A meghívottak bemutatkozása után Béres Csaba moderátor – a Bihar megyei Székelyhíd negyedik mandátumánál tartó polgármestere, aki civilben szociológus, és a helybeli líceumban is tanít – elmondta: a magyar többségű városka lakosságának mintegy 25 százaléka roma, zömük magyar ajkú. De miért kell erről beszélni?
 

Magyarországi példa

Mert évtizedek óta azt halljuk, hogy a 24. órában vagyunk – felelte Sztojka Attila, a magyar kormány roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosa, aki szerint a cigányság sorsközösséggé vált a magyarsággal, és ez egymásra figyelésre predesztinálja mindkét felet; sok esetben a magyar oktatás fennmaradása függ a romáktól. A magyar kormány nemzetalkotóként tekint a nemzetiségeire, de ő maga nem etnikai kérdésnek látja a cigányság helyzetét: inkább életminőségbeli eltérések vannak, és úgy véli, stabilitás akkor lesz, amikor ezek a különbségek minimalizálódnak; a kormány tehát azon van, hogy megteremtse azokat az intézményeket és lehetőségeket, amelyek segítik azokat, akiknek eleve kevesebb jutott.

A továbbiakban Sztojka Attila elmondta: a történelem során nem volt társadalmi párbeszéd a romákkal, és nem születtek kompromisszumok, hanem különböző ideológiák mentén közelítették meg a témát. A konzervatív álláspont szerint a cigányoknak nem kell választaniuk az identitásaik között, hogy magyar vagy cigány legyen, mert a kettős identitás is lehet kincs – az ideológián túl azonban ott vannak a szakpolitikák, és habár ezekkel sem sikerült áttörést elérni, Magyarországon jó irányba mozdultak el a dolgok, ott dolgozik a legtöbb cigány férfi, és az alapfokú iskolát végzettek száma is ott a legmagasabb.

Az oktatás azonban nem hoz azonnali eredményt: bár az iskola népművelő és közösségformáló szerepe rendkívül fontos, a középosztály eléréséhez kell a családi háttér és a templom is, mert a hitélet is stabil lelki biztonságot ad – fejtegette. Hozzátette: ha lassan is, de haladnak: most már a mesterséget tanult romákat a szakmájukban is alkalmazzák, tudásuknak van értéke, és ez megjelent a munkaerőpiacon. A nemzeti kormány munkaalapú társadalmat akar építeni, és nem azért segít valakit, mert roma, hanem mert az élethelyzete igényli a hozzáadott esélyt, hogy tanulni és dolgozni tudjon; az intézkedéseket az élethelyzetekhez szabják.

Sztojka Attila méltatta a példásan működő magyarországi nemzetiségi önkormányzati rendszert, ugyanakkor bírálta a roma politikusokat, mert akadályozzák a kormány munkáját. Végül így összegezett: a Kárpát-medencében élő magyar romák a nemzet megtartó erősségét mutatják.
 

Nem elég a jó szándék

Akármilyen jó szándékú a kormány, nem elég egy irányba menni, többfelé kell lépni – állítja Teleki László, a Magyar Szocialista Párt volt országgyűlési képviselője, Nagykanizsa város roma nemzetiségi önkormányzatának és az Országos Cigány Egyesületnek a vezetője, hangsúlyozva, hogy a gondok sokfélék, megoldani ő sem tudja őket, az előmozdításukon azonban már 1990 óta fáradozik.

Romaként mindannyian érzik, hogy háttérbe vannak szorítva, az pedig társadalmi és gazdasági kérdés, hogy hova tudnak eljutni. Ahhoz, hogy a papíron létező egyenlőség érvényesüljön, erőforrások kellenek, társadalmi szolidaritás. Az oktatásban van a kitörési esély, de nem elég a roma gyermekeknek mindent megadni: aki mélyszegénységben él, telepen, ott a szülővel is foglalkozni kell, oktatni, munkába állítani. Számos olyan tanoda működik Magyarországon, ahova a gyermek és a szülő is jár, de nem lehet ezt csak jobb vagy bal oldalról nézni.

Elmondta: maga sem elégedett az elért eredményekkel, egyetért azzal, hogy változtatni kell a köztestületeken, mert a meglévőkkel nem lehet büszkélkedni, de az építkezést folytatni kell, és olyan mintát kell adni, ami az egész Kárpát-medencében példát mutat az oktatás, lakhatás, egészségügyi ellátás terén – vélekedett.

Vissza is vágott a kormánybiztosnak: tovább lépni akkor lehet, ha a kormány komoly partnernek tekinti a cigányságot, nem csak szavazógépnek. Mondandóját azzal zárta: itt elkezdődött valami, és kívánja, hogy ne most fejeződjön be, hanem működjön sokáig közös hazánkért, közös nemzetünkért.
 

Kettős kisebbségben a Felvidéken

Több száz évi együttélés után még mindig nem érték cigánynak lenni, a romák történelméből még mindig nem tudunk annyit, amennyire szükségünk lenne, inkább történeteket ismerünk, amelyek velünk megestek – indított messzebbről Ravasz József egyetemi docens, romológus, a szlovákiai Romológiai Kutató és Módszertani Intézet vezetője.

Határon túli magyar romának lenni nem könnyű, de mindenképp gondolkodó embernek kell megmaradni – mondta Ravasz József. Saját intézményeit a cigányságnak kell kiépítenie, és a szlovák alkotmány szinte tálcán kínálja a lehetőséget: mondjuk végre ki, hogy romák akarunk lenni, romani nyelven akarunk tanulni – talán így a társadalom is elfogad önálló nemzetiségként. Kettős identitású emberként, két malom között őrlődve ugyanis az ember soha nem tudja a helyét, de ha a működő magyar nemzetiségi önkormányzati modellt átvenné Szlovákia, talán érezhető lenne, hogy mi is erőforrás vagyunk – vélekedett. A felvidéki romáknak jelenleg nincsenek olyan eredményeik, amivel hordóra lehessen állni, de nélkülük Tompa Mihály költő falujában, Hanván nem lenne már magyar közösség.

Ravasz József elmondta: a felvidéki romák tisztelik Magyarországot, a szlovák államtól azonban nem kapják meg a jogaikat. Nehézkes a kommunikáció is – ő maga három nyelven kénytelen megjelentetni a könyveit, a romák zöme nem beszél szlovákul, romani nyelven is kevesen –, a pályázati lehetőségek is behatároltak, saját médiumuk sincs a magyar romáknak. Ravasz József azt javasolta: hozzák létre a Kárpát-medencei magyar roma fórumot, mert igény van rá, Tusványoson két óra alatt még felvázolni sem lehet minden problémát.
 

Együtt építeni Erdélyt

A cigányság valódi erőforrás, az elmúlt 300 évben, a Rákóczi-szabadságharc óta egészen Marosvásárhely fekete márciusáig nagyon sokszor rántották ki a magyarokat a legmélyebb gödörből a cigány testvérek, ezért bármit teszünk értük, az valójában történelmi igazságtétel – állítja Makkai Péter református lelkész, a munkaügyi minisztérium szociális ügyekért felelős volt államtitkára, aki szerint az idei RMDSZ-kongresszus állásfoglalása a magyar romák egyenlő társadalmi részvételéről valójában kötelessége az erdélyi magyarságnak a saját kisebbségével szemben. Nem integrálásról, felzárkóztatásról van szó, hanem arról, hogy együtt építsük fel Erdélyt, és az RMDSZ elkötelezte magát, hogy erőforrást, embert, fórumot biztosít ehhez, illetve mindent megtesz, hogy arányaihoz mérten képviseltesse magát a cigányság – hangsúlyozta.

A gyermek nem tehet arról, hogy hova születik, ő nem felelős ezért, de valaki igen. A kommunizmusban a cigányságnak nem engedték meg a városba való költözést, lakást sem kaptak az államtól, mint sokan mások, akik ezt 1990 után megvehették, amikor tehát a lakáskörülményeiken igyekszünk javítani, ez csak annyit jelent, hogy megadjuk nekik azt a lehetőséget, ami évtizedekig el volt zárva előlük. Ugyanakkor tanulhatunk is tőlük: a tavalyi nagy energiaválságot a cigányok érezték meg a legkevésbé, ők változatlanul az erdőre jártak fáért; a családokról is eleve egészségesen gondolkodnak – jelentette ki Makkai Péter, nyomatékosítva, hogy a cigányság nemzetmegtartóként van mellettünk, perspektívát és jövőt mutat.

Konkrét példát Béres Csaba moderátor mondott: habár ők is mindennap tanúi a cigányokat érő megkülönböztetéseknek, és sokan élnek olyan telepen, ahol se víz, se villany, még út sincs, ráadásul némelyek személyi igazolványt sem tudnak kiváltani, mert jogilag rendezetlen területen áll a házuk, iratok nélkül pedig gyermekpénzt, segélyt sem kaphatnak, a székelyhídi szakközépiskola diákjainak egyharmada roma, mesterségeket tanulnak, a végzősöket pedig a munkaerőpiac azonnal felszívja. A pedagógusok táboroztatással és alternatív oktatási módszerekkel (legóval tanítanak nyelvet és matematikát is) olyan eredményeket értek el, hogy ma ott épül a román állam legnagyobb oktatási célú beruházása, egy 8 millió eurós tanintézmény, amelyben csak legóra egymillió eurót fordítanak, és Székelyhídon bíznak abban, hogy ezzel még több gyermeket tudnak kihúzni a szegénységből.