüleivel érkezett, és sokáig beszélgettünk. Könyvekről, színházi előadásokról is. És nem ő az egyetlen jó fej fiatal, akit ismerek, de mindig örömet szereznek az ilyen találkozások, ezek is reményt ébresztenek, hogy nincs nagy baj. Csak ezért hoztam szóba. A fent említett helyeken is nagyon sok fiatalt lehetett és lehet látni. Mert ezeken a helyeken kortól függetlenül pezseg az élet kicsitől nagyig és koros emberig. Hogy ne mondjak öreget, akkor is, ha a kor nem szégyen, csak macerás. És továbbra sem egészen mellékesen, ma este egy barátnőm majd egy órán keresztül mesélte telefonon egy nemrég látott remek, bohóc színházielőadás-élményét. Amit sok száz másik nézővel együtt megkönnyezve végigkacagott.
Amikor ilyenek érik az embert közvetve vagy közvetlenül, egyszer azon kapja magát, hogy mosolyog. Akkor is, ha van baj elég…
Borítókép: Facebook / SepsiBook
