„Kifehérednek” a taxik Sepsiszentgyörgyön

2023. szeptember 1., péntek, Közélet

Színt váltanak a taxik Sepsiszentgyörgyön: a helyi tanács szerdán jóváhagyott határozata értelmében a kék színű taxikat lassan fehér színű gépkocsik váltják fel. A módosítást a független taxisok Sugás egyesülete kérte, és fokozatosan lép életbe.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Egy több évvel ezelőtti határozat sötétkék taxikat írt elő, ám a színkód megszabása nélkül, így mostanra már meglehetősen sokféle árnyalatú kék gépkocsi gurul az utcákon, de nem ez az egyetlen vagy legfontosabb érv a fehér mellett. A taxisok az önkormányzathoz intézett beadványukban többet is felsorolnak, elsőként azt, hogy a nyári hőségben több fokkal melegebb van egy sötét színű gépkocsi belsejében, ami 30–40 Celsius-fok között elviselhetetlenné teszi a légkört a sofőrök és az utasok számára is. Az anyagi szempontok sem mellékesek: egy kék autó jóval drágább a fehérnél, és fenntartása is költségesebb, hiszen minden porszem meglátszik rajta; mindezek indokolatlan terheket rónak a taxisokra, hiszen az ügyfelek nem nyernek semmit a kék színnel. Végül pedig az egységes megjelenés előnyét hozza fel a 141 tagot számláló egyesület, amely azt is kérte, hogy a jelenleg üzemben levő vagy már megrendelt kék járművek lecserélésükig maradhassanak használatban.

Ez utóbbi kitétel úgy jelenik meg a határozatban, hogy a működő vagy 2024. március 31-ig bejegyeztetett taxik lehetnek még kékek. A leendő fehér járműveknek azonban már ugyanazt a színkódot írja elő az önkormányzat, hogy ezúttal elkerüljék a különböző színárnyalatok csapdáját; megszabták a középvonalon elhelyezendő pepita csíkok méretét is.

Romániában a taxik színét nem egy mindenütt érvényes törvény szabályozza, hanem a helyi önkormányzatok, és a legtöbb városban a fehér mellett döntöttek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1307
szavazógép
2023-09-01: Közélet - Miska Brigitta:

Elrajtolt a nyár utolsó nagy erdélyi bulija (Sepsi Tabakó Fesztivál)

Tegnap elrajtolt a Sepsi Tabakó Fesztivál második kiadása: ismét benépesült és megtelt élettel a sepsiszentgyörgyi egykori dohánygyár épülete és udvara, a sátorral érkezők elfoglalták a kempingre kijelölt helyet, az önkéntesek és a fesztiválozók mosollyal az arcukon üdvözölték egymást. Az iskolakezdés előtt álló fiatalok – és nem csak – a következő napokban ötven fellépő és mintegy hatvan programpont közül válogathatnak a nyár utolsó nagy erdélyi buliján. A fesztivál a gyári környezethez igazodva tavalyhoz hasonlóan idén is három műszakban kínál ismeretgyarapodást és szórakozást.
2023-09-01: Közélet - Nagy B. Sándor:

A lefoglalt jegyeket időben ki kell váltani (Indul a jegyárusítás a Tamási Áron Színházban)

Hétfőtől lehet jegyeket kapni a Tamási Áron Színház idei évadbeli előadásaira a sepsiszentgyörgyi központi jegyirodában és a biletmaster.ro honlapon. A színház sajnálattal értesíti a közönséget, hogy az általános drágulási hullámot nem sikerült elkerülniük, de csak minimálisan, átlagosan 5 lejjel emelkednek az áraik.