Hogy egy 21. századi európai országban, egy demokráciának és jólétinek nevezett társadalomban megtörténhetett az, ami a bukaresti idősotthonokban, önmagában szörnyű, ám az, amit az ügy felszínre hozott, még rettenetesebb. Nem néhány elvetemült személy – a tulajdonos és alkalmazottak – embertelenségéről, kapzsiságáról van szó csupán, hanem az állami szervek alkalmatlanságáról is. Mindazokról, akik tudtak vagy tudniuk kellett a történésekről, de nem léptek. A szakhatóság ellenőreiről, akik fülük botját sem mozdították a sajtóban megjelent tényfeltárásokra, az ügyészségről, rendőrségről, amelyek kényelmesen nyomoztak, gyűjtötték a bizonyítékokat, még akkor is, ha ennek az volt az ára, hogy a szerencsétlen, megnyomorított emberek kálváriáját újabb hónapokkal hosszabbították meg, a miniszterekről, akik semmibe vették a figyelmeztetéseket, vagy éppen hagyták, hogy közvetlen környezetükben épüljön ki a maffiaszerű hálózat, az intézményekről, melyek szemrebbenés nélkül utalták át a havi sok tízmilliót nem létező szolgáltatásokra. És hosszan folytathatnánk a sort… A gazemberség és a közöny kéz a kézben.

Ismét nyilvánvalóvá vált a tény, hogy az állami hivatalok ismerősökkel, barátokkal, pártkatonákkal feltöltött gittegyletek, melyek a jobbik esetben „csak” nem végzik feladataikat, a rosszabbik változatban haszonszerzésnek rendelik alá funkciójukat. A jelenlegi ügyben mindkettőre van példa bőven. Arra is fény derült: a törvények, szabályozások lyukas garast sem érnek, a felelősséghárításra alkalmasak, de nem védik a kiszolgáltatottakat. S láthatjuk a politikai vezetők álságos kétszínűségét: könnyes szemmel, megrendülten ígérik, hogy többé ilyen nem fordulhat elő, az egyházak, civil szervezetek támogatását kérik, igen átlátszóan, hisz elsősorban pártjukat, barátaikat igyekeznek menteni.

Hogy ezúttal a szociáldemokratákon csattant az ostor – övék a kormányfői tisztség, és hozzájuk tartoznak a felelős miniszterek –, véletlen csupán, ugyanígy a liberálisok is célkeresztbe kerülhettek volna, vagy szinte bárki, aki az elmúlt évtizedekben a hatalmat gyakorolta Romániában. Vagy azért, mert építői, részesei, haszonélvezői voltak a korrupt rendszernek, vagy mert hallgatásukkal elfedték, eltűrték, a román politikai élet természetes velejárójának tekintették a visszaéléseket, a felelősséghárítást, az állami pénzek lenyúlását. 

Most nagy lendülettel zajlanak az ellenőrzések, de ha az alapokon nem változtatnak, holnap egy másik ágazatban robban hasonló botrány. Újabb áldozatokkal: szerencsétlen, kiszolgáltatott idősekkel, betegekkel, gyermekekkel. Mert bármennyire szeretnék elhitetni az ellenkezőjét, az áldozatok most sem a funkciójukat vesztett, ideiglenesen megbukott politikusok.

Borítókép: Inquam Photos / Octav Ganea