2017 óta működik a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián az evangelizációs tábor kisiskolások és óvodások számára egy lelkes közösség vezetésével. Idén augusztus 21–27. között tartották meg Ilyés Zsolt plébános vezetésével, átlagban naponta 85 gyerek részvételével, 30 felnőtt (pedagógus, segítő, két fotós és konyhai kisegítő) közreműködésével.
Tölgyesi Rika szervező, öt gyermek édesanyja, plébániai munkatárstól kaptam bővebb információt, aki egész családjával hozzájárult a rendezvény sikeréhez. Idén nem volt bibliai mottó, a közösség témakörben igyekeztek a gyermekeknek gyakorlati és elméleti tudást adni, felvértezni őket a legfontosabbal: a hit élővé tételével.
Szőcs Mónika és Kolozsi Matild óvónők a Gulliver-óvodából nagy szeretettel és odafigyeléssel hajoltak le a kicsikhez. Így fogalmaztak: „Nagy hála van bennünk az idei táborra is így frissen visszatekintve azért a közösségért, »magért«, akik évről évre itt vannak velünk, páran közülük év közben is részt vesznek a plébániai hitoktatásban is. Hatalmas öröm az is, hogy vannak olyan gyerekek, akik egy-két, akár három éve már segítőként vesznek részt a táborban, mert a korosztályt kinőtték. Hisszük, hogy sikerül átadni számukra egy keveset Istentől, az ő szeretetéről, lesz egy jó közösség, akik majd benépesítik plébániánkat. A gyerekek nagyon nyitottak Istenre, vágynak megtapasztalni Istent, olyan szépen bontakoznak ki a hét folyamán, mint egy gyönyörű virág. A zárkózott, félelmekkel tele gyerek is második-harmadik nap mosolyog, bátor, új barátot/barátokat szerzett már. Tudjuk, Isten áldása van minden évben ezen a csapatmunkán, hisz népes csapattal készülünk évről évre erre a táborra.”
Tölgyesi Márk segítő, gitáros, a 040-es számú Szent György Cserkészcsapat kiscserkésze, a tábor résztvevője elmondta: „Nekem ez volt a legjobb plébániai táborom. Minden tetszett: az étel, a játékok, a közös éneklés, a kirándulás, minden. Idén más szerepet betöltő segítő voltam, s úgy érzem, a táborozóknak nem is olyan rossz. Régebb bosszankodtam, hogy ezt vagy azt nem szabad, idén segítőként részben megértettem, miért is nem. Segítőként nagyobb felelősséget vállalunk, ami jó is, de néha fárasztó is.”
A belvárosi plébánia gyermekevangelizációs táborát többek között a polgármesteri hivatal, a Bertis és a Diószegi cég támogatta, amelyért ezúttal is hálásak a résztvevők és szüleik.