A magyar államalapítás ünnepén harmadik alkalommal gyűltek össze a barótiak a Kisboldogasszony utcai parkban. Államalapító királyunk előtti tisztelgésként a fiatalok verset és éneket adtak elő, majd megszegték és szétosztották az erdővidéki összefogásból sütött új kenyeret.
Benedek-Huszár János beszédében az ünnepek szükséges voltáról szólt. Mint mondotta, fontos, hogy a hétköznapok szürkeségét megtörjük valami olyannal – születésnap, konfirmáció, kicsengetés, nyugdíjba vonulás, keresztelő, esküvő –, ami a szűkebb vagy tágabb család számára különlegességet jelent. Fontos az is, hogy egyházi és világi ünnepeinket, azaz karácsonyt, húsvétot és a városnapokat méltóképp megüljük, mert általuk az egyazon közösséghez való tartozást éljük meg. A sorban ott a helye a nemzeti ünnepek közös megtartásának is. Utóbbiak közül pedig kiemelkedik az államalapító királyunk ünnepe.
„Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén egyaránt emlékezünk az emberre és az államalapítóra. Arra az emberre, akiben egyszerre volt jelen az értelem, az akarat és a szív. Az az értelem, amely úgy vezette Európába Magyarországot, hogy megőrizte függetlenségét az idegen hatalmaktól. Az akarat segítette abban, hogy keményen véghez vigye elhatározásait, hogy a kitűzött stratégiai céltól ne távolodjon el soha, azt következetesen kövesse, és a mai szemmel akár kegyetlennek minősíthető eszközökkel is, de elérje. De ott volt benne az érző szív is. Fia, Imre herceg halála úgy megrendítette, hogy gyászából élete során már nem tudott felépülni. A hozzá intézett intelmei is éppen erről a szeretetről és az uralkodásra termettségről szólnak. A Vajknak született István lezárta a pogány múltat, a nomád életformát, végső pontot tett a kalandozások korának végére, még ha olykor népszerűtlenek voltak is ezek az intézkedések, és megteremtette az európai keresztény Magyarországot. Az új jövő építését a nemzeti egység jegyében kezdte el. Szent István napján gondoljunk az államférfi művére, amely ezer éven keresztül megtartotta Magyarországot, és példát mutat a ma emberének is abban a tekintetben, hogy világosan kijelöli a célt. Mindenáron megmaradni a magyar nemzet részének ott, ahol éppen vagyunk, s nap mint nap elvégezni azt a munkát, amelyet lakhelyünk, szakmai hozzáértésünk, elhivatottságunk folytán kirendelt nekünk az Úr.”
László-Benczédi Zsófia baróti unitárius lelkész megáldotta az erdővidéki összefogásból készült – a felsőrákosi Pál Levente termelte búzát a kisbaconi vízimalomban őröltek lisztté, a ropogós héjú kenyeret a miklósvári Farkas Anna sütötte – újkenyeret. Isteni gondviselést kért az édesanyákra és édesapákra, akik azért küzdenek és fáradoznak, hogy az asztalra betevőt tegyenek, és kérte, kísérje áldás a nagyszülői szívet és a gyermeki vidámságot is. „Add, hogy valahányszor önmagunkhoz vesszük azt a falat kenyeret, szívünkben újjá és újjá szülessen a gyermeki derű, az édesanyai mosoly, a férfierő és a nagyszülői öntudat és bölcsesség. Kérünk Istenünk, valahányszor a falat kenyeret önmagunkhoz vesszük, mi is lehessünk olyan jók, mint e falat kenyér.” – mondotta.
Bródy János és Szörényi Levente Szállj fel, szabad madár dalát Szekeres Tas, Csézy Ez az otthonunk című dalát Sebestyén Fruzsina, a Hol vagy István király? című csángó népdalt Baló-Lakatos Andrea előadásában hallgathatta meg a mintegy háromszáz jelenlevő, Kovács Koppány Palasovszky Béla Himnusz Szent István királyról című versét, Reményik Sándor Mindennapi kenyér című költeményét Gazdag Fruzsina szavalta el, végezetül a Four Bones harsonakvartett lépett fel.
