Ismét gyermekektől hangos a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánia udvara, ahol a napokban immár 15. alkalommal zajlik a város egyik legnépszerűbb szünidős tevékenysége, az evangelizációs hét. Ezúttal mintegy háromszáz gyermek kapcsolódott be a sokszínű programba, imát és játékot is ötvöző tevékenységekbe, melyek nem titkolt célja, hogy a gyermeksereg megtapasztalja Isten közelségét.
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem! – ez a Zsoltárok könyvéből származó fohász az idei gyermekevangelizációs hét mottója, és mint azt a hétfői, közös imával, énekléssel kezdődő megnyitón Takó István plébános kiemelte: a Jóisten valóban kíváncsi arra, mi van a szívünkben, mit szeretnénk, mire várunk, miért adunk hálát vagy éppen miért kérünk bocsánatot. A szervező csapat olyan témát igyekezett kiválasztani, amely a gyermekek számára érthető, különböző dolgokhoz köthető, így idén a lélek mellett a test is előtérbe kerül a foglalkozásokon. A tematika csupán egy gerinc, erre épülnek fel a csoporttevékenységek, melyek megválasztását a csoportvezetőkre bízták – mondta el lapunknak Takó István. A liturgiát is próbálják valamilyen szinten magyarázni, megismertetni a gyermekekkel, a hét folyamán három szentmisét tartanak a közös játékok, kézművesség, szentírási történetek kiegészítőjeként.
A megmozduláshoz jelentős segítői tábor, mintegy hetvenfős közösség csatlakozott, a konyhás csapat igen keményen dolgozik, hiszen naponta mintegy négyszáz főnek készítenek ebédet – jelezte a plébános. Úgy vélte, lelkes, gyakorlott pedagógusok nélkül nem lehetne megszervezni ennyire élvezhetően és gyermekközpontúan az evangelizációs hetet, és hasonlóan erős hátteret biztosítanak a fiatalok is, akik közül bár sokan érettségiztek idén, mégis visszatértek és segítenek. A csoportvezetők közt pedig ma már olyan is akad, aki évekkel korábban résztvevője volt az evangelizációs hétnek. „Azt reméljük, hogy utánpótlás is lesz” – tette hozzá bizakodóan Takó István. Jelezte továbbá, hogy a megyeszékhely és a megye önkormányzata mellett a Bethlen Gábor Alap és számos vállalkozó, magánszemélyek, szülők támogatták anyagiakkal, termékekkel és adományokkal az egyhetes rendezvény megvalósulását.
Az evangelizációs hét zárásaként szombaton Árkosra szerveznek zarándoklatot a résztvevőknek és családjaiknak, vasárnap pedig közösségi napot tartanak a Krisztus Király-plébánián szentmisével, közös ebéddel.