Szijjártó Péter: szégyen a schengeni bővítés elodázása

2023. augusztus 30., szerda, Világfigyelő

Észszerű reformokra van szükség az Európai Unióban, a bővítést fő prioritásként kell kezelni, s a nyugat-balkáni államokat minél előbb fel kell venni, ez ugyanis jelentősen megerősítené a közösséget – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter tegnap Szlovéniában. Szijjártó azt is bírálta, hogy Románia és Bulgária még nem csatlakozhatott a schengeni övezethez.

  • Fotó: Facebook / Szijjártó Péter
    Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Bledi Stratégiai Fórum panelbeszélgetésén kijelentette, hogy az EU napjainkban nincs jó formában, az utóbbi évek folyamán sokat gyengült a biztonság, a gazdaság és az energiaellátás garantálásának területén is. Ez a helyzet nem a semmiből állt elő, hanem különböző, elhibázott vagy elmaradt döntések nyomán jött létre. A biztonság kapcsán arról számolt be, hogy az ukrajnai háború közvetlen szomszédságában különösen súlyosak a negatív következmények, ráadásul magyarok is halnak meg a harcokban. Az EU külügyi tanácsa a távoli fegyveres konfliktusok esetében általában béketárgyalást sürget a szemben álló felek között, azonban most, amikor a kontinensen dúl háború, nem ezt az álláspontot képviseli a blokk annak ellenére sem, hogy immár másfél éve nem sikerült közelebb kerülni a békéhez. „Ha valaki kiáll az azonnali tűzszünet és béketárgyalások mellett, akkor rögtön elítélik, és orosz kémnek, a Kreml propagandistájának, Putyin barátjának bélyegzik” – fogalmazott.

Szijjártó Péter ezután rámutatott: 2010-ben az Európai Unió részesedése a világ GDP-jéből még 22 százalék volt, míg Kínáé 9 százalék, de mára fordult a helyzet és Kínáé 18, az EU-é pedig 17 százalék. Hibásnak nevezte az európai–kínai gazdasági kötelékek egyesek által kívánatosnak tartott elvágását, az úgynevezett kockázatmentesítést. „Úgy gondolom, hogy a valódi kockázat maga a kockázatmentesítés. Ugyanis nem az jelent kockázatot, ha együttműködünk egy gyorsan felemelkedő gazdasággal, hanem az, ha elvágjuk magunkat attól” – közölte. Szerinte a Kínával folytatott erős gazdasági együttműködés nagyban hozzájárulhat az EU gazdasági növekedéséhez. A miniszter az energiabiztonságra kitérve figyelmeztetett, hogy az ellátásra nem dogmatikus, ideológiai vagy politikai, hanem tisztán fizikai kérdésként kell tekinteni.

Közölte, mindhárom felsorolt szempontból fontos az EU bővítésének felgyorsítása. „Tegnap 2030-at hallottunk. Rendben, de miért nem holnap? Mi tart vissza bennünket attól, hogy azt mondjuk, most kell felvenni minden nyugat-balkáni tagjelöltet az EU-ba ahelyett, hogy várnánk 2030-ig?” – tette fel a kérdést. „A Nyugat-Balkánnal nagyobbak, erősebbek lennénk. Nagyobb tér lenne a gazdasági együttműködésre. Az energiabiztonság perspektívájából nézve ma ez a legfontosabb tranzitútvonal, ráadásul a bővítéssel indokolatlanná válna a más szereplők szándékaival kapcsolatos sírás” – mondta. „A reformoknak észszerűségen, józan észen kell alapulnia, a bővítésnek a napirend elején kell lennie, és olyan gyorsan kell lezajlania, amennyire csak lehetséges” – összegzett. Szijjártó Péter kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy jelenleg az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva, ezért sem tűr halasztást az előrelépés a csatlakozási eljárásban.

A miniszter bírálta és szégyenteljesnek nevezte azt is, hogy Bulgária és Románia még mindig nem léphetett be a schengeni övezetbe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 385
szavazógép
2023-08-30: Világfigyelő - :

Támogatás külhoni magyar szervezeteknek

Összesen kétmilliárd forint értékben részesülnek támogatásban a külhoni magyar szervezetek a Gondoskodó Nemzet Program keretében – jelentette be Potápi Árpád János tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
2023-08-30: Világfigyelő - :

Iohannis: Schengen prioritás marad

Románia továbbra is tevékeny, kiegyensúlyozott, stabilitási tényező akar lenni egy erős, világviszonylatban jelentős szerepet játszó, megbecsült Európai Unióban, ugyanakkor elvárja európai partnerei szolidaritását az ország schengeni csatlakozása ügyében – hangoztatta Klaus Iohannis államfő tegnap a román diplomácia éves értekezletén.