Itt az ideje, hogy azok, akik dolgoznak, megfelelő fizetést és bérpótlékokat kapjanak; azok pedig, akik évtizedek óta pasziánszot játszani járnak be a munkahelyükre, nézzenek más állás után – jelentette ki a közszféra tervezett reformja kapcsán Marcel Ciolacu miniszterelnök. Szavai populista kicsengésűek: jelzik, kényszerhelyzetben és látványosan szeretnének megoldani súlyos gazdasági és társadalmi problémákat, s mintha ő maga készülne arra, hogy mielőbb elvágja a gordiuszi csomót.
Ám a beígért nagy reformok előtt a kormányfőnek pontosítania kellene, mit is ért a pasziánszozó, vagyis a munkaidőt számítógépes kártyajátékkal töltő közalkalmazottak alatt? E szavakkal ugyanis egyrészt elismeri, hogy a közszféra rosszul felépített, s nemcsak korszerűtlen, hanem pazarló is; másrészt, mivel nem nevezi meg, hogy milyen munkakörökre, milyen intézményekre gondol, kijelentése rossz fényt vethet azokra is, akik közalkalmazottakként lelkiismeretesen dolgoznak. Magyarán, meg kellene fogalmazni, milyen intézményekben milyen arányú eme „pasziánszos”, egyszerre nevetséges és siralmas jelenség, s nem csupán a pazarlás okán, hanem az értelmetlenül és fölöslegesen elvégzett munka miatt is. Ellenkező esetben Ciolacu csupán játszadozik a szavakkal, súlyos betegség tüneti kezelésére adagol egy kis lejárt szavatosságú fájdalomcsillapítót, miközben fogalma sincs a pontos diagnózisról.
Azért számok is elhangzanak: a kormány ötven intézkedést tartalmazó sürgősségi rendelettel mérsékelné a költségvetési kiadásokat, csökkentenék az államtitkárok, főnökök és főnököcskék számát, s megszüntetnék a jelenlegi 204 ezer betöltetlen közalkalmazotti állás egy részét. Nagy vívmány, nehéz is követni e kormányzati észjárást: az lenne tehát a bajok eredője, hogy a túlméretezett állami szférában kevesen végeznek hasznos munkát, vagy túl sok a főnök?... A reform, a karcsúsítás felvázolt módja tehát nem túlságosan meggyőző, miként a 2025 elejétől tervezett decentralizáció is kérdéseket vet fel: néhány igazgatóságtól, tanfelügyelőségtől megszabadulna a kormány, s azok a megyei önkormányzatok hatáskörébe kerülnének, a kis létszámú intézményeket pedig átszerveznék. Átdobnák a problémát a kerítésen, azaz az önkormányzatokhoz: hadd találják ők ki, miként éltetik tovább a szétvert intézményeket.
Természetesen a közszféra valós reformjára szükség van, miként a központosítás felszámolására is. Ám ha ezt évekig, évtizedekig halogatták, mi a garancia arra, hogy éppen most – egy évvel a választások előtt – jó irányba tartanánk? Semmi. Sőt, valójában ez a hórukkos elképzelés aggályos, ezt jelzi Antal Árpád tegnapi bírálata is: szerinte meg kell kongatni a vészharangot, mielőtt a szóban forgó sürgősségi kormányrendelet hatályba lép. Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy véli, a kormány elképzelése kifejezetten káros mind a magánszférára, mind az önkormányzatokra, a rendelkezéscsomag egy kizárólagosan számokra építő, könyvelői megközelítés, mely ellehetetlenítene egy sor jól működő tevékenységet. A kormány valójában az önkormányzatokat hozná lehetetlen helyzetbe, ahol pedig kisebb a magyar lakosság aránya, az intézmények összevonása azok megszüntetésével lenne egyenértékű, érvelt a városvezető. A kapkodás, a megfelelési kényszer, a látszattevékenység ez esetben sem ígéretes. Sőt, olyan, mintha e nagy sietségben a Ciolacu-kormány hagyományosan azt mondaná, nem számít, csak a munka menjen, sőt, még az sem baj, ha a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntik...
Borítókép: Marcel Ciolacu. Fotó: Facebook / Guvernul României