Városnapok Kovásznán

2023. szeptember 5., kedd, Közélet

Jó hangulatban zajlottak a hétvégén Kovásznán megrendezett huszonnegyedik városnapok. Mint már említettük, a rendezvényen mindenki megtalálta a kedvére való programot, legyen az művészet, sport, gasztronómia vagy zene.

  • Fotó: Bodor János
    Fotó: Bodor János

Gesztusok és jelek – természetművészeti kiállítás

A Kovásznai Városnapok keretében a Kádár László Képtárban csütörtökön megnyílt Lovadi Kinga természetművészeti kiállítása. A nagyváradi képzőművész a 2022-es Kőrösi Csoma Sándor Napok alkalmával rendezett Szemet szemé(r)t témájú nemzetközi képzőművészeti tárlaton az Elsősegély című alkotásával Szentimrei Judit-díjban részesült, amely feljogosította, hogy egyéni tárlaton is bemutathassa alkotásait a kovásznai közönségnek.

A kiállítást Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének adjunktusa nyitotta meg. Elmondta: a természetművészeti jellegű munkák inkább egy távol-keleti mentalitáshoz kapcsolódnak, s mivel a művészek mindig érzékenyek a szociális, társadalmi, ökológiai problémákra, éppen ezért e tekintetben nagyszerű munkák születtek. „Lovadi Kinga nagyon érzékeny közvetítő szerepet vállal fel a természet és a társadalom között, a természetet nem használja ahhoz, hogy alkosson, hanem érzékeny jeleket hagy a természetben helyspecifikus munkákkal” – fogalmazott Kányádi Iréne.

 

 

A kiállítás anyaga többnyire alkotótáborokban készült alkotások – installációk – fotóiból áll, és a művek organikusan kapcsolódnak ahhoz a helyhez, ahol megszületettek, mindegyiknek nagyon mély üzenete van. Például a tavaly Szentimrei Judit-díjjal jutalmazott mű egy fűkeresztet ábrázol a vörösiszap-tárolóban. Az ember által kiszipolyozott, meggyötört talaj számára jelképes gyorssegélyként szolgál, mely a természet gyógyítására, az általunk okozott sebek orvoslására ösztönöz. Lovadi Kinga elmondta: munkáit nem szereti műalkotásoknak nevezni, számára ezek inkább gesztusok és jelek.

A nagy érdeklődésre számot tartó tárlatnyitón zongorán közreműködött Müller Diana, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákja.

 

 

Három napig állt a bál

A városnapi vásári forgatag péntek reggel kezdődött, amikor az előző nap felállított sátorokban kezdett illatozni a kereskedők által kínált ínycsiklandozó portéka. A nagyszínpadon délután a SICTON koncertjével kezdődött a műsor, majd felléptek a Kovásznai Tanulók Klubja tánccsoportjai, az uzoni Atlantisz Fúvószenekar.

Gyerő József polgármester megnyitóbeszéde után Maximilian, illetve a ZanZa és a Background koncertjein szórakozott a közönség. Az est további részében éjszakába nyúló retró partira került sor, melyen BRNY és Dj Hunay szolgáltatta a zenét. Szombaton és vasárnap este a magyar közönség hangulatát Kaly, a magyarországi Dolly Plusssz (Dolly Roll) és a Hooligans, illetve Kaly Roland, a 2022-es év Sztárban sztár leszek döntősének koncertje pörgette fel, a román közönséget pedig Andreea Bănică és Alexandra Stan szórakoztatta.

A nagyszínpadon zajló műsorokkal párhuzamosan a Városi Művelődési Ház előtt élő szoborparkot mutattak be a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad színjátszói, a város különböző sportpályáin pedig kézilabda-, minifoci-vetélkedőket, kerékpáros ügyességi versenyeket tartottak.

 

 

A Kovászna és Csomakőrös közötti tónál az ELKLIM Kft. szervezésében apróhalas horgászversenyt tartottak, amelyre mintegy húszan neveztek be. A verseny lényege az volt, hogy egy adott időn belül minél több apró halat kellett fogni. Az első díjat Antal Róbert sepsiszentgyörgyi horgász nyerte 65 hallal, második lett Dénes Szabolcs 46 hallal és harmadik Balogh Gábor 42 hallal – mindketten kovásznaiak. A legnagyobb pontyot (2,29 kg) a sepsiszentgörgyi Losonzky István fogta, ezért különdíjjal jutalmazták.

Szombaton a Sétatéren megtartották a városnapokon immár hagyományossá vált bográcsos főzőversenyt, amelyet a helyi Pokolsár Egyesület szervezett. A versenyre nyolc csapat nevezett be, a szakértőkből álló zsűri minden csapatot oklevéllel jutalmazott, de az ízek és a tálalás alapján az első helyet a Lányos asszonyok nyerték, a másodikat a Honvéd csapat és a harmadikat a FIKOSZ Ifjúsági Szervezet csapata. Az aranyfakanálért folytatott ügyességi vetélkedőn a főzőverseny résztvevői közül a FIKOSZ és a Honvéd csapata bizonyult ügyesebbnek.

Ugyancsak a Sétatéren a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete egész napos szórakoztató, kreatív foglalkozásokat tartott gyermekeknek, amelyen számos nagycsaládos vett részt.

 

 

Aranylakodalmasokat köszöntöttek

A városnapok egyik kiemelkedő eseményének az aranylakodalmasok köszöntése tekinthető. A Művelődési Központban a város polgárai és az önkormányzat nevében Gyerő József polgármester Cârstea Ioan és Elena, Debreczi Lajos és Veronika, Egyed Benedek és Mária, Fazakas József Sámuel és Eliz, Fircsek József és Irén, Furtună Nicolae és Elena, Incze György és Lenke, Kaszás László és Ágnes, Kölcze István és Irén, Leu Alexandru Constantin és Veronica, Olosz Miklós és Ilona, Opra Gábor és Éva, Sikó Árpád és Margit, Tusa Mihály és Ildikó, Voicilă Ioan és Floa­rea házastársakat 50, illetve Bajkó Lajost és Rózáliát 65 éves házassági évfordulójuk alkalmából köszöntötte, majd az ünnepeltek meghatottan végignézték azt a családi fényképekből összeállított rövid filmet, amelyet tiszteletükre készítettek a város vezetői. A polgármester minden párnak emléklapot adott át, és tájékoztatta őket, hogy a helyi tanács által az évforduló alkalmára megszavazott összegeket a városháza pénzügyi hivatalában vehetik át.

Az ünnepségen Müller Diana zongorán előadta Chopin Tavaszi keringő című darabját, Ambrus Édua a Tankcsapda Örökké tart és a Republik Szeretni valakit valamiért című dalát énekelte gitárkísérettel.

 

 

Alternatíva a fiataloknak

A kovásznai városi ifjúsági szervezet – FIKOSZ – a Papkertben külön színpadot állított, ahol a fiatalok pénteken és szombaton majdnem hajnalig mulathattak. Sinka Norbert, az ifjúsági szervezet elnöke érdeklődésünkre elmondta, a KULT-ŰR rendezvénnyel a városnapok alatt alternatívát biztosítottak a fiataloknak, hogy amikor véget érnek a nagyszínpadi koncertek, még egy kicsit lehessen tovább mulatni a fiatalok szája íze szerint, lemezlovasok zenéjére.

„Ahhoz képest, hogy idén is a szintén fiataloknak szóló Tabakó Fesztivált ebben az időben szervezték meg, rengeteg orbaiszéki és háromszéki fiatal választotta a KULT-ŰR-t, mert elérhető áron volt egy minimális 15 lejes belépő, és színvonalas lemezlovasokat hívtunk meg” – mondta Sinka Norbert, aki köszöni az önkormányzatnak a partnerséget, a belvárosi református egyházközségnek és Balogh Gábor esperesnek, hogy a Papkertet ingyenesen rendelkezésükre bocsátotta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1193
szavazógép
2023-09-05: Riport - Hecser László:

A mezőgazdaságban lehet jövőt keresni (Erdővidéki sikertörténetek)

A baróti Városligetben augusztus 26-án első alkalommal megszervezett erdővidéki gazdatalálkozón és gépkiállításon kerekasztal-beszélgetésre is sor került. Benedek-Huszár Márta pályázatíró szakember és Baló Oszkár olaszteleki állattartó gazda kérdéseire öt gazda vallott pályájáról, sikerekkel és buktatókkal teli munkájáról. Hogy miért hívták meg őket a szervezők? Mert szerintük úgy dolgoztak, olyan eredményeket értek el, hogy azok által követendő példaként szolgálhatnak fiatal mezőgazdászok számára. Jelen írásunkban az első két felszólaló, a felsőrákosi Szőcs András és Pichler Alpár életébe nyerhetünk bepillantást, következő lapszámainkban a többiek történetét ismertetjük.
2023-09-05: Világfigyelő - :

Utalják a megemelt összegű oktatási-nevelési támogatást

A mai napon kezdődik a megemelt összegű, bruttó 100 ezer forint értékű oktatási-nevelési és hallgatói támogatás utalása, amelyre azok a külhoni magyar gyermekek és fiatalok jogosultak, akik tanulmányaikat a szomszédos országokban magyar nyelven végzik – közölte tegnap a Nemzetpolitikai Államtitkárság. A támogatás célja a magyar iskolaválasztás ösztönzése és a magyar nyelvű oktatás megerősítése a külhoni területeken.