Tíz problémát listáztak a városok

2023. augusztus 30., szerda, Közélet

Habár a kormány még mindig nem jelentette be hivatalosan, hogy mit fog tartalmazni a túlzott költségvetési hiány leszorítását célzó intézkedéscsomag, a kiszivárgott információk szerint a municípiumok szövetsége tíz problémát azonosított, és ezeket múlt héten a pénzügyi, illetve a fejlesztési tárca vezetőivel is megbeszélték – közölte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

  • A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban is aggódnak a kormány tervei miatt. Fotó: Albert Levente
    A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban is aggódnak a kormány tervei miatt. Fotó: Albert Levente

Az elöljáró elmondta: mindkét miniszternek jelezték, hogy amennyiben úgy fogadják el az intézkedéscsomagot, ahogy tervezték, az lebénítaná az önkormányzatokat, tönkretenné a sportot és a kultúrát. A városvezetők összesen tíz problémát írtak össze, ezeket Antal Árpád nem részletezte, csak megjegyezte, hogy három a pénzlenyúlásról szól (az egyik ötlet az, hogy a beruházások értékének 0,5 százalékát fizessék be az államkasszába az önkormányzatok), és van, ami a működésüket érinti negatívan.

A déli országrészeken nem mindenki bánja a kulturális intézmények összevonását, de azért alapvetően egyetértés van a polgármesterek között arról, hogy mi nehezíti meg az önkormányzatok dolgát – jelentette ki Antal Árpád –, a municípiumok szövetségében ugyanis nem az számít, hogy ki milyen pártból jön, inkább regionális, mint politikai törésvonalak vannak; a szervezetnek pedig ereje van, mert a kormánnyal szemben egységesen lépnek fel a városvezetők. A­múgy ők is érzik, látják, hogy gond van a költségvetéssel, hajlandóak is segíteni, de azt szeretnék, maguk dönthessenek arról, hogy min takarékoskodjanak; erre nézve javaslataik is vannak, de ezeket még nem hozzák nyilvánosságra, megvárják, amíg Marcel Ciolacu kormányfő és Marcel Boloș pénzügyminiszter hazatér Brüsszelből, ahova éppen azért utaznak el a héten, hogy a költségvetési gondokról tárgyaljanak.

Egyelőre annyit sikerült elérni a fejlesztési minisztériumban, hogy a kétszázalékos kulturális alapot – amelynek folyósítása augusztusban esedékes – megkapja Sepsiszentgyörgy, az ígéretek szerint két héten belül. Ezt a keretet az RMDSZ kezdeményezésére hozták létre azzal a céllal, hogy a kisebb városok által fenntartott kulturális intézmények működéséhez hozzájáruljanak. Antal Árpád szerint hosszú és nehéz folyamat volt kiharcolni, és van, aki eltörölné. Sepsiszentgyörgy polgármestere nagyon igazságtalannak érzi, hogy míg a gazdag nagyvárosok színházait az állam finanszírozza, a kisebb jövedelmű kisvárosoknak saját költségvetésükből kell ezt megtenniük. Illetve kellett, a kulturális alap létrehozása előtt – azóta azonban kicsit többet kapnak a sepsiszentgyörgyi színházak is, ezért ragaszkodnak a keret megtartásához. Antal Árpád egyébként nem hiszi, hogy sor kerül a kisebb színházak összevonására.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 394
szavazógép
2023-08-30: Világfigyelő - :

Iohannis: Schengen prioritás marad

Románia továbbra is tevékeny, kiegyensúlyozott, stabilitási tényező akar lenni egy erős, világviszonylatban jelentős szerepet játszó, megbecsült Európai Unióban, ugyanakkor elvárja európai partnerei szolidaritását az ország schengeni csatlakozása ügyében – hangoztatta Klaus Iohannis államfő tegnap a román diplomácia éves értekezletén.
2023-08-30: Közélet - Fekete Réka:

Az uszodát használják a legtöbben kedvezményesen (Sepsi kártya)

A sepsiszentgyörgyi sport- és szabadidős létesítmények közül az elmúlt egy év alatt a Román Vilmos Uszodában érvényesítették a legtöbben az 50 százalékos kedvezményre jogosító Sepsi kártyát. A létesítményeket működtető Sepsi ReKreatív kimutatása szerint 2022. augusztus és 2023. július között közel 24 ezer alkalommal váltottak ki jegyet, illetve használtak bérletet Sepsi kártyával a helyiek az uszodában, ebből 16 ezerszer úszásoktatásra, de keletje volt a 75 százalékos kedvezménnyel járó nagycsaládos kártyának is, amelyet 1488 alkalommal használtak ugyanott.