László Zsuzsa
II. fejezet
Nem könnyű visszarázódni a „normális” életbe többhetes patakzúgás mellől. A hegyi falu nekem évek óta a második, ha nem az első otthonom… Több, mint Hawaii (mondjuk, ott nem jártam). Bárhol vagyok, akárhová utazom, mindig ide vágyom. Itt minden leegyszerűsödik, letisztul. Aztán megy tovább az élet a maga elkerülhetetlen maceráival, de jó ideig más energiákkal veszem a mindennapos akadályokat.
Az elmúlt hetek igen jó találkozásokkal, éjszakába nyúló kacagással, nem ritkán könnyekkel tarkított beszélgetésekkel is teltek. Régi és új barátok jöttek, és közben voltak egyedül töltött napok. De ez nem pontos, hiszen a szomszédban mindig volt valaki, igen kedves, jó emberek, akik vigyáztak arra, hogy ne legyek magányos. Pedig egyedül is remekül megvagyok, itt soha nem jutott eszembe félni, a rendszeresen koslató, sötétedés után induló kukázó mackótól sem. A kutyák a faluban jelezték az útját, szinte órát lehetett állítani, hogy mikor indul és mikor tér haza. Olyankor mi nem kószáltunk, ültünk a tűz körül vagy a teraszon.
Az idén történt először, hogy gyanútlanul beszélgettünk a tűz körül, a teraszon és a ház előtt is égett a villany, aztán mit ad isten, egy méretesebb bocs készült betérni az udvarra. És ez nem mese. Egy élelmes barátnőm tapsolni kezdett, és elég furcsa hangokat produkált, mire maci koma meggondolta magát, visszafordult. Beletelt egy kis időbe, míg magunkhoz tértünk egy nagyobb pohár pálinka mellett. Az évek során a macik szaporodnak, cserélődnek, és minek is csodálkoznánk, hiszen a hegy, az erdő az ő területük, mi vagyunk a betolakodók. És különben sem kell az erdő alá menni ahhoz, hogy az ember akár az udvarán medvét lásson. Nyugodtan maradhat a városban, nem muszáj kiköltözni a hegyre.
Miután a barátaim hazautaztak, és pár napig egyedül maradtam, sötétedéskor behúzódtam a teraszról a házba, és onnan hallgattam a szomszéd kutyáját. Elég izgatottan ugatott, összevissza rohangálva. Mondhatja nekem bárki, hogy ezek a medvék nem bántanak, hogy higgadtan kell viszonyulni hozzájuk, és akkor szent a béke, azért valahogy mégsem szeretnék testközelbe kerülni velük. Közben meg azt sem szeretném, hogy kedvemet szegjék, és többet ne merjek kicuccolni legalább évente egyszer egy teljes agymosásra.
Napok óta itthon vagyok, de valahogy nem találom a helyem. Visszavágyom, indulnék már holnap, és ha fene fenét eszik is, nem fog onnan kiűzni semmiféle négylábú. Különben róka is járt már az udvaron, de azzal már szinte egy teadélután a találkozás egy macihoz képest.
Szóval, azt hiszem, maci ide, maci oda, amint lehet, úgyis visszamegyek. Aztán meglátjuk. Különben is, nincs kizárva, hogy a szentgyörgyi utcákon hamarább összefutok egy brumival.
