Mi, hol, mikor

2009. január 20., kedd, Mi, hol, mikor?
Színház

* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A csoda ― Játék Tamásival két részben, az Énekes madár című színjáték alapján felújított előadását (rendezte: Bocsárdi László) a nagyteremben szerdán 18 órától a Mikó-diákbérleteseknek játssza.

* A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat ma, szerdán és csütörtökön 19 órától a sepsiszentgyörgyi kultúrpalotában bemutatja Kabaré Expressz 2. című zenés szilveszteri műsorát.

Kiállítás

Kovásznán a városi képtárban ma 17 órakor Gazda József megnyitja Timár Károly gyimesfelsőloki alkotóművész egyéni tárlatát. Közreműködik Antal Ilona tanuló.

Hitvilág

Sepsiszentgyörgyön ma 18 órától az Állomás negyedi Szent Benedek-templomban Pap Attila református lelkész, holnap az unitárius templomban Dezső András református lelkész hirdet igét.

Röviden

Táncház. A Guzsalyas Alapítvány a sepsiszentgyörgyi Míves Házban ma 16.30 órától gyermektáncházba várja az óvodásokat, kisiskolásokat, zenél a Folker együttes.

Tovább a vármegyés úton. Baróton a városi művelődési ház kistermében ma 19 órától Toroczkai László előadást tart a Hatvanégy Vármegye Ifjú­sági Mozgalom múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Levetítik a mozgalomról szóló rövidfilmet, bemutatják Toroczkai László könyvét és a Magyar Jelen című újságot.

Képességvizsga. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum csütörtökig naponta 10―12 és 17―19 óráig képességpróbát tart a magyar és a román tagozat első osztályába iratkozni óhajtóknak zenéből és rajzból.

Fogadóóra. A Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi székházában ma 18―19 óráig Bujdosó Zsolt jogász tart ingyenes tanácsadást.

Áramszünet. Kézdivásárhelyen ma és holnap 8―15 óráig a Nemere utcában, ma 11―14 óráig az Állomás utcában, Bereckben az 1-es transzformátorállomás körzetében ma 8―15 óráig, Köpecbányán holnap 8—16 óráig szünetel az áramszolgáltatás.

Elzárják az ivóvizet Sepsiszentgyörgyön ma 9―16 óráig a Stadion, a Fáklya, a Bartók Béla, a Gál Lajos és a Domb utcában.

Korcsolyaoktatás

Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala, Antal Árpád polgármester és a Fenestela 68 Hockey Club szervezésében, a Román Jégkorongszövetség támogatásával Dongó néven korcsolyaoktatási programot indítanak gyermekeknek jégkorongcsapat alapítása céljából. Találkozás szerdán 16.30 órakor a város két műkorcsolyapályáján (a Kisstadionban és az Ág utcában). Belépő: 5 lej.

Székelyföldi Termék

Az MPP megyei szervezete és az Asimcov vállalkozói szövetség közös szervezésében holnap 18 órától a Székelyföldi Termék márkanévről tartanak közmeghallgatást Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. (fer-)

Kék fény

Tömegverekedés. Csütörtökön kevéssel éjfél után riasztották a baconi rendőrséget, hogy egy helybeli bárban több magyarhermányi, vargyasi és felsőrákosi fiatal verekszik. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy két csoport között robbant ki a botrány, egyik felől N. Attila felsőrákosi, V. Sándor és F. János vargyasi, L. Árpád magyarhermányi, a másik felől K. Levente, P. József Attila, Cs. Lajos, Cs. Dénes és N. Csaba magyarhermányi lakos állt csatasorba. Az eset tisztázására elindult a nyomozás.

Razzia a bárban. Szombatról vasárnapra virradó éjjel Gelencén bűnmegelőzési célból átfogó ellenőrzést tartottak a diszkóban. Ötvenhárom személyt igazoltattak, találtak egy licenc nélküli számítógépprogramot, tizennyolc gépjárművet is ellenőriztek, két esetben állapítottak meg közlekedésrendészeti bűncselekményt: M. Dezső (39) és B. Csaba (30) ittasan vezetett.

(Rendőrségi tájékoztató)

Kikaptak a B-osztályos fiúk

Az elmúlt hét végén a 10. fordulóval folytatódott a B-osztályos férfi kosárlabda-bajnokság. Megyénk válogatottja a Kolozsvári U-Mobitelco otthonában vendégszerepelt, ahol a Sepsiszentgyörgyi ISK 99—55-re kapott ki. Ifjúsági csapataink eredményei: fiúk, ifi II.: Kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK—Sepsiszentgyörgyi ISK 36—68 (a találkozó legjobbja Fekete volt); ifi III.: Brassói Galaktika—Sepsiszentgyörgyi ISK 38—66; lányok, ifi I.: Sepsiszentgyörgyi ISK—Craiova 67—78 (a vereség ellenére nagyon jól játszott a szentgyörgyi csapat, melynek Sinka volt a legjobbja); ifi II.: KSE—Nagyszeben 70—67, Medgyes—MK Bball 6 BC 50—66; ifi III.: KSE—Dés 57—31. (t)

Jégkorong

Az U12-es korosztály országos bajnokságának újabb versenyszakaszát rendezték meg Kézdivásárhelyen. Az eredmények: Brassói CSM—Csíkszeredai ISK 0—11, Steaua— Kézdivásárhelyi NMSK-KSE 0—6, Galac CSM—Gyergyó­szentmiklósi Progym 1—4, Brassó—Kézdivásárhely 0—9, Gyergyószentmiklós—Steaua 0—0, Csíkszereda—Galac 11—3, Kézdivásárhely—Gyergyószentmiklós 4—2, Brassó—Galac 0—2, Csíkszereda—Steaua 15—1, Brassó—Gyergyószentmiklós 0—9, Kézdivásárhely—Csíkszereda 1—3, Steaua—Galac 1—2. A torna folytatódik. (nagy)

Teke

A kézdivásárhelyi Barátság Kupa amatőr tekebajnokság nyolcadik fordulója: 1. Kézdivásárhelyi Transintex 16 ponttal és 13 110 fával, 2. Bodoki Törekvés 14 ponttal és 12 573 fával, 3. Kézdivásárhelyi Bujdosó 12 ponttal és 12 334 fával, 4. Kézdivásárhelyi Nexxon 10 ponttal és 12 209 fával, 5. Kézdivásárhelyi Veteránok 8 ponttal és 11 903 fával, 6. Szentkatolnai Kisgazdák 8 ponttal és 11 849 fával, 7. Hatolykai Forrás 6 ponttal és 11 827 fával, 8. Gelencei Nemere 4 ponttal és 11 556 fával, 9. Kézdivásárhelyi Haverok 2 ponttal és 11 435 fával, 10. Csernátoni Ika 0 ponttal és 11 178 fával. A VIII. forduló legeredményesebb játékosa Flaviu Ciocan (Transintex) 352 fával. A IX. forduló: január 21-én Szentkatolna—Nexxon, 22-én Veteránok—Bujdosó, 23-án Hatolyka—Transintex, 24-én Bodok—Haverok, 25-én Csernáton—Gelence. (Iochom)

Rövid pályás gyorskorcsolya

A várakozáson felül teljesített a magyar csapat a torinói Európa-bajnokságon. Mérlege egy arany-, egy ezüst- és hat bronzérem. Az első két nap eredményeit a hétfői számban közöltük, következik a harmadik versenynap:

nők, váltó, 3000 m: 1. Magyarország (Huszár Erika, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea) 4:22.769 p, 2. Németország 4:24.411 p, 3. Hollandia 4:28.943 p; egyéni, összetett pontverseny: 1. Arianna Fontana (olasz) 83 pont, 2. Katerina Novotna (cseh) 76 p., 3. Stephanie Bouvier (francia) 63 p... 5. Heidum Bernadett 26 p... 7. Huszár Erika 14 p., szuperdöntő, 3000 m: 1. Novotna 5:28.252 p, 2. Bouvier 5:28.516 p, 3. Veronika Windisch (osztrák) 5:28.789... 5. Heidum Bernadett 5:29.203 p, férfiak, váltó, 5000 m: 1. Olaszország 6:56.928 p, 2. Hollandia 6:57.314 p, 3. Magyarország (Darázs Péter, Galambos Gábor, Knoch Viktor, Béres Bence) 6:57.617 p, egyéni, összetett pontverseny: 1. Nicola Rodigari (olasz) 76 pont, 2. Haralds Silovs (lett) 55 p., 3. Knoch Viktor 55 p., szuperdöntő, 3000 m: 1. Ruszlan Zaharov (orosz) 5:03.183 p, 2. Rodigari 5:15.449 p, 3. Silovs 5:15.698 p, 4. Knoch Viktor 5:17.117 p. (á)

Gyorskorcsolya — sprint-vb

A férfiaknál az 1000 méteren olimpiai bajnok amerikai Shani Davis, a nőknél a kínai Vang Pej-hszing lett aranyérmes a gyorskorcsolyázók moszkvai sprintvilágbajnokságán. Dobogósok: férfiak, világbajnok: Shani Davis (amerikai) 139,560 pont, 2. Kejcsiro Nagasima (japán) 139,720 p, 3. Simon Kuipers (Niederlande) 140,450 p, nők, világbajnok: Vang Pej-hszing (kínai) 152,475 pont, 2. Jenny Wolf (német) 153,410 pont, 3. Ju Csing (kínai) 153,740 pont.

Összeállította: Áros Károly

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1333
szavazógép
2009-01-19: Közélet - x:

A hétvége hírei — Simó Erzsébet

Ukrajna beadta a derekát — jöhet a gáz
Az úgynevezett moszkvai gázcsúcson csak egy igen bonyolult megállapodás született a technikai gáz árának finanszírozásáról, de az ezt követő Putyin—Tyimosenko találkozón a felek megállapodtak a gáz áráról, s így mától akár meg is indulhat a szállítás Európába. Az ukránok végül beadták a derekukat, és beleegyeztek, hogy egy rövid távú kedvezmény mellett a jövőben piaci áron, az eddigi ár dupláján veszik a gázt az oroszoktól. Putyin ugyan csak annyit mondott, hogy a gázszállítások hamarosan felújulnak, de elhangzott a hétfői időpont is. Brüsszel részéről a hét végén már olyan nyilatkozatok is elhangzottak, miszerint a szombati tárgyalás volt Oroszország és Ukrajna legjobb és egyben utolsó esélye, hogy megmutassák, komolyan veszik a vita megoldását.
2009-01-20: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, dédanya,
GOTSMAN ERNŐNÉ
KÁDÁR ANNA
életének 87., özvegységének 65. évében hirtelen elhunyt.
Örök nyugalomra 2009. január 18-án helyeztük a maksai sírkertbe.
A gyászoló család
1790